Arteta a sikeredző

Mikel Arteta teljesen megfiatalította az Arsenal játékoskeretét, amely a világbajnokság előtt öt ponttal vezeti a Premier League-et. 2025-ig szól a szerződése a londoniaknál, bizonyára több csapat is figyelemmel kíséri munkáját, közte a Manchester City, ahol Guardiola másodedzője volt, és a Barcelona is, ahol pályafutását kezdte juniorként.

San Sebastianban született, de ifjú éveit a Barcelona junior csapatában töltötte. Utána profi pályafutása során elég sok klubot megjárt: PSG, Rangers, Real Sociedad, Everton, Arsenal. Utóbbi két angol klubban töltött el csak hosszabb időt (4-5 év).

Edzőséget először Pep Guardiola mellett gyakorolhatta másodedzőként a Manchester City kispadján, mivel azonban nem garantálták neki, hogy Guardiola után ő lesz a City vezetőedzője, és a szívének kedves csapattól, az Arsenaltól kapott egy ajánlatot, elfogadta a Wenger búcsúzása után megüresedett menedzseri posztot.

Mikel Arteta divatedző lett Angliában. Az Arsenalnál két szezon alatt újjáépítette a csapatot. Szinte az összes játékost lecserélte, például Aubameyangot, aki a Barcelonába, majd a Chelsea-be távozott. 2019/20 szezon közepén vette át a gárdát, az első két évben még nem tudtak előrébb kapaszkodni a tabellán, nyolcadik lett kétszer a londoni gárda. Tavaly éppen lecsúsztak a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyről, most pedig 5 ponttal vezetik a bajnokságot a világbajnokság előtt.

2025-ig szól a szerződése az Arsenalnál, de az észak-amerikai tulajdonosok már most szorgalmazzák, hogy hosszabbítsa meg a kontraktust, mert hosszútávon számítanak rá. Közben a Manchester City és Guardiola aláírásukkal szentesítették, hogy a spanyol edző megbízása 2025. nyaráig szól, amely eredetileg a szezon végén lejárt volna. Arteta tudja, hogy ő is alternatíva a Manchester City kispadjára, ahol Guardiolánál kezdte a pályafutását, éppen ezért nem akar sietve dönteni. Ehhez hozzávehetjük Xavi szerződését is, amely 2024. nyaráig tart, aki felé teljes a bizalom a Barcelona vezetése részéről, de a dolgok nem statikusak, egyértelmű, hogy Arteta lesz az egyik legkívánatosabb edző 2025-ben.

Nem tudjuk addig mi történik, de bizonyos, hogy a Barcelonában és a Manchester City-nél is nézik a fiatal edző tevékenységét, amely eddig nagyon figyelemre méltó.