Interjú Henryval

Thierry Henry többnyire ritkán áll ki nyilatkozni a sajtó elé, az pedig még ritkább, hogy interjút is adjon egy lapnak. Most a katalán Sportnak sikerült hosszabban elbeszélgetnie a támadóval, aki mesélt az öltözõi hangulatról, fél éves benyomásairól, arról, hogy miért játszott sokáig sérülten a Barcában…

Hét hónappal az érkezését követõen milyen megállapításokra jutott?

Nem lehet egyéni szinten véleményt mondani ilyen magasságokban, ha valamilyet lehet, akkor az egy kollektív megállapítás. A bajnokságban 5 pontra vagyunk a Real Madridtól, ott vagyunk a BL-ben, elõdöntõt játszunk a Kupában. Mindig lehetne jobban csinálni, s ez jelen esetben azt jelentené, hogy a Madrid elõtt állnánk, de pillanatnyilag a közös eredményünk jó.

Keveset lehet tudni a barcelonai életérõl. Milyen?

Hát nagyon jó (mosolyog)! Mindig jó az idõ, napsütésre ébredsz, napsütésben edzel.

Nagyon más, mint London…

Nézze, London mindig ott marad a szívem legmélyén, számomra mindig is a világ egyik legjobb városa marad. Mindig hiányozni fog, de mikor idejössz, s reggel föltekintesz a kék égre, az különleges. De meglep, s nagyon csodálom a katalán szurkolók rajongását, elhivatottságát.

Ehhez már hozzá lehetett szokva, hiszen a Premier League-ben is nagyon átélik az emberek a labdarúgást…

Nem. Itt az a benyomásod, hogy egy vallásért, egy országért játszol. Az emberek érik el, hogy így érezz, ezt követelik tõled az utcán. Imádják az FC Barcelonát, s ezt tudtodra is hozzák. Alkalmanként a közönség nem elégedett, mikor játszol egy rossz meccset, de ha utána látnak az utcán, átadják neked, hogy hisznek benned. Számukra ez egy különleges dolog, s az elhivatottságuk hat a játékosokra is.

Milyennek találta az öltözõi hangulatot?

Alkalmanként sajnos vannak olyan emberek, akik szeretnének problémákat gerjeszteni az öltözõben. Éppen ezért kellett kiállnom a sajtó elé a Zaragoza elleni meccs után, hogy néhány dolgot tisztázzak. Amióta itt vagyok, nem voltak problémák, még csak nem is láttam ilyesmit. Mindenki tud nevetni mindenkivel, nagyon jó a hangulat. Élet van.

Fontos volt a beilleszkedése során, hogy ott volt Ön mellett Lilian Thuram?

Mindenkinek fontos. 11 éve ismertem meg, de a jelenléte nem csak nekem, hanem Abidalnak, Tourénak, Samnek (Eto’ónak – a szerk.) és még másoknak is fontos. Példát mutat a pályafutásával, mindenkinek illik meghallgatni õt, mikor mondani akar valamit, annyi tapasztalattal rendelkezik.

A Celtic ellen Glasgowban olyan gólt lõtt, mint ahogy az Arsenalban tette korábban.

Nem, nem, nem, nem. Barcelona stílusú gól volt. Legalább hat, hét, nyolc alkalommal hallottam ezt, és nem így van. Az Arsenal a múlt, most Barca stílusban szerzem a góljaimat.

Miért intette csöndre a stadiont?

Ez egy gyakori gólörömöm, már az Arsenalnál is csináltam. Nem volt üzenet értéke.

A Barcelona az elmúlt meccseken javult. Változóban van valami a csapatban?

Az elmúlt két meccsen csapatként játszottunk, együtt, egységben. Ez pedig fontos. Innentõl lehet azon gondolkozni, hogy játsszunk jól.

És Ön?

Én és a góljaim nem fontosak. Az a kulcs, hogy együtt játsszunk, ahogy tettük legutóbb is.

Már harcra kész egyszerre Messi, Ronaldinho, Ön és Eto’o is.

Végre.

Önnek mit jelent egy gól?

