Mit mutatnak a statisztikák?
Az utóbbi hetekben sokszor merült fel a kérdés: vajon hosszútávon megtérülõ-e a rotációs rendszer alkalmazása? Úgy gondoltam ideje egy kicsit közelebbrõl is megvizsgálni a kérdést, ezért utánajártam, hogy vajon beszélhetünk-e rotációról? A legnagyobb segítségemre természetesen a csapat statisztikái voltak.
Az elmúlt években a csapat szurkolói elszokhattak a folyamatos változtatásoktól, igaz a csapatra jellemzõ sérüléshullám sokszor közbeszólt, ezért Frank Rijkaard gyakran eltérõ poszton volt kénytelen szerepeltetni játékosait. Rögtön elsõ példaként említhetem Eidur Gudjohnsen játékát, akit eredetileg a tökéletes kiegészítõ-ember, Henke Larsson helyére igazolt a csapat. Mivel az izlandi legtöbbször a svéd játékos teljesítményét még csak megközelíteni sem tudta, a holland edzõ kipróbálta a középpályán, felemás sikerrel. Ezt a tradíciót folytatta Guardiola, aki kezdõként szinte kizárólag a pálya közepén számol Gudjohnsennel.
Amikor Pep átvette a csapatot, számtalan területen kívánt változtatni. Az elsõdleges cél a csapat megfelelõ fizikai felkészítése volt, az elmúlt két évben a sérüléseket illetõen a csapat vezette a statisztikákat a Primera Divisionban. Idén láthatóan jobb a helyzet, Milito még a tavalyi térdsérülését „hordozza”, Hleb sérülésétõl eltekintve elmondható, hogy a pozitív változások láthatóak. Mégis több szurkolóban felmerült a kérdés, hogy vajon mi lehet a csapat ideális felállása, miért változtat ennyit Guardiola?
Ha a csapat eddigi mérkõzéseit vizsgáljuk, a statisztikák alapján így néz ki az „összeszokott” Barca:
Valdes – Alves – Puyol – Marquez – Abidal – Keita – Xavi – Iniesta – Messi – Eto’o – Henry
A kezdõket tekintve szorosan ide tartozik még Piqué és Busquets, akik 5, illetve 4 mérkõzésen szerepeltek kezdõként.
Ha visszatekintünk a szezon elejére, Guardiola elsõsorban ezt a védelmi felállást preferálta, Õket követte a középpálya, leginkább Xavi, Iniesta és Keita részvételével, a támadószekció pedig a „rijkaardi hagyományon” felépítve a Henry-Eto’o-Messi hármasból került ki, melyben a francia elsõsorban a balszélen játszott.
Többen kritizálták a vezetõséget amiért nem igazolt „vérbeli” baloldali játékost, közéjük tartoztam én is. Ronaldinho távozásával egyértelmûen lyukasnak bizonyult a csapat baloldala és bár a brazil formán kívül játszott az utolsó hónapokban, mégis volt egy ember, akit eredeti posztján tudott szerepeltetni a szakmai stáb. Pep sem tehetett mást, Henrynak szavazott bizalmat a balszélen, vélhetõen abban bízva, hogy a francia már több tucat meccset volt kénytelen itt játszani tavaly is, elsõsorban Ronaldinho sérülései és fizikai állapota miatt. Az elsõ pár meccs azonban bebizonyította, hogy Henry saját képességeinek töredékét sem tudja hozni a baloldalon, igaz ez jellemzi az egész barcelonai karrierjét is (Henry teljesítménye egy külön cikket érdemel, ennek témája nem ez).
Így esett a választás Iniestára, akiben többen már évekkel ezelõtt az univerzalitás mintapéldányát látták megtestesülni. Guardiola remek húzással állította be a balszélre és három mérkõzés után elmondható, a keretbõl Õ az, aki egyedül képes a baloldal világszínvonalú bejátszására. Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lett volna, ha Hleb nem sérül meg, könnyen lehet, hogy Õ kap bizalmat ezen a poszton. Lehet, hogy „szerencsés baleset” érte a csapatot a fehérorosz kiválásával, de erre a visszatérését követõen hamar választ fogunk kapni, hiszen Guardiola nyilván kipróbálja majd õt is a balszélen.
