Motta: Túl vagyok a nehezén

INTERJÚ

A két hónapos brazíliai rehabilitációja után Thiago Motta ismét visszatért Barcelonába, hogy elvégezze súlyos sérülése utáni felépülésének utolsó fázisait is.

A fiatal játékos pályafutásának legszörnyûbb sérülését szenvedte el ezelõtt négy hónappal a Sevilla elleni bajnokin. A térdében bekövetkezett szalagszakadást az Egyesült Államokban mûtéttel orvosolták, és a teljes felépülésig körülbelül hat hónapot jósoltak neki. A Spanyolországba visszatérõ középpályás a klub hivatalos honlapján nyilatkozott.

Elõször is, hogy érzed magad?

Köszönöm, nagyszerûen. A sérülésem miatt nagyon rossz idõszakot kellett átélnem, de úgy vélem, hogy a nehezén már túl vagyok. A térdem jól van, és minden egyre jobban megy. Keményen edzem, és erre nagyon jól reagál a mûtött testrészem. Ennek nagyon örülök, és csak arra koncentrálok, hogy a visszatérésem után is olyan jó játékos legyek, mint elõtte voltam.

Hogyan zajlott a rehabilitációd Brazíliában?

Minden rendben ment, és szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, amiért végig kitartottak mellettem. Az otthoni környezet is nagyon sokat segített nekem. Ha az embernek olyan sérülése van, amely után hosszú a felépülés, akkor mentálisan is szüksége van a támogatásra. A mindennapi munka után fontos volt nekem, hogy otthon pihenhessek. Ezt a klub is megértette, így minden nagyszerû volt.

Brazíliában egy ideig együtt edzettél a szintén lábadozó Denílsonnal. Megkönnyítette ez a helyzetedet?

Mindketten súlyos sérülést szenvedtünk, de végig biztattuk egymást. Nagyon fontos volt, hogy ott volt mellettem, mert ha csüggedni kezdtem, akkor õ mindig lelket öntött belém. Õ sokkal tapasztaltabb, több profi meccs van a háta mögött, ez nagyon sokat segítet.

Mi volt a legnehezebb a felépülés eddigi szakaszában?

Az a legrosszabb, amikor látod a csapattársaidat edzeni, és a lelátóról kell végignézned a mérkõzéseket. Én is ott akarok lenni közöttük a pályán. Ez rosszabb, mint a fizikaifájdalom. De már közel van az idõpont, hogy én is játszhassak.

Szellemileg hogy viselted a sérülést, és a vele járó fájdalmat?

Az elsõ néhány nap a legnehezebb, de utána rájössz, hogy nincs más lehetõséged, és megpróbálsz olyan gyorsan felépülni, amilyen gyorsan csak lehetséges. Nagyon sok gondolat keringett a fejemben amikor belekezdtem, és nem tudtam, hogy mit kell tennem. De a családom, a barátaim és a klub segítségével túljutottam a mélyponton.

Megvan már a konkrét idõpont, hogy mikor játszhatsz újra?

Ez a térdemtõl függ. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy minden rendben, és az orvosok is ezen a véleményen vannak. Talán februárban, vagy legkésõbb márciusban már én is a csapat rendelkezésére állhatok.

Milyenek látod most a csapatot?

Briliáns, hogy a rengeteg sérülés ellenére milyen jól bírják a fiúk, pedig nincsenek könnyû helyzetben. Klasszis teljesítményt nyújtanak hétrõl-hétre, és nagyon egységes csapatot alkotnak. Remélem, hogy ez a lendület kitart addig, amíg a sérültek is újra be nem állnak a sorba.