A katalán reformer és filozófus

Pep Guardiola személyisége | A nagy egész vizsgálata

Josep Guardiola a mai futballtársadalomban egy erõsen megkérdõjelezett személyiség. Szándékosan nem személy, mert elõbbi talán hangsúlyosabban kifejezi a tréner egyediségét. Saját egyénisége van, saját elképzelései vannak, melyeket bátran alkalmaz, s habár sokak számára mûvészet az, amit csinál, a katalán szakvezetõ valójában egyszerûen, józanul, intelligensen gondolkodik. Egyszerûen azonban csak az tud gondolkozni, aki intelligens.

 

 

Pep Guardiola megítélése sokrétû, s én úgy látom, a személyisége körül kialakult viták egyenként juttatják közelebb a közvéleményt a katalán tréner valódi énjéhez. Úgy érzem, számos értelmezés csupán félmegoldás, mivel részenként tárgyalnak egy-egy elemet. Vegyük például azt, hogy Guardiolát nagyon sokan fõként kiváló pedagógusnak, közkedvelt mai nevén ‘motivátornak’ tartanak, s a szakmai tudását nem becsülik olyan nagyra, mint elõbbi tulajdonságát.

Ilyenkor az jut az eszembe, hogy valójában érhet-e el ilyen sikereket egy olyan tréner, aki az edzõi szakmának csupán a felét tudja világklasszis szinten mûvelni? Egyáltalán elérhet-e egy olyan szakvezetõ bármilyen apró sikert is, aki a szakma egészét nem látja át. Persze vannak szintek, ezért tudunk megkülönböztetni trénereket a képességeik alapján, ezért sem mindenki a Barça trénere és ezért sem mindenki José Mourinho, ám azt úgy hiszem, látni kell, hogy itt már korántsem arról van szó, hogy beérett egy generáció, adott volt egy alap, amibõl szerencsével megszületett a triplás idény.

Ez a Barça évrõl évre megújult, és nem a katalán újságírók kívánságlistái, elmélkedései – a  SPORT és az MD ‘Top Secret’ hasábjai – alapján, hanem Pep Guardiola futballról alkotott elképzelése, s annak a gyakorlatba való átültetése következtében, mely három és fél esztendõ után bõven sikeresnek tûnik. Egy ilyen eredményekkel rendelkezõ edzõ nem lehet csak egy részterületen kiváló, mert a labdarúgás egy komplex egész, melynek a trónját csak a komplex egész megértésével lehet elfoglalni – sõt, sokszor még az sem elegendõ. Amennyiben egy tréner egy adott részterületen nem rendelkezik a megfelelõ képességekkel, akkor az nem ér el olyan sikereket, amelyek meghatároznak egy korszakot. Az a tréner „csupán” nyer vagy még azt sem, azaz én határozottan úgy gondolom, hogy nagyon is el lehet különíteni az átlagos képességû és a kiváló edzõket.

Johan Cruyff mondta egyszer azt, hogy „a labdarúgásban az nyer, aki minél kevesebbet hibázik”. Ez tökéletesen igaz minden egyes sportra, de ezen anyagunknál maradva az edzõkre is. Aki azon a területen, amire befolyással tud lenni, s amelyen az õ része szükséges a sikerhez, jobbat nyújt, azaz kevesebbet hibázik, mint kollégája, az alapesetben gyõzedelmeskedik. Alapeset alatt itt azt értem, hogy a megfelelõ kvalitású együttes érvényre is juttatja ezt a különbséget, mert ez is szükséges hozzá értelemszerûen. Ide érkezve pedig akaratlanul is eljutottam ahhoz, hogy az edzõ függ a csapattól, a csapat pedig az edzõtõl, ami egyáltalán nem újkeletû dolog, de a Barcelona esetében ez tökéletesen mutatja, hogy Pep Guardiola elvégezte a maga feladatát magas színvonalon, az együttes pedig a világ szeme láttára ontja magából a csodafutballt három és fél esztendeje.

Logikusan felmerül az a kérdés, amiben sohasem lesz maximális egyetértés: mennyi az az annyi, avagy Guardiola mennyit tett hozzá ahhoz, hogy a Barça a világ tetejére érjen. Ezzel a szubjektivitás ingoványos talajára léptem, ám véleményem szerint van számos olyan elem, ami Guardiola nevéhez köthetõ, s melyek arról tanúskodnak, hogy a katalán tréner az FC Barcelona legújabb sikertörténetének kulcsfigurája.

