Itt a Clásicók hete – Arthurék nélkül

A középpályás épült fel időre

A múlt heti Lyon és Sevilla elleni idegenli mérkőzések sem voltak könnyűek, de az erre a hétre ütemezett Real Madrid elleni madridi látogatások még nehezebbek lehetnek. Az erősítés jól jött volna friss emberekkel, de még nem jön.

Ez elsősorban azt jelenti, hogy Arthur Melo, aki kulcsszereplő lehetett volna a középpályán mindegyik mérkőzésen, sajnos továbbra is sérült, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi garnitúrával kell megküzdeni a Madrid ellen ezúttal is. Ez pedig nehezítés, mert a középpálya kreativitásával azért akadt probléma bőven a múlt héten is. Arthur és vele együtt a szintén sérült Cillessen is a csapattal edzett ugyan hétfőn, de csak a tréning egy részét tudták teljesíteni, nem csinálták végig a foglalkozást. Ez azt jelenti, hogy ők biztosan nem lesznek ott a Madrid ellen szerdán a kupa elődöntő visszavágóján, és jó eséllyel a szombati bajnokin sem.

Ami Arthur helyét illeti, a középpályán az várható hogy Rakitic és Busquets újfent játszanak, de mellettük már lehet, hogy nem Arturo Vidal, hanem Aleñá vagy Sergi Roberto játszik.

Umtiti

Aminek örülni lehet, hogy a múlt héten a csapatba kezdőként visszatérő Samuel Umtiti problémák nélkül fejezte be a Sevilla elleni mérkőzést, hétfőn is edzett, ami nagyon jó jel, tekintve, hogy végigjátszotta a 90 percet. Így vele továbbra is számolhat Ernesto Valverde, és rotálhatja Lenglet-t, Piquét és Umtitit olyan arányban, ahogyan szeretné.