Interjú Carles Rexach-kal, aki 12 éve leigazolta Lionel Messit

Volt a Barcelona játékosa, edzõje, megfigyelõje, technikai igazgatója, de a leginkább egy nagy család tagja. Charly Rexach alighanem így fogalmazná meg a Barcelonához fûzõdõ viszonyát, a legnagyobb tettérõl, Messi leigazolásáról ma is szerényen beszél, pedig az a húzás alaposan megváltoztatta a klub történetét. Rexach a klub technikai igazgatójaként döntött úgy 2000-ben, hogy szerzõdteti az argentint, és akkor nyilvánvalóan nem gondolta, hogy milyen horderejû lépést hozott. Az alábbiakban a madridi AS sportlap által interjút közöljük, Messirõl, a Barçáról, a múltról jelenrõl, jövõrõl.

Mindenki ’Torpedo’ Müllerrõl beszél, és arról a bizonyos rekordjáról abból az évbõl. Ön látta õt játszani?

Igen. Jöttek a Gamperre. Õ az a tipikus góllövõ csatár volt, csak a gólnak élt. Lehet, hogy fél óráig labdához sem ért, de aztán egyszer igen, és azzal be is talált. Hihetetlen gólokat szerzett, mert nagyon gyors volt a lövéseinek a kivitelezése. Nem volt egy cselezõ gép, gólvadász volt.

Nagyon más, mint Messi.

Nem lehet összehasonlítani õket, mert Messi nagyon sokszor lép be a játékba. Di Stéfánóval együtt õk ketten voltak egyedül olyanok, hogy gyakorlatilag a középpályán helyezkedtek, mégis felértek és gólokat lõttek. Õk ketten voltak ilyenek egyedül, akiket láttam eddigi életem során.

Amikor azt a híres szalvétát aláírta, gondolta volna, hogy ez mit fog jelenteni a Barcelona történelme szempontjából?

Azt már lehetett látni, hogy nagyon jó játékosról van szó, és sikereket kell elérnie. Messi a világ bármely csapatában nagy játékossá fejlõdött volna, de szerencséje volt, hogy a Barçába került, mely olyan focit játszik, ami tökéletes a számára. Ebbe a játékba nagyon sokszor be tud lépni, ez adja meg számára a lehetõséget, hogy feltalálja magát. Más csapatban hatvan labdaérintés helyett tizenötig jutna el egy meccsen, ritkábban jutna el hozzá a labda, és ugyan lennének ugyanúgy zseniális megoldásai, egyéni játékai, de nem lenne annyira meghatározó, mint itt.

Büszke a maga hozzájárulására, hogy leigazolta?

A szalvéta tett engem híressé (nevet). Én olyan ember vagyok, aki határozott a célokat tekintve, nem értem azt, ha késve hoznak meg döntéseket. 12 éves volt, nem lehetett ott napokig váratni, hogy mi lesz… Az apukája dühös lett, és azt mondta, hogy akkor inkább elmennek. Kerestem egy papírt, megmondtam neki, hogy ez csak az én elkötelezettségem, ha hibát követek el, az az én hibám lesz. Soha nem gondoltam volna, hogy ez egy ilyen jelentõségû lépés lesz. Messi leigazolása nem volt könnyû. Azon túl, hogy meg kellett találni, hogy pontosan milyen kezelésre van szüksége a betegsége miatt, nem játszhatott, csak barátságos meccseket. Munkát kellett találni az édesapjának, és a klubon belül sok ember nem akarta megnehezíteni az életét Messi miatt. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy ha annyira jó ez a játékos, akkor ott, Argentínában miért nem akarták. Nem én fedeztem fel Messit, az én érdemem az volt, hogy kitartottam, és hajszoltam a leigazolását. Ezt a kitüntetést a mellemre tûzhetem. Most, ha az utcán sétálok, sok apuka felajánlja a gyerekét, hogy nézzem meg õket.

Mint sztárjátékos, mert az, bizonyára neki is megvan a maga egója. Ismeri?