Kulcsfigura, mert…

Guardiola egy olyan rendszert épített ki, melyben nem csak papíron hívják õt fõnöknek. Érkezése után rögtön megvált az elõzõ sikerkorszak két meghatározó emberétõl, Decótól és Ronaldinhótól, Eto’o pedig fõként csupán azért nem távozott, mert nem volt megfelelõ ajánlata. Guardiola küzdelmet és fegyelmet ígért, utóbbitól pedig akkor sem hajlandó tágítani, ha az együttes parádés játékkal 11 esztendõ után elhódítja a Király Kupát. A valenciai finálé utáni elsõ tréningre már Barcelonában kellett jelentkeznie a játékosoknak, akik közül azonban öten – Alves, Touré, Eto’o, Xavi és Messi – másfél percet késtek. A katalán edzõ büntetett, méghozzá 500 euróra, amivel jelezte: nincs kivétel.

 

 

Ez a szigor azonban nincs semmilyen hatással a tréner kapcsolatára a játékosokkal, akik minden egyes évben Guardiola hosszabbítása mellett foglalnak állást. A katalán tréner mögött egy nagyon komoly szakmai stáb áll, amely részletesen foglalkozik a játékosok edzettségi állapotával napokra lebontva, így a kollektív edzésmunka mellett egyéni munka is folyik, hogy az adott labdarúgó megfelelõ állapotban legyen a Barça számára fontos mérkõzéseken. Guardiola bevezette, hogy a találkozók elõtt nincs összetartás, mindenki otthon töltheti az éjszakát, amit a legutóbbi, a Fifa.com-nak adott interjújában azzal indokol, hogy egy hétköznapi ember sem tölti szállodában az éjszakát a munkanapja elõtt. Az étkezés kiemelt szerepet játszik, a ‘Masián’ már ‘évtizedek’ óta, a felnõtt csapatnál pedig  a Guardiola-érában, a hazai meccsek elõtt például közös ebéd zárja az utolsó foglalkozást.

A fentiek az apró részletek, amik a szükséges alapot jelentik egy-egy trófea megszerzésében, a csapat felkészítését természetesen a tréner szakmai és pedagógiai felkészültsége határozza meg. Guardiola taktikai hozzáállásáról nem igazán írnék, mostanában nagyon felkapott téma a szakvezetõ innovatív mentalitása e téren, s az, hogy állandóan újít, nem csak az ellenfelek dolgát nehezíti meg, de a saját labdarúgóit is ösztönzi, hogy egy percre sem engedhetnek el, individuális szinten is mindig új megoldásokon kell törniük a fejüket.  

Guardiolát sokan féltették attól, hogy nem tudja majd motiválni a játékosait. Tudta. Guardiolát sokan féltették José Mourinhótól, hogy a Real Madrid a kiváló taktikájával megtöri a katalánok sikertörténetét. Másfél év alatt egyelõre ez nem sikerült a portugál trénernek, sõt, elszenvedett két nagyon csúfos vereséget (5-0; 1-3). Utóbbit azért sorolnám ide, mert a Barça azzal a három védõs rendszerrel hajtotta ezt végre, ami szûk egy hónappal azelõtt Milánóban még nagyon kiforratlan volt. Guardiola sokak szerint kiváló alapot kapott nem csak a Masia révén egyéni szinten, de Rijkaard révén a felállás és az összeszokottság terén is. Azóta a katalán szakvezetõ ha alapjaiban nem is, ám nagy mértékben változtatott az alapon, aminek következtében a szakemberek – például Menotti – mostanság gyakran hangoztatják, hogy a Pep Teamben néha a védõk a legveszélyesebb csatárok, s a csatárok a legjobb védõk, azaz nincsenek kötött posztok.

Írásom célja nem az, hogy szobrot állítsak Guardiolának, sõt még az sem, hogy minden cikk az õ nevével kezdõdjön. Csupán az vezérelt, és remélem, sikerült is, hogy egy új oldalról közelítsem meg a katalán trénert, s átfogó képet adjak róla, nem elfelejtve persze azt, hogy én határozottan úgy vélem, kulcsfigura a legutóbbi évek sikereiben. 

Amilyen az edzõ, olyan a csapata.