Az elmúlt évek legszorosabb Klasszikusa | Puyol „megtervezte” a szobrát

Óriási izgalmak közepette egy olyan mérkõzést láthatott a futballvilág, amelyet mindenki akart: szép foci, nagy küzdelem, párját ritkító megoldások és két világklasszis csapat. A Barcelona végleg bebizonyította, idén is versenyképes és nem lép a Rijkaard-éra sikereket követõ rögösebb ösvényére, a Real Madrid pedig jelezte; megerõsített kerete a katalánokéval vetekszik, jóllehet még sokat kell javulnia a játékban.

// Nézd meg a mérkõzés összefoglalóját videón!

Eksztázis, rengeteg élmény, percrõl percre, gondolatról gondolatra beugró jelenetek és öröm illetve bánat. Ezek a tényezõk a velejárói a mostani Clásicónak, amely az új évezred egyik legjobb Klasszikusa volt szakmai szempontból.

Minden csapatrésztõl, és ami még örömtelibb, mindkét féltõl láthattuk, miért ez a két együttes Spanyolország két legjobb csapata. A kapuban a két portás a helyén volt, amikor kellett, a védelmek minimalizálták a hibaszámukat, és szinte megfojtották a két tizenegy támadójátékát, a középpálya pedig rengeteg futómunka mellett szemkápráztató passzokkal operált. Persze a csatársor sem maradt el a többitõl, Messi például az utóbbi hónapok egyik legjobb játékát produkálta, míg C. Ronaldo megoldásai is hatékonyak és sikeresek voltak.

Nézzük tehát a mérkõzést percrõl percre, és itt konkrétan nem az események leírásával foglalkozunk – arra az összefoglaló írásunk szolgál -, hanem azok részletesebb, pontosabb kielemzésével.

A találkozó enyhe Madrid fölénnyel kezdõdött, és a Barcelona – furcsa módon – pontatlan volt, illetve játékából hiányzott a dinamizmus, a folytonosság és a mozgás. Amíg a Barca folytatta ezen sablonos, sok hibával tarkított játékát, addig a Madrid pontos labdákkal tömte a Kaká – C. Ronaldo – Higuaín hármasát, és többnyire ez a trió remekül oldotta meg a feladatát.

Ehhez pedig asszisztál az ekkor még rendezetlen katalán védelem, ahol azonban a katalánok szíve és lelke, Carles Puyol az utolsó percekben mindig odaért és hihetetlen módon mentette meg csapatát a góltól. Ha pedig már õ sem tudott odaérni, ott volt Victor Valdes, aki óriási bravúrt bemutatva tartotta a hálóját érintetlenül C. Ronaldo lövésénél.

Idõvel aztán felébredt a Barcelona, ám a korábbi pontatlanságát nem tudta levetkõzni, így Alves konkrétan az elõzõ két rossz beadás mellett a harmadikat is kirúgta a Sagrada Familiáig, ahol bizonyára örültek a márkás labdáknak…

Teltek a minutumok, a nézõk pedig azt nézhették, hogy a nagyon stabil Madrid biztosan áll a lábán, míg a Pep-Team egy kissé görcsösen játszik. Jól is jött a szünet, mivel az elsõ játékrészben egy-két Henry és Iniesta lövéstõl – vagy beadástól… – eltekintve nem nagyon kellett dolgoznia Casillasnak. Egyébként rendkívül érezhetõ volt Ibrahimovics hiánya, és az, hogy igazi középcsatár nélkül állt fel a hazai együttes, mivel a beadásra egyrészt kevesen érkeztek, míg nem volt megjátszható támadó, aki lekötötte volna a Pepe – Albiol belsõ kettõs figyelmét.

