Ter Stegen: “Imádok a Barcelona kapusa lenni”

Marc-André ter Stegen a hétvégi Clasicóra készülve adott egy hosszabb interjút az spanyol El Paísnak, amiben sokat beszélgetett az interjút készítő újságíróval arról, milyen a Barcelona kapusának lenni, izgul-e meccsek előtt, kézzel vagy lábban kell-e egy kapusnak jobbnak lennie, mit érez, amikor gólt kap és jobban fáj-e, ha ezt a Madrid lövi. A válaszai révén egy kicsit jobban megismerhetjük a német kapust, a csapattársaival való kapcsolatát, és azt is, hogy élete legjobb döntésének tartja, hogy Barcelonába igazolt és bár nehéz szerep hárul rá a kapuban, imád a Barcelona kapusa lenni.

Egy ideje már többet beszélnek a védéseiről, mint a passzairól, ez jó vagy rossz hír?

“Jó, jó… Az elején mindenki a lábmunkáról beszélt, mert azt mondták, ez nagyon fontos a Barçában. De én, kapusként, tudom, hogy jó és más, ha a lábammal játszok, de a legfontosabb feladatokat a kezeimmel tudom elvégezni.”

És mit szeret a legjobban, a védéseket vagy a technikás megmozdulásokat?

“Amíg megállítom a lövéseket, addig minden jó.”

Mi mégis a legfontosabb, a kezek, a lábak, vagy a fej?

“A fejünk, ez biztos. A Barça kapusaként van, hogy egy esélyed van csak, hogy bizonyítsd, mit érsz, mert lehet, hogy többször nem is lőnek kapura. Emiatt végig nagyon koncentráltnak kell lenned és hideg fejjel kell állnod a kapuban.”

Mire szokott gondolni először, amikor gólt kap?

“Az egész kulcsa az, hogy arra kell gondolni, ami még vár ránk. Ha azon gondolkozol, ami már megtörtént, nem tudsz fókuszált maradni. És ha egyvalamit nem szabad tenni a kapufák között, az a koncentráció elvesztése.”

Maximalistának tartja magát?

“Azt hiszem, igen. Szeretem a dolgaimat száz százalékosan csinálni, mert ha nem így teszek, nem is tudom elvégezni őket rendesen. És kapusként mindig mindent elemzek és próbálok egy tökéletes meccset játszani. De mindig vannak dolgok, amikben lehet javulni, így furcsa is lenne számomra, ha nem akarnék maximalista lenni.”

A gólok után szokott bűntudata lenni?

“Ha tökéletesen helyezik, vannak gólok, amiket lehetetlen kivédeni. A támadók is tudják, mit kell ehhez tenniük.”

Volt olyan meccse vagy hibája, ami nem hagyta aludni?

“Általában nincsenek alvási problémáim. Meccsek előtt legalábbis soha, egy feszült meccs után viszont lehetséges, mint amilyen a Bajnokok Ligája döntője volt, amikor nagyon nehezen hittem el, hogy ez az álom igazából valóság. De az is lehet, hogy azért volt, mert utána sokáig buliztunk…

Szokott a futballal álmodni?

“Nem, soha. Soha életemben nem álmodtam még focival. Zéró. Még rémálmaim sem voltak.”

Tavaly a Celta ellen volt egy elhibázott passza, amiből gólt szerzett a Celta Vigo – utána elismerte a hibáját és azt mondta, hogy beszélni akar majd José Ramón de la Fuentével [becenevén csak ‘Dela’], a kapusedzővel. Miért?

“Mert minden héten elemezzük a kapott góljaimat, a passzaimat… Mindent. Jó tudni, hogy mit gondol ezekről, mert érdekel a véleménye, hiszen ő más szemszögből látja ezeket. Jó ezek alapján fejlődni.”

Kevesebb kockázatot vállal, mint korábban?

“Nem, nem vállalok kevesebbet, de jobban kiszámolom, mikor és mit tehetek meg.”

De szeret cselezni, nem?

“Az edzésen mindenképpen! De egy meccsen… Elemezned kell azokat a kockázatokat, amiket az adott helyzet hozhat és ezeket én már jobban tudom kezelni, miután sok éve játszom. Rájöttem, hogy néha be kell vállalni egy kiszámított kockázatot, ami tényleg jól ki lett számolva, aminek köszönhetően jobbak lehetünk.”

És mire gondol akkor, amikor az ellenfél ott áll Önnel szemben?

“Az egy az egy elleni szituációk bonyolultak, mert a támadónak rengeteg lehetősége van gólt szerezni. ‘Delával’ tanulmányozzuk az összes játékost, akivel szembe kerülhetek és így próbálom kitalálni, mit fognak tenni.”

Van arra is ideje, hogy megnézze, ki fog lőni?

“Azt hiszem. Legalábbis az alapján, ahogy mozog, megérzem. És ezzel már tudom, hogyan érhet véget a játék, hogyan fog lőni. De mindenre felkészültnek kell lenned.”

Nehéz vagy élvezetes a Barcelonában játszani?

“Mindkettő. Egyrészt nincs könnyű ellenfél a Ligában, másrészt imádok a Barcelona kapusa lenni.”

Szokott aggódni amiatt, ha nagyon messze kerül a kaputól, mikor feljebb lép segíteni a társaknak?

