Lamine Yamal interjút adott a L’Èquipe-nek, amely közzétette ennek első részletét, amelyben gyermekkoráról beszél: „Mindig mindenhová a labdámmal mentem. Egy táskában vittem magammal az iskolába. Az órán mindig elrejtettem, mert a tanár nem engedte, hogy nálam legyen. Kutyák ellen játszottam, mindig futottam velük, és a kutyák ellen játszani a legnehezebb dolog a világon.”

Yamal beszélt a példaképeiről és az első labdarúgással kapcsolatos emlékeiről is: „Neymar, amikor még a Santosban volt, nyilván Messi, Villa, az egész Barça. Ezek voltak az első meccsek, amiket láttam, és az első emlékeim a futballról.” Az utcai játék fontosságáról is szót ejtett: „Az utcai foci elvette a félelmemet az idősebb emberekkel szembeni játéktól. Ők 20 évesek voltak, én pedig 11.”

A Barça és a klub ifjúsági rendszerét így írta le: „Amikor megérkeztem, jó voltam az egy az egy elleni szituációkban, de nem tudtam irányítani a játékot. Nem tudtam csapatban játszani, nem tudtam, mikor kell gyorsítani vagy lassítani a tempót, ezt mind a Barçánál tanultam meg. Ez az a klub, amelyik a legjobban bánik a játékosokkal. Zavarba jöttem az első napon, amikor beléptem az első csapat öltözőjébe. Nagyon ideges voltam. Először az öltözőben hagytam a cipőmet, és elmentem az edzőterembe biciklizni, mert szégyelltem ott lenni. Láttam testközelből Jordi Albát, Piquét és Pjanicsot… Apránként azonban ez a zavar eltűnt, és amikor debütáltam, már nem voltak ilyen érzések bennem.”

Végezetül Yamal a Messivel való összehasonlításról is beszél: „Én egy olyan srác vagyok, aki nem szeret pihenni és mindent szeretne beleadni. Nem szeretek lazítani, szeretem, ha nehezebb a dolgom. Jobban szeretem, ha azután beszélnek így rólam az emberek, ha már volt mögöttem egy remek karrier. Ha Lionel Messihez hasonlítanak az emberek, akkor jobb, ha nem figyelsz erre, de engem ez nem zavar. Ha a történelem legjobb játékosához hasonlítanak, akkor az azt jelenti, hogy valamit jól csinálsz.”

***