Ronaldinho: „Pedri történelmet fog írni”

A Barcelona korábbi legendája a Metasoccer nagyköveteként nyilatkozott.

Ronaldinho a hét elején Barcelonában járt egy új meta játék, a Metasoccer bemutatóján, mivel a játék nagykövete lett, így volt lehetősége arra is, hogy a Radio Marcának nyilatkozzon. A klub egykori klasszisa mesélt egy kicsit a Barçában töltött évekről, dicsérte Xavit, akiről már korábban látszott, hogy edző lesz és beszélt a csapat jelenlegi játékosairól.  

Boldog, hogy Barcelonában lehet

„Mindig, amikor visszajövök, otthon érzem magam. Nagyon szeretek itt lenni. Boldog ember vagyok és Barcelonában nagyon kedvesek velem. Nagyon örülök, hogy itt lehetek.”

Az új, Xavi-féle Barçáról

„Nagyon örülök neki és és a csapatának is. Remélem, ugyanígy tudja folytatni, és minden nap csak egyre jobbá válik.”

Xaviról, mint játékosról

„Nagyon jó barát és csapattárs volt. Már akkor látszott, hogy ez lesz az ő útja, mert a pályán is úgy nézte a játékot, mint egy edző. Nagyon jól tudja, hogy működik a futball.”

Az első Barcelonai szezonjáról

„Amikor lehetőségem volt a Barçába jönni, éreztem, hogy valami nagy lehetőség áll előttem, mert a klub csodálatos volt, csak az hiányzott, hogy csapattá formálódjanak a kiváló játékosok és edzők, hogy együtt nagy dolgokat érjenek el.”

A stadion, ahol a leginkább élvezte idegenben a játékot

„A legjobban a Bernabéuban éreztem magam, nagyon szerettem itt játszani.”

A többi játékoshoz való viszonya

„A példaképeimmel játszhattam együtt, akik mára a barátaim lettek. A Barçában, ahol a legtöbb időt töltöttem, sokáig ugyanazokkal a játékosokkal játszhattam együtt, emiatt nagyon jól ismertük egymást. Mindig, ha nálunk van a labda, örülünk neki. A mindennapok csodálatosak voltak: az öltöző, a mosolyok, a viccelődések, a meccsekre való felkészülés… Nagyon jól éreztem magam és nagyon hiányzik.”

Legkedvesebb emlék

„Volt szerencsém címeket nyerni minden csapatnál, ahol megfordultam, ezért mindenhonnan remek emlékeim vannak.”

Jelenlegi és korábbi futball

„Jelenleg minden más az internet miatt. Az én időmben csak egy labdánk volt, hogy azzal játsszunk, talán ezért vész el a korábbi idők futballja. Nagyon jó érzés, amikor látok egy kissrácot, aki hiába nem látott engem játszani, mégis ismer, ismeri a góljaimat és a cseleimet az internetnek köszönhetően.”

Mai labdarúgók, akikben magát látja

„Több hasonlóan játszó futballista van. Mbappé, Neymar, Messi… Ők olyan játékosok, akiknek a játékát kedvelem. Hasonlít-e a francia csatár Nazarióhoz (Ronaldo Nazario – a szerk.)? Az igazat megvallva, engem nem emlékeztet rá.”

Raphinha

„Nagyon jó igazolás lenne a Barça számára, mert jó minőséget képvisel, és mindannyian látjuk, hogy mire képes. Eleinte azt mondták, hogy nincs nagy jövő előtte, de idővel elkezdett jobban játszani, ezt mindenki belátja.”

Vinicius

„Ő egy fiatal játékos, aki sokat segíthet Neymarral együtt a válogatottnak, de nem csak ő, hanem az egész csapat együtt jelentheti a különbséget.”

Pedri

„Nagyon jó játékos, remek képességekkel.  Történelmet fog írni.”

Messi

„Az első alkalommal, amikor láttam őt játszani, feltűnt, hogy milyen minőséget képvisel, és hogy nagy dolgokat fog véghez vinni. Nagyon jóban voltunk. Azóta is jó barátom.”

***