“Nem szoktam hátranézni és azt mondani magamnak, ‘Uramatyám, milyen messze van a kapu’… Nem tudom, nem szoktam idegeskedni emiatt.

Soha, semmin?

“A futball miatt sosem.  De az életben rengeteg dolgon. Habár annyira soha nem voltam még ideges, mint az esküvőmön. Tudtam, hogy meg fogom látni a feleségem … de azt nem tudom, mi történt velem!” 

Valóban úgy tűnik, hogy a riválisoknak van aggódnivalójuk, hiszen 23 meccsből 14-szer sikerült kapott gól nélkül lehoznia a meccset.

“Nagyon jól dolgozunk védekezésben és ha mindenki a legjobbját adja, hogy stabilizáljuk a védekezési fázisát a meccseknek, minden könnyebb számomra is. Ha kapott gól nélkül zárunk, az az egész csapat érdeme.

A világ legjobb kapusának tartja magát?

“Én csak azt tudom tenni, hogy jól játszok, figyelek magamra, a futballra gondolok és fejlődök… Nem szeretek magamról beszélni, de szeretem azt a helyzetet, amiben most vagyok és reménykedem a hasonló folytatásban.”

Büszke arra, amit eddig elért?

“Boldog vagyok miatta, de rengeteg év van még a karrieremből hátra és még nem érezhetem magam büszkének. Talán ha befejezem, lesz időm gondolkodni rajta, ki is vagyok.”

Jelenleg pedig csak a Madridon jár az esze, igaz?

„Ők a következő ellenfeleink, úgyhogy igen.”

Mi változott a Szuperkupa mérkőzések óta, amikor megkérdőjelezhetetlen volt a vereségük?

„Talán az újságírók nem akarták, hogy jó idényünk legyen. Nem tudom. De a vereségek után mi tudatában voltunk, hogy keményebben kell dolgoznunk, mint valaha és egy irányba kell húznunk Valverde irányításával. Azt hiszem, az edzőnk már most nyomot hagyott a csapaton.”

Jobban fáj a Madrid ellen gólt kapni?

„Ugyanúgy fáj, mint a többi. Van azonban egy, ami különösen bántott: tavaly Ramos a 89-dik percben talált be. Az nagyon rossz érzéseket hagyott bennem.”

Fél a Real támadósorától?

„A két csapat, mely összecsap, a legjobb a Ligában és talán a világon is. Tudjuk már, kivel állunk szemben, figyelnünk kell a támadóikra, mindegyikőjükre… De arra is, hogy a saját stílusunkban játsszuk, úgy van a legtöbb esélyünk a győzelemre.”

Az a Barça titka, hogy nagyon egyben van a csapat és egy egységként játszik?

“Ezt mondják. Azt hiszem, azon túl, hogy egy család vagyunk az öltözőben a ‘mister’ nagyon más munkát végzett velünk. Látta a csapatot kívülről, amikor még az Athletic edzője volt és tudta, hogyan játsszunk, hogy fejlődhessünk. Ez a víziója jót tett velünk, nagyon jók vagyunk védekezésben és ezt fenn kell tartanunk egész szezonban vagy még inkább javulnunk kell, hogy az élen maradjunk.”

Azt mondja, hogy Önök egy nagy család és nagyon jól kijön Cillessennel is, ellentétben Bravóval. Így van ez?

“Jó kapcsolatunk van, nagyon professzionális. Amikor játszik, jól teszi a dolgát, nyugodtak lehetünk, hogy egy ilyen kapusa van a csapatnak, mint ő.”

Könnyebben megérti ezt a helyzetet, miután Ön is csere volt az első éveiben a Barçában?

“Mindenkinek megvannak a saját érzései. Nem tudom, Jasper mit gondol pontosan. De számomra a legfontosabb az volt, hogy játsszak, mert nem azon kell gondolkodnod, hogyan folytassam tovább karrierem. Biztosan nem érzi a legjobban magát ebben a helyzetben, de azt elmondhatom, hogy nagyra értékelem, ahogy kezeli a helyzetet és kezel engem, mindkettőnkben megvan a tisztelet egymás iránt.

Mielőtt Barcelonába igazolt volna ter Stegen, találkozott többször is Andoni Zubizarretával, a Barcelona akkori sportigazgatójával. Egyik alkalommal egy hotelben beszélgettek, és Zubi megkérdezte tőle, van-e bármi kérdése, a német kapusnak pedig bőven voltak. “Csak a Mönchengladbachot ismertem, úgyhogy rengeteg dolgot meg kellett ismernem. Szembesülni egy másik mentalitással, egy másik kultúrával. Így megkérdeztem, hogyan gondolnak az emberek a kapusokra itt. Minden, amit erre mondott, a jók és a rosszak is, amik várnának rám itt, maradéktalanul teljesültek. Ő egy hihetetlen személy, egy nagyon fontos ember a karrieremben” – mondta ter Stegen, és azt is elárulta, nem magában kételkedett, amikor a kérdéseit feltette. “Sosem gondoltam, hogy ne érnék annyit, hogy a Barça kapusa legyek. Mindent tudtam arról, mit kell tennem, miután Zubival beszélgettem, láttam rengeteg meccset és ‘csak’ hozzá kellett szoknom a mentalitáshoz, a kultúrához, az emberekhez… Most már tisztán látom, hogy a legjobb döntést hoztam akkor.”