Rijkaard búcsúinterjúja

Frank Rijkaard már nem a Barcelona edzõje, de az elmúlt öt évben õ határozta meg a csapat munkáját és állandó felkészülését. Most búcsúzik, de nem megy el emlékek nélkül, mert a Katalóniában eltöltött öt évre mindig emlékezni fog. A búcsúinterjút a Barca TV készítette a holland trénerrel, aki a következõ egy évben várhatóan nem fog munkát vállalni sehol, de marad Barcelonában, mint a klub 94.126. számú pártoló tagja.

Az interjún kívül Rijkaard szólt arról, hogy hálás mindenkinek, akinek csak egy kis szerepe volt a korábbi sikerekben, mert ezekre a sikerekre õ is mindig emlékezni fog. Minderrõl egyébként az interjút követõen, azok után szólt a holland, amikor levetítették neki az elmúlt öt esztendõ legemlékezetesebb, leginkább megható pillanatait…

„Az edzõk annyit beszélhetnek, amennyit csak akarnak, de csapat nélkül nem mûködik semmi. Ezért elsõsorban meg kell köszönnöm mindenkinek a munkáját, akik tettek a sikerért. Sokáig tartana mindenkit megemlíteni, de kiemelnék azért néhány embert. Puyol: a kapitány, a csapat szellemi vezére, az önfeláldozás mintaképe. Õ mindig azt akarta, hogy a dolgok jól menjenek. Szintén szólnom kell Ronaldinhóról, aki kulcsszereplõ volt, õ adta meg a reményt, õ hozta az örömöt, nagyon fontos volt számunkra. Vele nyert és vesztett is a Barca, de nélküle nem nyertünk többet, mint korábban. Remélhetõleg visszaszerzi a formáját, s én nagyon bízom benne, hogy láthatom még a pályán úgy, hogy minden tehetségét ismét megmutatja a világnak.”

Öt év Katalóniában. Milyennek tûnik a Barca öt év után?

„Több, mint egy klubnak.” Ez valóban így van, a katalánok, illetve az emberek, akik itt élnek, azok ezt pontosan tudják, s tökéletesen megértik. A külföldieknek ugyanakkor elõször meg kell ismerniük a klubot, élni körülötte, dolgozni benne, hogy lássák és értsék ennek a jelentését. De idõvel mindenki megértheti.

Önnek mikor sikerült?

Amint megérkeztem ide egykor, már többen próbálták elmagyarázni nekem a dolgot, hogy megértessék velem, hogy a dolgok hogyan mûködnek. De a szavakon túl világosodik meg igazán ennek a jelentése, ha együtt élsz a klubbal, s napról napra jobban látod a hátteret.

Ön ugyanakkor már játszott a Camp Nouban korábban is a Milan vagy a Zaragoza játékosaként, még ha az itthoni öltözõben nem is volt soha.

Ha kívülrõl tekintesz a klubra, úgy is ismered a jelmondatot, hogy ‘Més que un Club’, de a jelentéseként csak arra gondolsz, hogy a Barca egyike a világ legnagyobb klubjainak, s így az emberek itt biztos elégedettek ezzel a jelzõvel. Csak addig jutsz kívülrõl, hogy milyen címeket nyert a klub, illetve, hogy milyen szinten játszik.

Jó, persze ez is igaz…

Kétségtelen, hogy a Barca egyike a világ legnagyobb klubjainak, ez igaz ebben a formában. De ha itt élsz, és megismered az embereket, akkor kapsz csak tökéletes és mindenre kiterjedõ képet, s ezen felül sokkal érdekesebbet is. Örökké hálás leszek az ittenieknek, hogy megadták a lehetõséget, hogy megismerhessem a Barcát, az országot, az embereket, hogy a magamévá tehettem a helyi kultúrát, egy olyan világot, amelyet csak belülrõl lehet megismerni.

Az élményeket vagy a szavakat részesíti inkább elõnyben?