A második negyvenöt perc viszont tökéletes ellentéte – vagy tükre, ha mi is élhetünk ezzel a szóviccel – az elsõnek, hiszen Xaviék úgy jöttek ki, hogy játékukba visszatért a frissesség, a dinamizmus, míg az eladott labdák száma is jelentõsen csökkent. A helyzetek azonban nem jöttek, ezt érezte Guardiola is, aki váltott is, és az 50. percben becserélte Zlatan Ibrahimovicsot, hogy aztán a svéd egy Ibrakadabra-showt adjon elõ pár perccel késõbb…

Fantasztikus gól volt, Casillas mozdulni sem tudott, és a gólon kívül már csak az volt szebb, hogy Dani Alves végre középre, és nem a stadionon kívülre tekerte a labdát. ’Ibra’ pedig úgy ünnepelte a gólját, ahogy szokta: eksztázisban, és ezzel az ünneplésével talán több millió Barca-szimpatizánst tett még örömittasabbá.

A találat után a Barcelona nem engedte ki a kezébõl a meccset, és továbbra is próbálkozott, egészen addig, amíg történt az az ominózus eset. Busquets szándékosan vagy reflexbõl, de kézzel állított meg egy ígéretes kontratámadást, aminek következtében Mallenco játékvezetõ második sárga lap után kiállította õt teljesen jogosan.

A kiállítás után joggal várhatta mindenki, hogy a Madrid most rátesz egy lapáttal és a kapuja elé szegezi a katalánokat, ám ez nem történt meg, sõt több esetben rendkívül tanácstalan volt a közben már C. Ronaldo nélkül támadó fõvárosi együttes. A portugált Pellegrini cserélte le, valószínûleg azért, mert még nem bírt a sérülése után 90 percet.

Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a Madrid nem tudott improvizatív, kreatív és ötlettel teli játékkal elõrukkolni egy 10 emberrel, igen szellõsen védekezõ Barcelona ellen. Az pedig lényegtelen, hogy ez a portugál csillag lecserélése vagy a csapatjáték miatt volt, hiszen mindkettõ arról tanúskodik, hogy ez a madridi csapat még nagyon messze van egy világverõ gárda szintjétõl.

A hátralévõ 30 percre beállt Touré Yaya, aki nagymértékben hozzájárult a védelem stabilitásához, és néhányszor remek ütemben és tisztán szerelt, míg a labda megtartásában is tevékeny szerepet vállalt. A továbbiakban számos szöglete volt még a Madridnak, amelyek végén kisebb szerencsével akár egalizálhatott is volna a habfehér együttes, de végül egyik lehetõséget sem sikerült kihasználnia Kakáéknak.

A találkozó végén elgurult a gyógyszer Lassana Diarránál, aki – sokakkal ellentétben – számunkra még mindig nem bizonyította, miért is lenne korunk egyik legjobb védekezõ középpályása, hiszen számos, Messi elleni szabálytalanságán felül buta módon ki is állítatta magát egy teljesen veszélytelen szituációban.

A vége tehát 1-0 lett, amely sok mindennek köszönhetõ. Elõször is mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a Barcelona a mai nap megmutatta, hogy egy organikus szervezet, amelybõl ha egy rész már nincs a helyén, nem az igazi az együttes. Márpedig ma Touré és Ibrahimovics nem a legjobb állapotban vették fel a harcot a madridi játékosokkal, ráadásul nem a kezdõ sípszótól.

Ami viszont az egységet dicséri, az az, hogy kisegítették egymást a játékosok, Puyol a kora ellenére fantasztikusan irányította a védelmet, Piqué maga a stabilitás, Alves a dinamizmus, míg Abidal talán legjobb barcelonai meccsét játszotta.

A középpályán Iniesta remekül mozgott és szép megoldásokat mutatott be, Xavi hozzátette a magáét, Keita ismét a szürke mezõnymunkás kategóriába tartozott, Messi pedig a sérülése ellenére az elmúlt hónapok egyik legjobb meccsét produkálta.

Ibrahimovics pedig Ibrahimovics… Itt van ez az ember, ez a majd’ két méteres játékos, megannyi kritikával és a leigazolását ellenzõ emberrel a háta mögött, és beáll egy Clásicón, majd úgy beveri Casillas hálójába a labdát, hogy felrobban a Camp Nou.

Apropó Casillas. Úgy hisszük, a visszapillantó tükör eltörött…