Kisgyerekként nem beszélt. Az egyik nagy erénye az, hogy többet hallgat, mint beszél. Ez nagyon fontos a fociban és az életben. Analizálja a dolgokat, nagyon figyel, és megvolt az a szerencséje, hogy olyan csapatba került, ahol sokan mások vele együtt nõttek fel, és mindenkivel jó barátságban van. Õ nem az a figura, aki majd ki fogja húzni magát, hogy õ nyerte meg a meccset, és egyik csapattársa sem irigy rá. A csapatszellem ma is döntõ faktor, hogy minden jól mûködjön, hiába vannak nagy játékosok. Eleinte Messi is az évszázad szólóját akarta bemutatni, ma már egy vagy két érintésbõl játszik, és ha jól sül el, ha rosszul, fejlõdött, napról napra jobb játékossá válik.

Az egók a legjobb öltözõt is tönkre tudják tenni?

A Barcelona öltözõjében nincs ilyen. Az egyedüli, aki nem illett bele a gépezetbe, még ha óriási játékos volt is, az Ibrahimovics volt. Õ mindig is egy kicsit zsoldos típusú játékos volt, még ha én is mindig szívesen láttam volna a csapatomban. Amikor túl sok kakas van egy baromfiudvarban, néha összeverekednek, de ez itt nem történt meg. Ez az igazi szépsége ennek a Barçának, és a spanyol válogatottnak. Amikor én játszottam a spanyol válogatottban, mindenki a maga oldalára húzott. Most egy csapat, nehéz bekerülni, de kikerülni is. Del Bosque ezt el tudta érni, mert pontosan tudja, hogy milyen problémákat okozhatnak az egók.

Fontos fenntartani az „ökoszisztémát”.

A legfontosabb, hogy tudni kell kiválasztani a játékosokat. Ezt követõen rendet kell tartani az öltözõben, ez alapvetõ. Meg kell mondani a játékosnak, hogy neked ez a dolgod. A játékosnak tudnia kell, hogy mi a feladata, mi tartozik rá és mi nem.

Az egész öltözõnek szüksége van egy vezérre?

Igen, de a vezérnek nem az a feladata, hogy beszédeket mondjon, hanem, hogy egy szó nélkül is tiszteljék a csapattársai. Ha pályára lépnek, rá nézzenek, és azt mondják, itt van Messi, aki elrendezi a dolgokat, ha rosszul alakulna valami. Valaki, aki keveset beszél, de akiben mindenki megbízik. Az ideális az, ha nem csak egy játékos van, hanem több is, és mindenkinek megvan a maga erõssége, mint itt Puyol, Xavi, Iniesta, most Cesc. Ha ez nem mûködik, akkor a csapat elveszítheti az identitását, ami velem meg is esett. A Real Madrid és a Barcelona is akkor mûködött jól, ha tudták, hogy mit játszanak. A Madrid az elmúlt idõszakban azért nyert, mert nagy játékosai voltak, de hiányzott neki az, hogy tudja, mit játszik. Túl sok edzõváltása volt túl rövid idõ alatt.

A Barça identitása Cruyfftól ered, vagy korábbról?

Minden 1973-74-ben kezdõdött, a Bernabéuban elért 0-5 alkalmával, amikor Michels – aki korábban az Ajax edzõje volt és BEK-ek nyert – idejött, és meghonosította ezt a játékot, melyben mindenki támadott és védekezett is nagyon egységes vonalakban. Én ezt megelõzõen nem láttam olyan edzést, amikor mindenki külön labdával ment volna ki a pályára. Ha egy labda van 20 gyerekre, lehet, hogy lesz olyan, aki az edzés végén nem ér hozzá a játékszerhez. Egészen más, ha minden gyereknek jut egy labda. Itt kezdõdött a kultúra, hogy domináljunk a labdán keresztül, gondolkozzunk így a fociról. Ezt követõen szükséged van a szerencsére is, hogy olyan játékost találj, mint Messi. Ilyen futballistát nem lehet kinevelni, ennek születni kell. A mágikus receptet mi sem ismerjük.