Gyakran az élményeknek, a benyomásoknak nagyobb ereje van, mint pusztán a szavaknak. Ez az öt év nagyon intenzíven telt, ahhoz tudnám hasonlítani, hogy fölszállsz egy vonatra, ami megállás nélkül száguld. Aztán eljön nap, mikor megállsz, visszanézel, s meghökkensz, hogy te jó ég, hogy repül az idõ!

Öt év…

Hát igen… Minden ami velem történt, egy ok a büszkeségre. Mindig arra törekedtem, hogy a dolgok mûködjenek, ezzel a céllal teltek a napjaim, így telt az idõ, és most veszem észre, hogy milyen gyorsan eltelt ez az idõszak. Ezeket az éveket csak az határozta meg, hogy a Barca jól mûködjön, és most nyugodtan mondhatom, hogy a szívem egy nagyobb darabját itt hagyom emberileg és szakmailag is egyaránt.

Ez az öt év ezen a robogó vonaton hova vitte? Öt év, hogy végül eljusson…

Biztos, hogy nagyon messzire, de a lényeg inkább azon van, hogy hogyan történt mindez. Ennek az utazásnak megvolt a maga kockázata, hogy fölszállok erre a bizonyos vonatra, és hogy elérjem a személyes céljaimat. Ennek pedig megvan a maga pozitív velejárója, mert ha magasra helyezed a lécet magad elõtt, akkor más célokat is elérhetsz, sikeres lehetsz minden tekintetben és mindemellett rengeteget tanulhatsz egy ilyen út során.

Úgy tûnik nekem, hogy egyfajta hasznos és élvezetes életvitelt szeretne követni.

Ez nyilvánvaló. Soha nem szabad úgy élni, hogy a jó dolgokat nem élvezzük ki, egy ilyen út alatt is arra kell törekedni, hogy igazán átéld a dolgokat. Nagy büszkeséggel jár a Barcához tartozni, s mindezt úgy kell megélni, hogy lehetõség szerint maximálisan tiszteld az egyesületet. Én megpróbáltam a lehetõ legtöbbet adni azoknak az embereknek, akikkel együtt dolgozhattam, vagy azoknak, akik megbíztak ezzel a munkával. A cél az volt, hogy a közönségünknek összességében örömöt, elégedettséget tudjunk adni, alapvetõen azt, amit meg is érdemelnek.  Mindent egybevetve nagy hiba lett volna, ha elzárkózva élem meg ezt az idõszakot, úgy, hogy közben nem próbálom meghallgatni, átérezni mások érzéseit, benyomásait a dolgokról. Nagyon sokat kaptam azáltal, hogy megismerhettem más embereket, egy más kultúrát, jó barátságokat kötöttem sok emberrel, s ezek legalább olyan fontos dolgok, mint a végeredmények.

Nem fél attól, hogy a szurkolók ezt nem értik meg?

Nem. Miért mondja ezt?  Már tudom, hogy itt szükségünk van arra, hogy nyerjünk, és mindig nyerni kell. Az egyetlen dolog, amelyet elvárhatok, hogy visszatekinthessek – akár csak egy kicsit is – és ezzel megbizonyosodjak arról, hogy mindig hálásnak kell lennem a Barcának, hogy megadta nekem a lehetõséget. Lehetõséget, hogy találkozhattam emberekkel, s hogy átélhettem olyan dolgokat, amelyek ott lesznek a szívem mélyén. Ezek leginkább az élettel kapcsolatos dolgok, de ha az eredményekkel együtt jönnek, akkor tökéletesnek tûnik minden. Ráadásul az elmúlt két évben is tovább erõsödött sok barátság, sok kötõdés, s ezért nagyon boldog vagyok.

Mit adott Önnek a Barca?

