Megvédték a címûket | Pazar Messi és Valdes | A negyedik trófea
Megvédte bajnoki címét a Barcelona. Elegánsan, játékban fölényesen, s azon a módon, ahogy a Pep-Teamet megismerhettük az elmúlt két évben. Guardiola még a 4-0-s vezetésnél is magyarázta Keitának, hova kellene helyezkednie a pályán, hogy tökéletesítse a szuperáló gépezetet. Messi duplázott, Pedro ismét pazar volt, Touré Yaya pedig bizonyította, hogy a jelenlegi legjobb csapatban, azaz a Barcelonában a helye.
Mérhetetlen örömet szereztek a katalán játékosok Katalónia népének, s a Barçáért szurkoló szíveknek szerte a világon. Két ilyen csodálatos év nem sokszor fordul elõ a történelemben, és ez alatt nem csak a sikereket értjük, hanem a csapat hozzáállását, szerethetõségét, játékosságát, olykor komolyságát, és a legfontosabb, hogy ezek a játékosok összetartanak. Nem irigyek egymásra, az ukrán Dmitro Csigrinszkij is úgy ünnepelt, mintha fõ kovácsa lenne a sikereknek.
Ez a Barcelona az igazi gyõztese ennek a szezonnak. Nem égett ki a történelmi hatkupás idény után, megmutatta, hogy ugyanolyan motivált, és versenyképes, és a sok sérülés, formaingadozás közepette is csapatként, egységként viselkedett, óriási demonstrációt tartva, hogy a futball emberi relációk sorozata, amelyek csak idõvel alakíthatóak ki. Ha rosszmájúak akarnánk lenni, megjegyezhetnénk, hogy a több mint 300 millió eurót elköltõ Real Madrid csak a második lett, s leírhatnánk, hogy pénzzel nem lehet mindent megvenni, ez nem célunk, és valamelyest nem is fedi az igazságot.
A Real Madrid is kivételes szezont produkált, és annak ellenére, hogy játékban, annak dinamikájában és összeszedettségében jóval elmaradt a Barcelonától, dicséretet érdemel, mert új, formálódó együttessel volt versenyben egészen az utolsó fordulóig. Hogy igazságosak legyünk, talán úgy foglalhatnánk össze nagyon röviden, hogy a jobb gárda gyõzött. A két Clásico alapján ugyanis jogosan mondhatjuk ezt, hiába szajkózza Manuel Pellegrini, a Madrid mestere, hogy a Camp Nouban igazságtalanul nyert a Barça, ez egyrészt nem fedi a valóságot, másrészt volt még 37 forduló.
Guardiola tûzben tartotta Xaviékat, és ha végignézzük az idényt, mindvégig hû maradt a stílusához a Pep-Team. A Copa del Reybõl gyõzelemmel búcsúzott, és a Sánchez Pizjuánban lejátszott visszavágó alapján címvédõként esett ki a sorozatból, akárcsak a Bajnokok Ligájában, ahol a Stuttgarton, illetve az Arsenalon imponáló magabiztossággal jutott tovább, hogy aztán az Internazionale kiélezett, nüanszokon múló csatában megállítsa. A bajnokságot viszont nem engedte ki a kezei közül a Barça, mindvégig koncentrált, és egyetlen egy (!) vereséggel védte meg a címét. Tehát címvédés, és egy vereség. Imponáló, csodálatos, pazar.
A katalán mester vezetésével egyébként a 100. pontját szerezte meg a Camp Nouban a Valladolid elleni sikerével a Barcelona, ami azt jelenti, hogy a két év alatt a bajnokság során otthon lejátszott 38 meccsen a megszerezhetõ 114 pontból csak 14-et vesztett el. Emberfeletti. Amikor Guardiolát kinevezték a katalán csapat kispadjára, úgy nyitotta meg a sajtótájékoztatóját, hogy „címeket nem ígérhetek, csupán azt, hogy a végsõik harcolni fogunk minden meccsen, és minden sorozatban”. Szerénység, alázat, munka. Ez az a három fõ faktor, ami miatt kétszer egymást után megnyerte a La Ligát a Barcelona.
Mélyreható elemzésekbe nem akarunk belemenni, de az egyéni teljesítmények is érnek pár szót. Messi 34 góllal zárt a bajnokságban, amivel elnyerte a gólkirályi címért járó Pichichi-díjat, az összes tétmérkõzésen pedig 47 találatot szerzett, amivel ‘Aranycipõs’ is lett. Valdes a bekapott 24 góljával természetesen Zamora-díjat nyert, ami a bajnokságban a legkevesebb gólt kapott kapusoknak jár. A hálóõr teljesítménye erre az évre hihetetlenül magabiztos lett, s a korábbi bravúrok mellett most már magabiztos, hosszútávon megbízható produktumot rakott le az asztalra.
A Guardiola-éra stílszerûen kezdõdött, csodálatosan folytatódott, majd történelmi magasságokba emelkedett, mostanra pedig a folytonosságot biztosítja.
Camp Nou, Canaletas… Campeónes!
