A csendes társ, avagy Vilanova portréja
Rengeteg írás kereste már az okokat, miért is tud a Barcelona már két éve a világ tetején lenni, és versenyre kelni a klubfutball legjobbjaival, s abban is biztosak lehetünk, hogy ezek az anyagok számtalan szemponton keresztül vizsgálták a Pep-Teamet. Egy aspektus azonban létezik, mely címlapra sosem került, és az értekezésen belül is maximum pár sort szenteltek neki: Tito Vilanova személyérõl beszélünk. Vilanova pontosan az az ember, aki nem kér a címlapokból, de nélküle nehezen lennének címlapok…
Sosem szerettem azokat az írásokat, melyek száraz tényeket taglalnak, de valahogyan ezek nélkül nem pályakép egy pályakép, így – Olvasóink engedelmével – az elején gyorsan lezongoráznám ezt a részt, hogy érdemi mondatok is elhangozzanak Tito Vilanováról.
Vilanova jelenleg 40 éves, 1969. szeptember 17-én született egy Barcelonától észak-keletre található településen, Bellcaire d’Empordà,Gironában. Azt a lehetõséget, amirõl minden katalán kissrác álmodik, 1988-ban hozta el neki a sors, mikor is a Barcelona játékosa lehetett, és két évig a korosztályos csapatokban, valamint a tartalékcsapatban futballozhatott. Az akkor még ‘B’ együttes néven futott gárdában egyébként 52 mérkõzést abszolvált, és 6 gólt szerzett, ám nem sokkal Guardiola elsõ együttesbe való berobbanása után távozott, és 1991-ben a Figueres játékosa lett.
A Figueressel majdnem sikerült az elsõ osztályba való feljutás, ám a rájátszásban elbukott a csapat. Az elsõ osztályban való debütálás végül 1992-ben következett be, amikor már a Celta Vigo labdarúgója lett. Ezek után több csapatban is megfordult, mint például az Elchében, a Badajozban vagy éppen a Mallorcában. Aktív pályafutását végül 2002-ben fejezte be a Gramenet csapatában. A menedzseri karrierjét a Terrassa technikai igazgatójaként kezdte meg, majd 2007-ben elfogadta Pep Guardiola felkérését, hogy legyen a Barcelona ‘B’ másodedzõje.
A történet innentõl már mindenki számára ismert: a Guardiola-Vilanova duó elõbb a fiatalokkal visszajutott a harmadosztályba, hogy aztán az elsõ csapattal sikert sikerre halmozzanak, és hogy létrehozzák azt az együttest, mely elsõként megnyert minden sorozatot egy naptári esztendõn belül, melyben elindult.
Még a ‘B’ együttes bajnoki címét követõen hallhattuk azt Guardiola szájából, hogy „köszönöm, Tito, hogy tavaly visszautasítottál felsõbb osztályokból érkezõ ajánlatokat, hogy velem lehess.” Vilanovának tehát több kérõje is akadt azon a nyáron, de õ mindenképpen a Barçába akart jönni, ez a tettvágy, ez az alázat pedig – megspékelve Guardiola fanatizmusával – pozitív elõjel volt. A negyedosztályban egyébként rendkívül jól jött Vilanova tudása az ellenfelekrõl, s ezt mindig ki is emelik a ‘B’ együttes bajnoki címét illetõen, ergo már itt megmutatkozott ‘Tito’ fontos szerepe.
Az elsõ csapat sikereiben pedig – ahogyan azt egyébként Guardiola már számos alkalommal kihangsúlyozta – a szakmai stábnak is szerepe van, sõt, mint a vezetõedzõhöz legközelebb álló személynek, Vilanovának pedig talán ennél még egy kicsivel több is. Páros munka lévén elképzelhetetlen, hogy ne azonos elveket valljanak hasonló, fanatikus mentalitással, így a fiatalokba vetett hit, a Pep-Team küzdeni tudása, a közösségi kohézió, a csapat ereje, illetve a játékstílus mind-mind anyagunk fõhõsét is jellemzi.
Pardon, jellemezné… Igen, a címlap nem neki való. Igaz, nem is vágyik rá. Óriási segítség Guardiolának, hogy a háttérben végzi a munkáját,több mint kifogástalanul.
Az észrevehetetlen, ám létfontosságú ‘jobbkéz’.