A Barca egy egyedi és soha vissza nem térõ esélyt adott, amit megragadtam. Ez olyan lehetõség, amivel ha dolgozol, van egy kis szerencséd, jól alakulnak a körülmények és még egy jó keret segítségét is megkapod, akkor nyerhetsz. Nagyon jó minõségû csapat állt rendelkezésre, mindenki komolyan végezte a dolgát és a környezetünkben mindenki próbált segíteni. A cél elérése pedig nagyon sok boldog pillanatot adott. Boldog vagyok.

És Ön, mit adott a Barcának?

Nem tudnám megmondani. Inkább maradnék annál, amit korábban mondtam: volt lehetõségem, hogy egy ilyen nagy klub része legyek, amit FC Barcelonának hívnak, s mindig hálás leszek azért a segítségért, amit Barcelona és a Katalónia adott nekem.

Az egyesületeket az emberek formálják, és most az egyesület más, mint mikor Ön jött. A klub olyan emberi lett, amilyen, s ehhez biztosan van valami köze.

Remélem, hogy egy kis részem volt a sikerekben. De a fontos persze az, hogy a sok komponens együtt jól dolgozzon, hogy a dolgok összessége végül milyen, ha mindenki a legjobb tudása szerint végzi a feladatát.

Le tudná írni, hogy milyen a környezet?

Be kell vallanom, hogy Hollandiában és itt több dolog nagyon hasonló. Én onnantól kezdve tisztában vagyok a nyomás fogalmával, amióta ifi játékos voltam az Ajaxnál. Amszterdamban ugyanazt a kifejezést használtuk. Környezet? Ez az, ami a klubon kívül történik, de hatással van a csapatra az öltözõi hangulatra. Úgyhogy a környezet számomra itt nem volt egy különösebben meglepõ dolog.

A környezet nyomása kézzel fogható?

Õszintén úgy gondolom, hogy minden klubnál, minden országban vannak külsõ vélemények, amiket igazán csak akkor lehet hallani, ha nem mennek jól a dolgok. Ezekben az években, ugyan volt egy külsõ kör, de voltak jó eredmények is és jó foci is. A környezet a futball és a klub része, velejárója, rá soha nem lehet panaszt tenni, el kell fogadni, hogy van. De természetesen igaz, hogy ha nem mennek jól a dolgok, akkor a közönség nem szeretne csöndben maradni, s elõbújik az árnyékából.

Milyen kapcsolat alakult ki a környezet, a játékosok és az edzõ között?

Az edzõ a csapat része. Sokak szemében az egyik legfontosabb része, mert ha nyer a gárda, akkor elvégezte a munkáját, de ha nem nyer, akkor mindenki tudja, hogy ki hibázott. Ilyen egy edzõ helyzete. Ebben az értelemben minél nagyobb játékosok vannak a pályán, annál nagyobb nyomás nehezedik az edzõre. Mindig próbáltam ezt megérteni, ezzel együtt elfogadni a kritikákat a maximális tisztelettel. Megértem, hogy a közönség nagyon fontos, mert hogyha a Barca kimegy a pályára, akkor legyenek elégedettek a sociók. A legjobb dolog, amit elérhetsz, hogy megnyered õket.

A Camp Nou közönsége tényleg olyan hideg és kegyetlen, mint mondják?

Ez idõszaktól függ. Amikor a socio megérti, hogy a csapatnak segítségre van szüksége, hogy elérje a várt eredményt, akkor a nézõk próbálnak segíteni. A Barca szurkoló szívében csak egy lehetõség van, amit mindenáron el kell érni: legyen bajnok a csapat és játsszon szépen. Ugyanakkor ha mindezt már sikerült elérni, már sikerült letenni valamit az asztalra, akkor a közönségbõl elõjön egyfajta természetes kritikai hajlam. Például ha sikerült megnyerni egy meccset, az emberek úgy érzik, hogy az a gyõzelem nem olyan volt, mint egy vagy két éve. Ez csupán egy anekdotának tûnik, de valóban veszélyes lehet. A játékosoknak bizonyos pillanatokban nagyon kellemetlen, hogy meg kell küzdeniük a korábbi sikereik által teremtett magas elvárásokkal is. Mindig harcolniuk kell e nyomással szemben, s ha hatással van rájuk, akkor mindenki veszíteni fog, mert a játékos és a csapat nagyjából egy úton halad.

