Rijkaard: Csapatként kerekedtünk ellenfelünk fölé””

NYILATKOZATOK

Frank Rijkaard, az FC Barcelona holland mestere tudja, hogy együttese nagyszerû sikert ért el a hétvégén (3-0-s gyõzelem a Real Madrid ellen), de azt is tudja, hogy messze még a szezon vége, s csapatának végig észnél kell lennie!

Megérdemelt gyõzelmet arattunk és boldogok vagyunk. Megdolgoztunk a sikerért, ami a látszat ellenére nem volt könnyû. Úgy terveztük, hogy a kezdetektõl beszorítjuk õket, minél kisebb teret hagyva a kreatív játékosaiknak, ez azonban az elején nem mûködött tökéletesen. Negyed óra elteltével viszont már egyértelmûen irányítottuk a játékot, és ennek hamarosan gól képében is sikerült nyomatékot adni. Ha nem is sikerült megalázó verést mérni a madridiakra, abszolút mértékig elégedettek lehetünk a látottakkal. Egy olyan nagy csapat ellen, mint a Real Madrid, lõttünk három gólt, még ki is hagytunk néhány lehetõséget, és a pálya minden posztján föléjük nõttünk. Puyol és Oleguer remekül védekezett, Gio uralta a pálya szélét, Xavi és Deco a középpályát, míg Ronaldinho a védõket kötötte le. De még a csereként beállt Damiá is nagyszerûen hozzátette a maga részét a csapat sikeréhez.”

„Igen, elsõsorban csapatként kerekedtünk ellenfelünk fölé! A közönség fantasztikus bíztatással segítette a Barcát, így õk is részesei a gyõzelemnek. Minden nagyon szépen alakul, de ez a meccs még túl korán van ahhoz, hogy azt mondhassuk, ez döntötte el a bajnokság sorsát. Tovább kell dolgoznunk és haladnunk a magunk útján.”