Egyéni elismerések nyomában – II.rész

Vítor Borba Ferreira, azaz Rivaldo

1972. április 19-én látta meg a napvilágot a brazilok ballábas sztárja, aki talán már közelebb áll sokak szívéhez, hiszen õt még most is láthatjuk rúgni a bõrt. A döcögõsen induló pályafutás végül a Himalája csúcsánál is magasabbra ért.

Minden kezdet nehéz ezt tudjuk, és nem volt ez másképp Rivaldo-val sem. Igen korán, már 17 évesen profi szerzõdést írt alá hazájában, Brazíliában, ám eleinte nem igazán kapott lehetõséget. De amikor játszhatott, elbûvölte a közönséget, és a klubtulajdonosokat is. Hamarosan már a Corinthians, majd a Palmeiras játékosaként bizonyította, van érzéke a labdához. 1994-ben bajnoki címet is ünnepelhetett a Palmeiras csapatával. Már ekkor egyértelmû volt, hogy sok más tehetséggel együtt, neki is Európa egyik elitalakulatához vezet majd az útja. Spanyolországba 1996-ban igazolt az Olimpián mutatott teljesítményének is köszönhetõen, méghozzá a Deportivo La Coruña együtteséhez, akik akkoriban nagy formában játszottak. Mindössze egy szezont játszott a galíciaiknál, ugyanis lenyûgözõ mutatója (41 meccsen 21 gól) meggyõzte az „Dream Team” sikereit hajszoló Barcelonát hogy leigazolják. Akkoriban nagy pénzösszegnek számító 4 milliárd pesetáért (kb. 26 millió euro) cserébe váltott mezt 1997 nyarán.

Nem csalódott a Nou Camp közönsége sem, ugyanis már elsõ évében sikerekre vezette a katalánokat Rivaldo. Nem is egy, hanem rögtön két kupával örvendeztették meg a sociokat. Megnyerték a Spanyol Kupát, valamint a bajnoki címet is, majd 1999-ben, a csapat 100 éves évfordulóját is bajnoki sikerrel koronázták meg. Rivaldo szélrõl történõ betörései folyamatos veszélyt jelentettek az ellenfelek számára, a védõk nehezen tudták megállítani, ha elindult, ráadásul rúgótechnikája kivételesnek mondható, pontos és erõs lövései könnyen célt találtak. Szabadrúgásai elõtt már tudták a kapusok is, hogy ezúttal is csak Rivaldón múlik a dolog. Ki ne emlékezne az AC Milan ellen a BL-ben elért mesterhármasára, amibõl kettõt szabadrúgásból jegyzett .

Apropó mesterhármas, élete talán legemlékezetesebb „hat trick”-jét szintén Barça mezben rúgta, méghozzá a Valencia ellen 3-2-re megnyert meccsen , a 2000/2001-es szezon utolsó találkozóján. Megér egy misét a harmadik gólja, ugyanis sokan máig a valaha volt egyik legszebb gólnak tartják. Frank de Boer a 88. minutumban lágyan a tizenhatos vonalán kapunak háttal álló Rivaldóhoz emelte a labdát, aki mellel megszelídítette a játékszert, majd ollózó mozdulattal, irtózatos erõvel a kapu bal alsó sarkába lõtt , Cañizares kapusnak esélyt sem adva a védésre. A gól nemcsak szép, de jelentõs is volt, hiszen ennek köszönhetõen indulhatott a következõ szezonban a BL-ben a blaugrana. A gránátvörös-kék mezben 157 alkalommal pompázott, nem kevesebb, mint 86 gólt jegyezve.

A válogatottal is brillírozott, 1999-ben a Copa América-n aratott gyõzelem után a torna legjobbjává választották. Ugyan 1998-ban még a döntõ jelentette a VB-n a végállomást, 2002-ben a brazilok már nem vallottak kudarcot, és megnyerték a finálét is. Az egész tornán a csapat vezére Rivaldo volt. Összesen 86 mérkõzésen öltötte magára nemzete mezét, és 36 találattal terhelte meg ellenfelei hálóját.

Nem volt fenékig tejfel így sem az élet Rivaldo számára. A Barça edzõjével, Luis Van Gaal-lal nem volt felhõtlen a kapcsolata. A hollandus elképzelésében a brazil irányítót játszott volna, ám Rivaldo sokkal inkább szeretett volna balszélen „ficánkolni”. Nem csak emiatt, de 2000-ben Van Gaalt kirúgták. Rivaldót támadások sorozata érte azért is, mert a klubjának szentelt a karrierjét, szemben a hazájával. Nagyon sok vita alakult ki a Barcelona és a Brazil Labdarúgó Szövetség között is, ugyanis a katalánok nehezen engedték el a válogatott meccsekre sztárjukat.

Szerzõdése lejárta után 2002-ben távozott Barcelonából, és az AC Milan csapatához került, ám az olaszoknál csalódást keltõen játszott, kevés lehetõséget kapott. 2004-ben aztán a görög bajnokságot választotta, ahol háromszor lett bajnok, és egyszer kupagyõztes az Olympiakosszal. Megjárta 2007-ben az AEK Athént is, jelenleg pedig Üzbegisztánban rúgja a gólokat az FC Bunyodkor csapatában.

1999-ben választották a világ legjobb labdarúgójának, így méltó helyre juttatva az Aranylabdát.

A 20. és 21. század fordulójának egyik csillaga, aki annyi örömet okozott nekünk. Sokak (köztük én is) az õ játéka miatt lettek Barça szurkolók, távozása utáni ûrt nehéz volt betölteni, és itt nem csak a keretre gondolok.

Talán kevesen tudják, hogy mindig jobb lábbal lép a pályára elõször, ugyanis ez hoz neki szerencsét, ez a babonája. Számomra a valaha volt legnagyobb játékos, akit láttam játszani Barcelona mezben.

Ronaldo de Assis Moreira, azaz Ronaldinho

2005-ben választották az év labdarugójának, és emelhette büszkén az Aranylabdát a Nou Camp közönsége felé Ronaldinho Gauchó.

A brazil cselmester a közelmúltban öltötte magára szeretett klubunk mezét, így róla ezúttal nem kívánok írni, hiszem õ még „friss” távozója a csapatnak, valamint a pályafutása koránt sem teljes. Sokan vannak szerintem vele úgy, ahogyan én is, sokat veszített a futball az õ játékának romlásával, csak remélni tudjuk, hogy ez változni fog a jövõben…

Ki lesz a következõ, azt nem tudhatjuk? Persze figyelve Lio Messi játékát, mérkõzésrõl mérkõzésre biztosabbak lehetünk benne, hogy a kis argentin közeledik a következõ mérföldkövéhez az FC Barcelona csapatának…