Amikor a labda áthalad a gólvonal fölött (Nevet).

Szenvedéllyel tölti el?

Nem vagyok egy szenvedélyes gólszerzõ. Nekem teljesen mindegy, hogy a gól szép vagy csúnya, nem fontos az sem, hogy ki szerzi, ki játszik jól, ki rosszul. Nyerni kell, csak ez számít. Ezért elégedett vagyok, hogy az idényben csak három meccset veszítettünk el, ez jó jel, így kell folytatni.

Glasgowban jó meccse volt, ám más esetekben nagyon kritikus volt önmagával szemben. Milyen érzései vannak egy-egy meccs után?

Csak akkor lehetsz elégedett, ha az idény végén nyertél címeket. Én soha nem vagyok elégedett egy meccs után, még ha esetleg a világbajnoki döntõt nyertem is volna meg. Mindig úgy térek haza, hogy arra gondolok, mit csináltam rosszul. Ez így van nálam egészen kiskoromtól kezdve. Soha nem vagyok elégedett azzal, amit tettem, mindig valamivel többet akarok.

Hozzá volt szokva, hogy Angliában kora délután rendezik a meccseket. Hogy viseli azt, hogy itt gyakran este tízkor kezdenek? Ez bosszantó?

Kezdetben valóban nagyon különös volt. De nem bosszantott, idegesített, semmi sem idegesít. Az is meglepõ volt régen, hogy délután háromkor kell játszani, aztán késõbb már megszoktam.

A 14-es szám a hátán Cruyff miatt van?

Nem. Valójában az én kedvenc számom a 12-es volt, amit Van Basten viselt. Mindig szerettem õt, gyerekkorom legfõbb példaképe volt. Láttam játszani alkalmanként az Ajaxban, de igazán akkor tûnt fel elõttem, mikor lejátszotta az Európa bajnokságot ’88-ban. Akkor tartaléknak számított a válogatottjában, ezért viselte a 12-es számot, de hála a tudásának, mikor pályára léphetett, többször már nem jött le, a számát pedig megtartotta. A 14-es számom története az Arsenalban kezdõdött. Elõtte 12-esben játszottam, de mikor odaszerzõdtem, az foglalt volt, Christopher Wright viselte. A klub elnöke, Mr. Dein fölajánlotta, hogy átadja, de ez nekem nem tûnt akkor korrekt lépésnek. Vettem a 14-est, ami szabad volt, s azóta abban játszok. Nem akartam elvenni egy csapattársam mezszámát.

Önnek mit jelent Johan Cruyff neve?

Minden játékos szereti azt a futballt, amit Cruyff képvisel. Igazi „labdás játékos volt”, csodálatosan tudta kezelni, terelni a labdát. Meghatározta korát, s a Barca történetét is.

Mindig voltak támogató szavai Ön felé, még az érkezése után nem sokkal, mikor egyre több kritikát lehetett hallani. Ez milyennek tûnt? 

Nem tudom az okot. Talán tudta, hogy sérülten játszottam, volt olyan információja, amit az újságírók nem tudtak. Amikor engem nyilvánosan megvédett, igazán meglepõdtem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire ismeri a helyzetemet. Tetszett, hogy valaki, aki ismeri a futballt, nagy játékos volt, el tudja ismerni ezt az erõfeszítést, el tudja ismerni, hogy nem lehet jól játszani sérülten. Neki is kellett sérülten játszania egyes esetekben így.

Ön miért kockáztatott?

Csak akkor érkeztem, s elsõsorban játszani szerettem volna. Minden más dolog háttérbe szorult. Talán az én hibám volt. Tudtam, hogy nem tudok úgy futballozni, ahogy tudok, de néha a szív gyõz, s a tény, hogy viselhetem a Barca mezét, játszhatok a Camp Nouban, játszhatok ezért a klubért, elfelejtetett velem mindent, s megpróbáltam a legtöbbet adni. Viszont ezekben a helyzetekben nem érheted el a maximumot.

Összehasonlítható a barcelonai idénykezdete az Arsenalossal?

Nem. Oda nem sérülten érkeztem.