A statisztikából tisztán látható, hogy Xavi és Valdes jelenleg a két legstabilabb játékos, mind a nyolc mérkõzésen kezdõként szerepeltek. Õket követi Eto’o, Puyol, Iniesta és Alves, hét mérkõzéssel. Hat mérkõzésen szerepelt kezdõként Messi, Marquez és Abidal, öt mérkõzésen Pique, Keita és Henry, négy mérkõzésen Busquets.
Ha statisztikailag vizsgáljuk a felállást, akkor szembetûnik, hogy 13 játékos szerepelt legalább a mérkõzések felén kezdõként, de ez csalóka, hiszen Touré és Gudjohnsen is szerepelt már kezdõként, Yaya három mérkõzésen, Gudjohnsen pedig két találkozón.
Melyek azok a posztok, amiket a legjobban érint Guardiola rotációs húzása? Elsõsorban a védelmet, ahol Marquez, és Piqué sokszor váltja egymást, de még a tehetséges Cáceres is játszott már kezdõként. Szintén fontos terület a középpálya, ahol legtöbbször megjósolhatatlan a felállás, vagy Busquets, vagy Keita, néha pedig Touré kezd. Ebben a kérdésben szintén megoszlóak a vélemények, én személy szerint a tavalyi év egyetlen „minõségi” teljesítményét nyújtó Tourénak szavaznék bizalmat, Õt követné Keita, majd a fiatal Busquets zárná a sort.
Megállapítható tehát az eddigi mérkõzések alapján, hogy Guardiola három poszton szokott váltogatni, a középsõ védõn (Pique vs. Marquez), a védekezõ középpályáson (Busquets vs. Keita/Touré), esetenként a balszélen (Henry vs. Iniesta). Összességében tehát a statisztikát figyelembe véve nem mondható ki, hogy Pep a rotáció feltétlen híve lenne, ahogy például Ottmar Hitzfeld volt a Bayern München kispadján a 2000-es évek elején (olykor a német akár 6-8 játékosát is cserélgette meccsrõl-meccsre). Ám egy dolog kijelenthetõ: minden csapatrészen változtat az edzõ, ez pedig az összeszokottság rovására mehet.
Példaként említhetõ a védelem, a kapott gólok 80%-a megelõzhetõ lett volna, ha egy összeszokott és egymást „vakon ismerõ” védelem játszik. A középpályán pedig pont azon a poszton cserélget Guardiola, ahol szintén meccsek mehetnek el, a fiatal és tehetséges Busquets több lehetõséget kap, mint a tavalyi év egyetlen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Barcelona-játékosa, Yaya Touré ráadásul ezt a húzást a statisztika sem igazolja, fõleg ha az ember az Atletico Madrid ellen kapott egyetlen gólra gondol. Remélhetõleg a támadósor végre adott és Iniesta továbbra is kezdõként szerepel a balszélen, eddigi teljesítménye sokakat lenyûgözött azon a poszton.
Guardiola tehát nem nevezhetõ „rotációs” edzõnek, de kijelenthetõ, hogy általában azokon a posztokon változtat, ahol talán nem kellene. Költõi kérdés, hogy Sylvinho vajon miért nem kapott kezdõként lehetõséget eddig a gyengén muzsikáló Abidal helyén, vagy a méregdrága és hihetetlen tehetséges Cáceres miért kezdett csak egy mérkõzésen (holott tehetségében egy szinten van Busquets-el, sõt talán jobb is…)?
Az eddig lejátszott mérkõzések és a csapat bajnoki helyezése, a javuló forma és a küzdeni tudás Guardiolát igazolja. A csapat megtanult a lehetetlenbõl is talpra állni, küzdelemben felülmúlja az önmagáról elmúlt két évben kialakított képet és az eredményeket tekintve sem lehet okunk a panaszra. Azonban fontosnak tartanám, hogy kialakuljon végre egy alapcsapat és a változtatások ne mindig azokat a posztokat érintsék, amiken mérkõzések mehetnek el, ezért bízom benne, hogy Pep hamarosan megtalálja a védelem stabil tengelyét, a középpálya legjobb védekezõ játékosát és az ideális támadósort. Túl sok idõ nincs rá, jönnek a vérre menõ mérkõzések, a nagycsapatok ellen pedig már alapvetõ elvárás, hogy egy összeszokott és stabil kezdõ tizenegy lépjen pályára.
Írta: Gekkodan
