Azok a csodálatos 20-as évek
A Barcelona hõskorának a húszas éveknek a leginkább meghatározó játékosait bemutató sorozatunk második részében, két futballistát emelt ki olvasónk, aki az írásokat készítette. Mindkettõjüket még ma is a legnagyobb sztárok között említik a krónikák, annak ellenére, hogy már mind a ketten meghaltak, és nem sokan lehetnek olyanok a ma élõ Barcelona szurkolók között, akik látták õket játszani.
Emilio Sagi Sagibarbá Linán
A ’20-as évek kiváló barcelonai játékosa 1900. március 15-én született az argentin fõváros, Buenos Aires Bolivar negyedében. Csatárként 455 mérkõzésen 134 gólt lõtt a Barcelona színeiben (1915-1932). Többszörös katalán, és egyszeres spanyol válogatott. Egyetlen válogatott mérkõzését 1926-ban, Magyarország 4-2 arányú legyõzése alkalmával játszotta.
Eredeti neve: Emilio Sagi Linán. Az utókor emlékezetében viszont becenevén maradt meg, melyet névrokona, a ’20-as évek ünnepelt katalán operaénekese, Emilio Sagi Barbá után ragasztottak rá. Pályafutása alatt egy országos bajnoki címet (1929), 10 katalán bajnoki címet, 4 Spanyol Kupa gyõzelmet (1922, ’25, ’26, ’28) ünnepelhetett. Ezzel az egyik legsikeresebb barcelonai játékossá, a ’20-as évek ünnepelt sztárjává vált, aki a legendák szerint soha nem hibázott büntetõt.
Emilio a szüleivel együtt gyermekkorában települt át Barcelonába, ahol a Colegio Condal és a Colegio Bonanova diákja lett, ahol gyermekkori barátja volt Josep Samitier és Salvador Dali.
Fiatalon csatlakozott a Barcelona keretéhez, és korán megmutatkozott tehetsége a kapu elõtti helyzetek értékesítésében. Pályafutása szinte minden évében nyert valamilyen trófeát csapatával, csupán az 1922/23-as szezont zárta kupa nélkül, amikor ‘csak’ második helyen végeztek a katalán pontvadászatban. A 10 katalán bajnoki címet úgy is sikerült megszereznie, ill. részt vállalnia benne, hogy 1919-es házasságkötése után három évig felhagyott a labdarúgással. Azonban, élete nem volt teljes a labda és a pálya közelsége nélkül, így visszatért szeretett csapatához. Részt vett mindegyik Spanyol Kupa döntõn, gólt szereznie viszont ezeken a mérkõzéseken nem sikerült. Alcantara és Samitier társaként tevékeny részese volt a sikereknek 1932-es visszavonulásáig.
Paulino Alcántara Riestra
Az FC Barcelona hõskorának egyik leghíresebb játékosa, aki 357 barcelonai fellépésén 357 gólt szerzett (vannak források, melyek 355, mások 356 gólról tudósítanak; ki-ki fogadja el bármelyiket). Akármelyik adat is az igazi, egy biztos: máig õ a Barca gólrekordere, s mivel a játék sokat változott a ’20-as évek óta, valószínûleg ez a dicsõség örökre az övé marad.
Alcántara spanyol apa és filippínó anya gyermekeként született 1896. október 7-én a Fülöp-szigeteken fekvõ Iloilo városában. Sikerekben gazdag élete 1964. február 13-án, Barcelonában ért véget, 68 éves korában. Egészen kisgyermek volt még, amikor szülei Spanyolországba költöztek, és meglehetõsen fiatalon (15 év 4 hónap és 18 napos korában) ölthette magára elõször az FCB mezét. Azon a bizonyos bemutatkozó mérkõzésen háromszor betalált a Catalá SC kapujába (9-0), ezzel mind a gólszerzés, mind a pályára lépés tekintetében máig õ a Barca benjáminja. A fantasztikus rajt ellenére legközelebb csak az évad utolsó barátságos mérkõzésén kapott lehetõséget – akkor a Sabadellnek lõtt mesterhármast (8-2). A következõ idényben csak elvétve játszott, de 1913/14-tõl befogadták a felnõttek. Nagyot emelkedett az ázsiója akkor is, amikor 1915. novemberben hat gólt lõtt az Universitarinak katalán bajnoki mérkõzésen, és akkoriban alig ért véget úgy mérkõzés, hogy ne talált volna be a kapuba.
Õ is, és a Barca is sajnálta, amikor 1916-ban a szülõk úgy döntöttek: a család visszatér Ázsiába. Így viszont Paulinónak megadatott, hogy az 1917-es Távol-keleti Játékokon képviselhesse második hazája, az immár független Fülöp-szigetek színeit – nemcsak futballban, hanem asztaliteniszben is. A különleges dicsõség ellenére is visszavágyott Katalóniába, és a legenda szerint, amikor maláriagyanúval kezelték, csak úgy volt hajlandó alávetni magát a gyógyításnak, hogy szülei megígérték: visszatérhet Barcelonába. Visszatérhetett…
És ezzel kezdetét vette egy sikeres pályafutás 10 esztendeje. Jack Greenwell, az angol tréner kezdetben hátvédként szerepeltette a robbanékony, nagy lövõerejû játékost, de a közönség kikövetelte, hogy tolja elõre a csatárok közé. Megérte így dönteni. A félvér támadó 1918 és 1924 között hat mesternégyest, 22 mesterhármast és 39 duplát könyvelhetett el. Három Spanyol Kupa – döntõben (1920, ’22, ’26) talált a kapuba – a második alkalommal kétszer, míg 1926-ban az õ hosszabbításbeli gólja ért aranyat. Alcántara hatszor a spanyol válogatottban is a pályára lépett, amiken 6 gólt ért el; már az 1920-as olimpián ott lehetett volna, ám orvosi tanulmányai és vizsgái miatt lemondott az utazásról. Búcsúmérkõzését egy évvel a Primera División beindulása elõtt, 1927 júliusában játszotta, azt követõen doktori hivatásának élt. Nem szakadt el ugyanakkor a futballtól sem: 1931-34 között tagja volt a Barcelona elnökségének, sõt 1951-ben a nemzeti csapatot összeállító válogató bizottságba is meghívták.
Barcelonai évei /1912-16, 1918-27/ alatt 5 Spanyol Kupát (1913, ’20, ’22, ’25, ’26) és 10 katalán bajnokságot nyert.
Írta: Varga Tamás