Tehát a túlzott elvárások károkat okozhatnak a csapatnak?

Ez olyan dolog, amit csak akkor látsz, ha itt vagy. A saját nevelésû játékosok ehhez hozzászoktak gyerekkoruktól kezdve, s tudják hogyan mûködik. A légiósoknak viszont meg kell ismerniük és meg kell tanulniuk kezelni. Ha egy játékos a Barcához szerzõdik, az nem a véletlen mûve, mert biztosan jó képességei vannak, de ezt bizonyítania is kell. A csapatnak mindig el kell bájolnia a közönséget.

És ha ezt eléri mi történik?

Ez automatikus. Ha a csapat eléri a célt, a közönség segíteni fog neki. A sociók azt szeretnék látni, hogy a Barca szórakoztatóan játszik és nyer. Ha a nézõ kijön a stadionba, akkor a csapatnak szenvedélyesen arra kell törekednie, hogy bizonyítsa: jó a csapat és jó focit játszik. Éppen ezért a csapaté a felelõsség, a csapatnak kell megtennie az elsõ lépést, s ha a mutatott játék eleinte jó benyomásokkal látja el a szurkolót, akkor õk igenis segíteni fognak. Ez egy különleges jellemvonása a nézõknek, s ez is részét képezi annak, hogy a Barca több, mint egy klub.

A Dream Team végével a kívülállók abban látták a hibát, hogy a Barca és közönsége belefáradt a nyerésbe. Az Ön csapatával is ilyesmi történt?

Nem. Épp ellenkezõleg! A közönség soha nem fárad bele a nyerésbe. A Barca szurkoló mindig nyerni akar. Amikor a stadionban a csendben van a közönség, az azért van, mert aggódik a csapat formája miatt, a játékosok pedig idegesek, mert szeretnék teljesíteni az elvárásokat, de nem sikerül nekik. A közönség mindig nyerni akar, de azt is tudnia kell, hogy ehhez idõnként szenvedni kell a pályán. Vannak más országok, ahol a játékon kívül más a helyzet, mert a közönség annak szenteli magát, hogy kilencven percen keresztül énekel.

Mikor az edzõ hallja, hogy csönd van a nézõtéren, megkérdezi magától, hogy mit csinálunk rosszul?

Mindig igyekeztem átérezni én is azt, amit a csapat éppen a közönség felé sugároz. Ez éppen azért fontos, mert az edzõ is része a csapatnak, s ezzel automatikusan vállaltam a magam felelõsségét az adott mérkõzésért, tudva hogy meg kell szenvedni a gyõzelemért. Ez egy olyan helyzet, ami arra kényszerít, hogy coraje-vel viselkedj. A nehéz helyzetek nagyon sokat adtak nekem. Ezzel szemben, amikor a csapat jól játszott, s úgy tette a dolgát ahogy elvártuk, nagyon szívesen beleéltem magam a sociók helyzetébe, együtt örültem velük, együtt élveztem velük egy jó meccset.

Thuram azt mondta, hogy a Barcánál hiányzik az egyensúly. Ezzel egyetért?

A Barcáról nem lehet általánosságban beszélni, s azt taglalni, hogy miben nagyon jó, s miben gyenge. A történelem már tele van mindenféle pillanattal, sikerekkel, kudarcokkal. Úgyhogy mirõl beszélünk? Mikorról, melyik Barcáról? A jó pillanatokban az biztos, hogy kialakul egy fajta egyensúly, harmónia a csapat és a szurkolók között, ami jó és mûködik. Az is világos, hogy most, mivel a csapat nem nyert, elmondhatjuk, hogy hiányzott az egyensúly.

