„Barcelona az otthonom”- interjú Messivel II. rész

Leo Messi a "SPORT' napilapnak adott terjedelmes interjút

Lionel Messi, a Barcelona argentin sztárja ritkán ad hosszabb interjút, most viszont a ’SPORT’ napilap munkatársai egy terjedelmesebb interjút készítettek a Barça tízesével. Messi sok témát érintett, többek között Neymar vissza nem térését, de kijelentette, hogy Barcelona az otthona, hiába láttak napvilágot olyan pletykák, miszerint a szerződésében lévő záradék miatt elhagyná a katalán klubot.

Idén nyáron is, ahogy már többször lehetett olvasni, megjelentek olyan pletykák, hogy Te döntöd el mit tesz a klub. Hogy éled meg, mikor ilyeneket hallasz?

„Már megszoktam, nem ez az első alkalom. Természetesen nem ez a helyzet, de ugyanezt mondják a válogatottal kapcsolatban is, hogy én vagy édesapám választjuk ki az edzőket és a játékosokat. Nem foglalkozom ezekkel a pletykákkal az az igazság.”

Tehát nem Te irányítod a történéseket?

„Természetesen nem. Én csak egy játékos vagyok. Én csak nyerni szeretnék és további kupákat szerezni. Meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját és a legjobbamat szeretném nyújtani a csapatnak.”

Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az öltöző nem szerette volna ha Griezmann Barcelonába igazol, mert tavaly végül a maradás mellett döntött. Volt lehetőséged időt tölteni vele?

„Csak egy keveset. Mióta visszatértem a csapathoz sérüléssel bajlódom, külön edzek. A többiek elmentek Amerikába és miután visszatértek sem edzhettem velük, így csak az öltözőben találkoztunk néha, de lesz még időnk bőven, hogy beszélgessünk és megismerjük egymást.”

Piqué és Suárez kifejtette a nemtetszésüket Dembélé hozzáállásával kapcsolatban. Ő egy olyan játékos, akiről mindenkinek megvan a véleménye. Te mit gondolsz róla?

„Ő egy hatalmas tehetség, bármire képes lehet. Nagyon fiatal még és ez az év rendkívül fontos lesz számára, hogy megugorja azt a szintet, amire képes és, amit várnak tőle itt Barcelonában. Meg kell komolyodjon, professzionálisabban kell viselkedjen és akkor sikeressé válhat a Barçával. Remélem idén szerencsésebb is lesz, mint tavaly, ugyanis, amikor a leginkább szükségünk lett volna rá sérült volt. Reméljük idén ez nem így lesz és megmutathatja mire képes, mert nagyszerű labdarúgó.”

A 2014/15-ös szezon óta 21 játékost igazolt a Barcelona, közülük viszont csak hatan maradtak a klubnál. Véleményed szerint miért nem tud sok játékos megragadni Barcelonában?

„Nagyon nehéz a Barçában játszani, a világ legjobb csapata és az ezzel járó nyomást sokan nem tudják kezelni. Magas a szurkolói elvárás és a média figyelme sem könnyíti meg az ide érkezők dolgát. Nem mindenki egyforma, de sajnos nem mindenki képes kilépni a Camp Nou gyepére és megbírkózni a rá nehezedő teherrel. Nem könnyű a Barçában focizni.”

Az utóbbi években négy sportigazgatója is volt a klubnak. Hogyan hatott ez a csapatra?

„Nem befolyásolta a csapatot. Természetesen a klubnak és mindenkinek jó lenne, ha nagyobb lenne a stabilitás és kevesebb személyi változás lenne ebben a pozícióban. A sportigazgató szerepe nagyon fontos, olyan személynek kellene betöltenie, aki elkötelezett a klub iránt, karakteres és meg tud hozni nehéz döntéseket.”

Puyol megfelelne a kritériumoknak?

„Nem tudom szeretne-e elindulni ezen az úton, vagy más terve van, de nagyszerű választás lenne erre a pozícióra. Nem tudom, hogy szeretné-e, mert nem beszéltünk erről, de ismerve őt, hogy milyen játékos volt, mit jelent számára a klub, Puyol nagyszerű választás lenne.”

A tavalyi év gyenge befejezése után terjedtek olyan pletykák miszerint Ernesto Valverdét meneszti a klub. Aggódtál amiatt, hogy esetleg új edző érkezik?

„Amikor ilyen dolgok történnek mindenki a legrosszabbra gondol. Hasonló történt az azt megelőző szezonban is, bár a tavalyi sokkal rosszabb volt, de ahogy már elmondtam abban a pillanatban minket, a játékosokat kellett hibáztatni. Nem az edzői stábon múlt a pályan nyújtott gyenge teljesítményünk. Addig a pillanatig nagyszerű idényünk volt, a bajnokságban a legeleje óta domináltunk és a kupadöntőbe is bejutottunk. Inkább a játékosokon múlt, mint az edzői stábon.”

