Dinho még sokáig varázsolhat
Két éve egy üstökös érkezett Párizsból a katalán fõvárosba, hogy pályája még magasabbra íveljen, és hogy a világ legjobb játékosai közé emelkedjen. Ma Ronaldinho neve már összefonódott a Barcelonáéval.
A Porto Alegre-i középpályást 2003. július 21-én mutatták be új állomáshelyén. Hatalmas elvárásoknak kellett megfelelnie, mindenki kíváncsian várta, mit tud az ifjú brazil. A bejelentést követõen, hogy az akkor már világbajnok labdarúgó gránátvörös-kékbe öltözik, soha nem látott érdeklõdés elõzte meg a sajtótájékoztatót. Az elmúlt években csak szenvedõ katalánok a messiást látták a mosolygós irányítóban.
A klubnál töltött két év alatt kiderült, nem hiába. A korábbi Gremio-játékos sokak példaképévé, a Barcelona ikonjává vált, és a klub feltámadásának kulcsfigurájává, amelynek betetõzéseként a nemrég még UEFA-kupás helyért vért izzadó együttes bajnoki címet ünnepelhetett. Ronaldinho néha egyenesen mûvészi módon játszott, és sok olyan megmozdulás fûzõdik a nevéhez, amelyek évek múlva is élénken fognak élni a katalán drukkerek emlékezetében. Rendkívül magával ragadó egyéniség, képes környezetébe átültetni az õt jellemzõ lelkesedést.
Ronaldinho volt az ütõkártya az akkora megválasztott, Joan Laporta-féle elnökség kezében. A brazil az azóta már vezetõségen belüli összetûzések miatt távozott alelnök, Sandro Rossell invitálására kötött ki a csapatnál. Aztán elkezdõdött a szezon, és szinte azonnal megmutatkozott a játékos nem mindennapi tudása. Az elsõ tétmeccsét az Athletic Bilbao elleni 1-0 arányú gyõzelem során játszott, rögtön a másodikon viszont már robbant a bomba. Az irányító az idény talán legnagyobb gólját rúgta az elsõ hazai 90 perc folyamán, az 1-1-es döntetlenre végzõdött meccsen a Sevilla volt a szenvedõ fél. Az óriási szóló után 30 méterrõl bevágott lövés után – bár a szurkolók igencsak próbára tették – a stadion sikeresen egyben maradt, és folytatódhatott a szezon. A csapat számára viszont nem sok sikerrel. Aztán karácsony környékén minden megváltozott. Megérkezett Edgar Davids, a csapattársak felnõttek Ronnie mellé, vagy talán Rijkaard találta végre meg, mit kellett volna játszani, de tény, elkezdõdött a hosszú hajrá, amelyet követõen a katalán gárda másodikként, öt ponttal a gyõztes Valencia mögött csapott célba. Ronaldinho csillogott, 31 bajnokiján 14 gólt és ugyanennyi gólpasszt szorgoskodott össze (ez azért nem kis teljesítmény, a csapat 63 bajnoki góljából majdnem minden másodikban fõszerepet vállalt). A kupákban (Király Kupa, UEFA Kupa) 13 mérkõzésen szerzett hét gólt, a szlovák Puchov elleni nyolc nullás kivégzésbõl például elsõ – eddigi egyetlen – barcelonai mesterhármasával vette ki a részét.
A 2004-es eredményei a nemzetközi elismerést is meghozták a mosolygós fenoménnak, decemberben megkapta a FIFA az év legjobb játékosának kiosztott World Player of the Year díját. A trófea értékét növeli, hogy egy olyan szavazásban nyerte el azt, amelyben a válogatottak szövetségi kapitányai és csapatkapitányai választották meg a legjobbat. Az újságírók nem voltak ugyanis ennyire kegyesek, a France Football Aranylabda-szavazásán csak” a harmadik helyre rangsorolták. A szurkolók viszont szintén õt látták a legjobbnak, ahogy ez a World Soccer magazin díjából kiderült. Ezen díjak elõtt, 2004 nyarán pedig a bajnokság legjobb dél-amerikai focistájává választották.
Az elismerések tehát nem maradtak el, de valami még hiányzott. Ezért tavaly õsszel a brazil mágus és csapata nekiállt, hogy eggyel fényesebbre cserélje tavalyi ezüstérmét. Ebben az évben nem õ volt ugyan a fõszereplõ, mint tavaly, de így is fontos gólokat, illetve gólpasszokat jegyzett. Az ítélet-végrehajtás tisztét Ludovic Giuly és fõleg Samuel Eto’o vette át, hõsünk pedig inkább az elõkészítésben jeleskedett. Az elsõ három, sérülés miatt kihagyott meccs után (közben azért lõtt egy hatalmas gólt a németeknek a válogatottban…) a következõ 35 találkozó mindegyikén pályára lépett, kilenc találat és tizenkét assziszt a mérlege. Egyik legszebb és legfontosabb gólja a Real elleni idegenbeli, 4-2-re elveszített meccsen lõtt szabadrúgás volt, amivel bebiztosította, hogy idegenben lõtt több góllal pontegyenlõség esetén is bajnok a Barca. A végén a csapat megtörte a hat éves átkot, és 73 rúgott góllal lett 1999 után ismét elsõ a pontvadászatban.
A csapat – többek között Ronnie ténykedésének köszönhetõen – újra a BL-ben indulhatott, ahol szintén voltak emlékezetes pillanatai, hét meccsen négy góljából kettõ szinte önálló életre kelt, a Chelsea és Milan elleni visszavágókon szerezett találatok még a csapat kiesése után is sokáig témaként szolgáltak.
Két év, egy arany, egy ezüst, számtalan egyéni elismerés, több mint 30 gól és assziszt tétmeccseken. Impozáns statisztika. Ronaldinho azonban sokkal több, mint amennyit ezek a számok mutatnak. Fantáziadús, szenvedélyes játéka, vidámsága, vezetõi erényei, és mágikus cselei csak egy pár abból a sok dologból, amelyek a Barca tízesét ilyen különleges játékossá teszik. „
