Eldõlt! A Betandwin.com a mezszponzor!

SZPONZORÁCIÓ

Hosszú hónapok tárgyalásai eredményeképpen, ma már nyilvánossá vált, hogy az világ egyik legnagyobb fogadóirodája lett a Barcelona mezszponzora. Az angol cég évi 15 millió (!) eurót fizet majd a katalán klubnak a mezeken megjelenõ hirdetésért. A megegyezés három évre szól, így Joan Laporta elnök összesen egy 45 millió eurós szerzõdést kötött a klub számára.

A hírek szerint a megegyezés már szerda este megszületett az FC Barcelona és a Bet and Win között, de nyilvánosságot ekkor még nem kaphatott az üzlet. Laporta elnök csütörtökön bemutatta a szerzõdés feltételeit a klub tagjainak és a vezetõségnek, s csak ezt követõen vált véglegessé a megegyezés. A mezeken tehát mostantól három évig a Betandwin.com fog szerepelni, mely annak is a jele, hogy egyre inkább elterjedõben van az internetes fogadás. Ez a cég pedig nem sajnált évi 15 millió eurót ajánlani a reklámfelületért.

Mint ismert, a klub tavaly szavazást kért az egyesület pártoló tagjaitól (socióktól), hogy a Barca hagyományosan reklámmentes szerelésére szeretnének e megfelelõ ajánlat esetén hirdetõt. A voksolás eredménye szerint a pártoló tagok beleegyeztek a felvetésbe, s az elnökség már akkor megpróbált szponzort találni. Ugyanakkor a tavalyi évben nagyon nehéz volt a Barcának megfelelõ ajánlatot elérnie bármilyen cégnél, mivel a csapat nem szerepelt a Bajnokok-Ligájában, mely minden hirdetõnek különösen fontos kérdés. Így egy éve ugyan nem, idén viszont megszületett a megegyezés. Több érdeklõdõ közül, végül a betandwin.com lett a befutó, ajánlata alapján nem is véletlenül. A fogadásokkal foglalkozó cég ugyanis, évi 15 millió eurós ajánlatával nem csak a versenytársait szárnyalta túl, hanem Európa legtöbb klubjának aktuális szerzõdését is. Ezzel a támogatással a Barcelona a második legjobb szerzõdést kötötte Európában. A listavezetõ a Bayern München, évi 17 milliós mezszponzori szerzõdésével, de a katalánok most megkötött évi 15 milliós bevétele, maga mögé utasítja többek között a Manchester United, és a Real Madrid folyamatban lévõ szerzõdéseit is. És ha a Barcelona megnyerni a bajnokságot, valamint eljut a Bajnokok-Ligája végéig, akkor ez az összeg kiegészül 18 millió euróra.

Így ugyan a Barca megszakította a hagyományokat, mely bizonyára sok szurkolóban rossz érzéseket kelt, de ha már sor került egy mezszponzor érkezésére, akkor mindenképpen pozitív, hogy ez ilyen jó anyagi vonatkozások mellett történt.