Bartomeu elnök úr a minap azt mondta, hogy a szerződésed alapján akár az idény végén elhagyhatod a Barçát, ráadásul ingyen. Igaz ez és kezdhetnek aggódni a Barça szurkolók?

„Nem erősíthetek meg semmit, mert a szerződésünkben van titoktartási záradék, de amit elmondhatok az az, hogy olyan sokáig szeretnék Barcelonában maradni amilyen sokáig csak lehetséges. Mindig mondtam, hogy Barcelona az otthonom, de nem szeretnék hosszú távú szerződést és nem emiatt szeretnék a csapathoz tartozni. Azért szeretnék itt lenni, mert fizikailag jó állapotban vagyok, fontos tagja vagyok a keretnek és tudom segíteni a csapatot. Továbbra is címeket szeretnék nyerni, amihez egy elhivatott, győzelemre éhes csapatra van szükség. Számomra a pénz vagy a szerződés nem fontos, más dolgok motiválnak. A lényeg, hogy jó csapatunk legyen és címeket nyerjünk.”

Szóval az a terv, hogy évről évre annak függvényében hosszabbítasz, hogy milyen fizikai állapotban leszel?

„A tervem az, hogy addig folytatom amíg a testem engedi és jó teljesítményt tudok nyújtani. A szerződéssel kapcsolatos dolgok miatt nem aggódom, ezeket az ügyeket az édesapám intézi az elnökkel vagy akivel szükséges. Én csak elmondom neki mit érzek.”

A maradásod kulcsa tehát egy győztes csapat?

„Egyértelmű! Győzni akarok és ezzel a klubbak akarok győzni. Ez az otthonom, nincs szándékomban elmenni innen, de továbbra is versenyben akarok maradni és győzni.”

Tárgyaltok most a Barçával?

„Édesapám kezeli ezeket az ügyeket, de jelen pillanatban nem folyik semmilyen tárgyalás.”

Mostanában, ha nem játszol, akár sérülés miatt, vagy csak pihensz, a fiaiddal nézed a meccseket. Hogy segítenek feldolgozni, hogy nem vagy pályán? Jobb velük nézni a mérkőzéseket?

„Nagyon szeretem velük nézni a meccseket, mostanában volt időm velük lenni a lelátón, de jobban szeretek a pályán lenni és a mérkőzés részese lenni.”

Egy rosszabb mérkőzés után milyen a gyerekeid közelében lenni? Mateo még mindig szokott élcelődni?

„Nekik semmi könnyű egy rosszabb meccs után, főleg Thiagonak, ő már kezdi érteni a dolgokat. Mateonak nem tetszett, mikor azt mondtam, hogy másik csapatnak szurkol. Ugyanez volt a helyzet, amikor arról írtak, hogy a Betis gólját ünnepelte. Nem így történt, a mi egyik helyzetünknél hitte azt, hogy bement a labda, de csak oldalháló volt. Ő is kezdi megérteni mit jelent számomra és a csapat számára is egy-egy vereség.”

Barça szurkolók?

„Mindketten. Egyikőjük sem szeret veszíteni, nagyon versengők és nehezen viselik a vereséget.”

Fárasztó néha Lionel Messinek lenni?

„Nem fárasztó és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ilyen életet élhetek és ennyi élményben lehet részem. Csodálatos. Természetesen időnként szeretném, ha nem vennének észre, főleg, ha a családommal vagyok. Előfordul, hogy viszem a fiúkat reggel suliba és megállítanak közös képért vagy aláírásért, pedig még félig alszom. De nem panaszkodhatok semmiért.”

Hogy érezted magad mikor Lius Enrique megerősítette, hogy elhunyt a kislánya?

„Szörnyen éreztem magam, senki sem számított rá, annak ellenére, hogy tudtunk a kezeléséről. Ez egy olyan dolog, amire sosem akarsz gondolni, főleg ha egy ilyen fiatal gyerekről van szó. Sajnos ilyen dolgok előfordulnak a világban, de jobban érzed a súlyát, amikor a környezetben történik. Sokunknak vannak gyerekei, az én fiaim is ismerték, vannak olyan csapattársaim, akiknek a gyerekeivel jó barátok voltak. Ez egy nagyon érzékeny téma, sokunknak vannak gyerekei, nem tudom, hogy reagálnék, ha velem történne meg ugyanaz.”

Nemrég Cristiano Ronaldo azt nyilatkozta, hogy szívesen ebédelne veled. Elfogadnád a meghívását?

„Persze, semmi ellenvetésem nincs ezzel kapcsolatban. Nem vagyunk baráti viszonyban, mert sosem játszottunk együtt, de sokszor beszélgettem vele különböző díjátadókon. Nem tudom megvalósul-e ez az ebéd vagy vacsora, mert különböző utakon járunk, mindketten éljük az életünket, de természetesen elfogadnám a meghívását.”

Van olyan ügyes lábad, mint Messinek? Talán nincs 🙂 De ettől még garantáltan feltűnést kelthetsz, ha felveszed a legnagyobb Barcelona-sztárok zoknijait! Íme az egyik!