Guardiola, az édesapa és Touré Yaya | Jellemrajz, karrier áttekintés
Sergio Busquets napjaink egyik legvitatottabb ‘terméke’ a futballpiacon, aki 22 évesen szinte már mindent elért, amit egy labdarúgó tud a jelenlegi labdarúgásban. Egy Európa-bajnoki cím kivételével a csúcsok csúcsát járja immáron három éve, ráadásul teszi mindezt a Barça saját nevelésû játékosaként, ám ahhoz, hogy a személyét illetõen a dicséretek mellett jelentõs kritika és ellenszenv is megfigyelhetõ, számos tényezõ hozzájárult.
Busquets személyiségére jellemzõ, hogy amíg korábban az õ posztját hívták az észrevehetetlen játékosok helyének, vagyis azok tartoztak ide, akik dolgoztak, futottak és labdát szereztek hátul, hogy elõl a támadók csilloghassanak. Márpedig az ilyen típusú labdarúgókról nagyon kevés szó esik, hiszen a futballt gólra játsszák. Busquets azonban más: habár a fentebb felsoroltakat világklasszis szinten mûveli, személyisége és életpályája révén többet beszélnek róla, mint amennyit szoktak egy ‘szürke eminenciásról’. Õ már csak a posztja alapján az, egyébként sokkal több annál. Egyéniség.
Pep és Carles Busquets
Busquetset nagyon sok támadás érte edzõje, Guardiola és édesapja, Carles Busquets oldaláról. Elõbbi akkor került elõtérbe, amikor Touré Yaya kiszorult a kezdõcsapatból és fiatal kora ellenére Busquets vált a Barça elsõ számú védekezõ középpályásává. Utóbbi pedig rendre akkor kerül felszínre, amikor egy-egy gyengébb teljesítmény után megkérdõjelezik a szerepeltetésének a jogosságát. Ráadásként a kettõt össze is kapcsolják a fanatikusabb összeesküvés elméleteket gyártók, mondván Pep és az édesapa jó kapcsolata miatt is kerülhetett olyan könnyen a tûz közelébe és ragadhatott meg ott. Carles Busquets egyébként éppen ezek miatt a vádak miatt távozott egy esztendõ után a Barça kapusedzõi posztjáról, és lett a B csapat kapusainak felkészítéséért felelõs edzõ, elkerülendõ a jövõbeli újabb rágalmakat.
Tovább folytatva ezen a vonalon, Touré Yaya mellõzése sem tett jót a fiatal középpályás megítélésének. Azóta is rengeteg beszélgetés lát napvilágot arról, hogy az elefántcsontparti jogtalanul került-e ki a Barça kezdõcsapatából, egy biztos: nem véletlenül mondta azt Tourénak Guardiola, hogy fusson kevesebbet. Avagy tisztábban: Busquets stílusa tökéletesen összeegyeztethetõ a Barcelonáéval, amit õ nyújt a szûrõ poszton, arra van szüksége az együttesnek. Guardiola pontosan tudta, hogy az elsõ évében ekkora terhet még nem képes cipelni Busquets, így ekkor még jobbára Touré kezdett, aki világklasszis színvonalon is teljesített, olyan jegyeket is felmutatva, ami talán több is mint ami szükséges ebben a pozícióban. Busquets pedig jött, látott, s gyõzött, és hiába játszott a 2009-2010-es szezonban Touré már eggyel feljebb a középpályán, Xavit és Iniestát nem lehet kiszorítani. Márpedig az elefántcsontparti igazi posztja ott van, ezt napról napra bizonyítja a Manchester Cityben, ahol fontos gólokat szerez és szervezi a játékot. Bután hangzik, vicces is egy kicsit, de Touré egy, a Barçában szükséges szûrõnek túl jó volt, Xavit és Iniestát pedig egyelõre lehetetlen kiszorítani, valljuk be.
Elévülhetetlen érdemek vs. egyéniség
Tiszta sor, hogy Busquetsben meg van az, amire szüksége van a Pep-Teamnek. Fegyelmezett, labdabiztos, rengeteget fut, kiválóan helyezkedik, és taktikailag tökéletesen végrehajtja azt, amit kér tõle Guardiola, legyen az bármi. Erre tökéletes példa az, hogy az elmúlt idény elején az Atlético Madrid elleni, végül 2-1-re megnyert mérkõzésen a katalánok felállása gyakorlatilag 3-4-3 volt a visszahúzódó Busquets-cel, de az sem probléma számára, ha középsõ védõként küldi fel a pályára Pep. Ezt még úgyis biztosan állíthatjuk, ha tudjuk: mindenki nyugodtabb, ha Busquets eggyel feljebb játszik, de a stabilitására nem lehet panasz a védelem tengelyében sem.
Nem véletlenül került a ‘versus’ szó a bevezetés címébe. Mindezek ellenére úgyis sokaknak visszatetszõ az a magatartás – ergo színészi teljesítmény – , amit Busquets már számos fontos tétmeccsen produkált az elmúlt évek során. Tény: a ‘Fair Play’ szellemébe egyáltalán nem tartozik bele ez a fajta magatartás, és sosem lehet irányadó az, ha egy játékos hasonlóan cselekszik. Erre nincs mentség, és bizony ezzel a tulajdonsággal Busquets nem lehet példaértékû, ám így sem kell a szélsõséges jelzõk tömkelegét rázúdítani, ugyanis az egyéniségek ilyenek, azaz megosztanak. Lehet szeretni õket, lehet utálni õket, és lehet egyet illetve nem egyet érteni velük.
Valamelyest errõl is szól az egész labdarúgás a szurkolók számára. Beszélni róla, nézõpontokat ütköztetni, s amennyiben minden egyes játékos maga lenne a sportszerûség mintaképe, kihalna belõle a szépség. Busquets tehát a Barça számára a lehetõ legjobb szûrõ, egy egyéniség, aki rendelkezik a pályára nem való tulajdonságokkal is.
Jelenleg talán ez lehetne Busquets jellemrajza. Ebbõl még minden kisülhet – lehet rosszabb is, de fejlõdhet is.