Fordítsuk meg a dolgot! Ha a Barcánál nincs egyensúly nem nyer?

Igen-igen, de milyen értelemben vesszük az egyensúlyt? A csapat egyensúlya szakmailag, az öltözõi harmónia, a klub egészének kapcsolata az újságírókkal? Sok tényezõ van, amely befolyásolhatja a csapat vagy a klub teljesítményét.

Milyen nehéz a Barca helyzete, nem?

Nem nehéz, olyan amilyen. Elmondani még könnyû. Ha a csapat mûködik, jó benyomásokat kelt, akkor a Barca nyer, mert megvan a szükséges képessége és tehetsége ehhez. Ez esetben minden nagyon könnyû.

Cruyff nyolc évig volt edzõ a Camp Nouban, Ön öt évig, Van Gaal és Venables is három-három évig, Lattek két évig. A Barcánál nem létezik semmiféle Ferguson. De lesz valaha ilyen?

Vannak nagyon nehéz összehasonlítások. Az angol focinak és a miénknek nincs sok köze egymáshoz. Végül találkoztak a BL elõdöntõjében, de két teljesen különbözõ, majdhogynem egymással szembenálló filozófiáról beszélünk. Itt vannak választások, az elnökök maguk választják meg a vezetõi csapatukat, de egy olyan klubban, mint a United, van egy tulajdonos, s az egész úgy mûködik, mint egy vállalat. Ez a tulajdonos változhat, de minden marad régiben. A Barcánál nem. Itt idõrõl idõre változik a szervezet, a struktúra és még a filozófia is. Sokszor olyan, mintha mindent a nulláról kellene kezdeni. A Manchesternél ez nem fordul elõ, Ferguson – akit nagyon tisztelek – hosszú éveken át dolgozhat, hosszú távra tervezhet. Itt ez szinte elképzelhetetlen.

A 18. bajnoki címet, mikor megnyerte a klub a Levante pályáján, akkor egy öt sikertelen évet számláló negatív sorozatot sikerült lezárni. Menotti korábban úgy írta le a Barcát, mint „a sürgõsségi esetek osztályát.” Amikor Ön idejött, is ez volt a helyzet?

A mondat rendben van, de ez azért túlságosan drámai. Én azt gondoltam akkor, hogy a Barcának van egy csapata, mely már sokat szenvedett, s megkérdezhettem magamtól, hogy mit tegyünk, hogy vége legyen ennek a szenvedésnek, ami nagyon messzirõl ered. A válasz valószínûleg az volt, hogy dolgozzunk egységben, tûzzünk ki magunk elé, egy célt, s azon gondolkozzunk, hogy mit tegyünk a nyeretlenség ellen, mit tegyünk, hogy nyerjünk.

2006. május 17-én a Barcelona szurkolók voltak a legboldogabb emberek a földön. Egy olyan profinak, aki hozzászokott ahhoz, hogy különbözõ mezekben tûnik fel idõrõl-idõre, milyenek az ilyen esték?

Felejthetetlenek. Igen, valóban felejthetetlenek. S mondok nagyobbat is: megismételhetetlenek. Úgy
gondolok rá, hogy meg kell köszönnöm mindenkinek, akinek szerepe volt abban, hogy ott lehettem, s elsõ kézbõl érezhettem, hogy milyen óriási örömöt jelentett ez a gyõzelem az itteni embereknek és a szurkolóknak.

Ha majd egy szerdai napon a Barca ismét Bajnokok Ligája döntõt játszik, Frank Rijkaard elmegy ahová kell, hogy bíztassa a Barcelonát?

Nagyon szívesen mennék, ez teljesen természetes. Ezzel már számolhat.

Ki szeretne lenni, ha idõsebb lesz?

Egy gyerek. Ezt nem kell sokszor átgondolnom, egyszerûen szeretnék boldogan élni egy gyerek szívével.