Ebben a Barçában ki lenne Rexach?

Ezek a srácok elviszik a labdát egészen a kapuig, én viszont távolról lõttem. Figóhoz hasonlóan. Inkább önzõ voltam, jól tudtam lõni.

A fél életét Cruyff mellett töltötte. Milyen volt mellette játszani?

Úgy érkezett, mint Európa legjobb játékosa, a hivatalban lévõ aranylabdás. Mi korábban elveszítettük az identitásunkat, 14 éve nem nyertünk bajnokságot. Itt volt Marcial, Sotil, Asensi, Migueli és Cruyff is, de nem voltunk csapat. Michelsszel ez megváltozott, Cruyffal együtt mindenki azt csinálta, amihez értett.

Egy újabb medália, amit a mellére tûzhet, az Tito Vilanova.

Amikor befejeztem az aktív játékot, átvettem a Barça ifi csapatát edzõként. Oda igazoltam le Titót, de rajta kívül ott volt Altimira, Roura, Amor és Carles Busquets is, akikkel két évig mi voltunk a spanyol bajnokok. Évekkel késõbb, amikor Tito egy sérülés miatt visszavonult, fölajánlottam neki, hogy legyen az edzõje a ’Cadete’ korosztálynak, ahol akkor ott volt Messi, Cesc és Piqué, akik az egész szezonban egy meccset sem veszítettek el.  Egy nap aztán odajött hozzám Tito, és azt mondta: Charly, van egy játékosom, aki egy zseni, soha nem láttam még olyat, mint õ.  Kérdeztem tõle, hogy hogyan hívják. Azt válaszolta: Messi. Ezért mondom én azt, hogy ez egy nagy család, mindannyian együtt fejlõdünk, tiszteljük egymást, és néhány év múlva Xavi lesz az, aki nemrégiben még Pep volt. A kör forog tovább. Szerintem egy csapat ötven százalékának saját nevelésû játékosnak kell lennie, õket vegyítve megfelelõ kiegészítõkkel.

Volt olyan, aki kételkedett Tito karakterében?

Titót sokan nem ismerték. Sokkal több jó értelembe vett rosszindulat van benne, mint Guardiolában. Pep sokkal inkább színész, õ az, aki uralja a színpadot. Tito egészen más. Õ sokkal direktebb ember, ezért egészítették ki egymást jól.

Tito Barçája jobban hasonlít a Dream Teamre?

Talán igen, mert célratörõbb a játéka. Ebben az évben a Barça több gólt kapott, mint arra számítani lehetett, de ez normalizálódni látszik. Most minden védõ lõtt gólt, a második hullámban bekapcsolódnak a támadásokba, alternatívát kínálnak Messinek.

Sajnálja, hogy Cristiano egy idõszakban született Messivel?

Számomra Ronaldo kiemelkedõ játékos, én le akartam igazolni. Elmentem megnézni vagy 10-15 alkalommal, amikor Quaresmával játszott együtt a Sportingban. De túl drága volt. Beszéltem Van Gaallal róluk, két évvel késõbb Quaresmát elhoztuk, de nem vált be.

Cristiano beleillett volna a Barcelonába?

Most a Messivel való küzdelme nagyon megfeszítette a húrt, de abban a pillanatban szerintem igen, beleillett volna. A társai közül kiemelkedõ játékos volt.

Továbbra is várja Cruyff hívását?

Normalizálódott a kapcsolatunk. Nem megyünk együtt ebédelni, de köszönünk egymásnak, és korrekt módon beszélgetünk.

Sem Önre, sem rá nem illett rá a sanyargató, kemény edzõ képe.

Ezt sosem értettem. Vannak, akik azt gondolják, hogy egy edzõnek ahhoz, hogy bizonyítsa: van személyisége, dühösnek, bunkónak kell lennie, aki tányérokat tör dühében. Lehetsz úgy is erõs személyiségû, hogy közben mosolyogva mész az utcán. Személyiséged vagy van, vagy nincs, a focira én mindig játékként tekintek, edzeni kell, nem dolgozni.