A második részben a negyedik BL-sikert értékeljük

Jellemzõ történet, hogy a katalán média már 2010 nyarán olyan címlappal állt elõ, hogy ‘Objetivo Wembley’, avagy ‘A cél a Wembley’, a Bajnokok Ligája döntõjének a helyszíne. Ez elõrevetítette, mennyire fontos is a katalán klubnak ez a stadion, s hogy milyen kiemelt helyet foglal el a történelmében. A Pep-Team ehhez mérten imponált a legrangosabb európai kupasorozatban, és vált hivatalosan is korszakos csapattá.

A Barça kétszeres motivációval vágott neki ennek az idénynek a Bajnokok Ligájában. Egyrészt ott lebegett a szeme elõtt közvetlenül a 2009-2010-es elõdöntõs, kissé botrányosra sikeredett párharc, amikor az Internazionale elütötte attól a lehetõségtõl, hogy Madridban védhesse meg elsõ csapatként a címét. Másrészt egy kicsit távolabb ott virított nagy betûkkel a ‘Wembley’ felirat, amely szó az FC Barcelona történelmében megkerülhetetlen. Aki ismeri a Barçát, az tudja, hogy ez a név nem csupán egy stadiont takar, hanem a klubnak egy csodálatos, új fejezetét a labdarúgásban, egy helyszínt, ahol a Barcelona az elsõ Bajnokok Ligája sikerét elérte.

A csoportkörbõl sima továbbjutás

A Barça a D jelû kvartettbe került – csakúgy, mint a Panathinaikos, a Rubin Kazány és az FC Köbenhavn. Messiék a csoportkört simán vették, még úgy is, hogy a fagyos Oroszországban illetve a szintén nem napsütéses Dániában csupán döntetlent játszottak elõbb a Rubin Kazánnyal, majd az FC Köbenhavnnal.

Ennek következtében az ötödik játéknap nem volt tétnélküli, ám a Panathinaikos a saját pályáján is könnyûnek találtatott, s a Barcelona simán, 3-0-ra nyert mindenféle megerõltetés nélkül. Az utolsó fordulóban így egy fiatalokkal teli Barça verte meg 2-0 arányban az orosz Rubin Kazányt, mely egyébként az elsõ sikere volt a Pep-Teamnek az orosz együttes ellen két idényen belül, hiszen a 2009-2010-es szezonban a Rubin elõbb nyert Barcelonában, majd döntetlent ért el az otthonában az akkori címvédõ ellen.

Rögös út Londonig

A nyolcaddöntõben érkezett az Arsenal – a lehetõ legrosszabb idõpontban. A Barcelona ugyanis a januári erõltetett menet után februárra egy kisebb hullámvölgybe került, a kulcsemberei közül még Leo Messi sem nyújtotta azt, amit egyébként szokott, így meglehetõsen akadozott a gépezet. A bajnokságban az Arsenal elleni, londoni összecsapás elõtt például botlott a Barcelona Gijónban, ami ugyan nem egy tragédia, de jelezte, hogy Messiék nincsenek csúcsformában.

Ez meg is látszott az Arsenal ellen, még úgy is, hogy a Barça Villa révén megszerezte a vezetést, sõt, Leo Messi szabályos gólját érvénytelenítette Rizzoli játékvezetõ. Alapvetõen viszont olyan hibákat követett el a Pep-Team, amiket nagyon ritkán, így például Robin van Persie szinte az alapvonalról egalizált, de említhetnénk a kihagyott helyzeteket is.

Cruyff úgy harangozta be a visszavágót, hogy az a ‘Trófea nélküli finálé’, s Pep sem gondolkozott sokat, mikor azt mondta, hogy „ha ezt az akadályt leküzdjük, messzire juthatunk”. A barcelonai visszavágón Xaviék olyan teljesítményt tettek le az asztalra, ami megkérdõjelezhetetlenné tette a továbbjutó kilétét. Az Arsenal úgy szerzett gólt Busquets öngólja révén, hogy a mérkõzés során nem tudott kapura lõni, ám a Barça – Robin van Persie vitatott kiállítása után – felõrölte az Arsenalt, és teljesen megérdemelten jutott tovább.

A negyeddöntõben a Sahtar Donyeck volt az ellenfél, s ahogyan azt az ukrán csapat játékosainak a reakciója mutatta, a Barçát mindenki el akarta kerülni. Pláne úgy, hogy a Barcelona 1-0-ra gyõzött a Villarreal ellen az El Madrigalban közvetlenül a Sahtar elleni találkozó elõtt, így mindenképpen jó hangulatban várhatta a barcelonai elsõ felvonást. Habár a Sahtar játékosai nem örültek a Barcelonának, megijedni nem ijedtek meg tõle, hiszen Iniesta korai gólja után akár 1-3-ra is megfordíthatták volna a mérkõzést. Luiz Adriano azonban a helyzetek helyzetét is kihagyta, így a Barça végül 5-1-re nyert azon a találkozón, ahol Alves az idény egyik legszebb gólját szerezte.  

Az elõdöntõben aztán a Klasszikus következett… Tökéletesen jellemzi  ezt a párharcot, hogy Leo Messi a madridi ‘csata’ során lõtte az év talán legszenzációsabb gólját. Ezen a két találkozón felfedezhettünk mindent, ami nem a labdarúgás része, ráadásul a párharcnak utóélete is volt, ami nagyon elrugaszkodott a valóságtól, mindenesetre nem botránkoztatunk meg senkit, ha leírjuk, hogy a Barcelona azért jutott tovább, mert jelen pillanatban összességében még jobb együttes, mint a Real Madrid.

Végül május 28-án elérkezett a nagy nap a várva várt helyszínnel. A Wembley várta az FC Barcelonát és a Manchester Unitedet, hogy a két együttes két év után ismét egymással küzdjön meg a Bajnokok Ligája trófeájáért. Rómában az elsõ tíz percet uralta a United, utána azonban a katalán dominancia érvényesült, s aki  eddig abban a hitben élt, hogy a történelem nem ismétli önmagát, az most csalódott, mert szinte ugyanaz történt a Wembley-ben. A Kassai Viktor vezette találkozót az MU kezdte jobban és veszélyesebben, ám a Barça magára talált, és a második félidõben két vállra fektette az angol bajnokot.

Három éven belül másodjára ültek fel Európa trónjára, közte egy elõdöntõs szerepléssel. Az idei gyõzelmet számos erénynek tulajdoníthatjuk, ám egy biztos: a mostani Barça kiegyensúlyozottsága olyan szintû, aminek következtében az ellenfeleknek még egy gyenge formában futballozó Barcelona ellen is meg kell szakadniuk akár a döntetlenért is. Ez pedig a kulcsmomentumokban óriási elõnyt jelentett a Pep-Teamnek, mely ráadásul napról napra próbál újulni, változtatni, még kiismerhetetlenebbé válni.

Kiegyensúlyozott és néhol lehengerlõ teljesítmény a nemzetközi porondon, mely a Wembley-ben kulminálódott.