Edzõi értékelés a bajnoki szezon után | Tito, Roura és Altimira
Tito Vilanova, Jordi Roura és Aureli Altimira évek óta a legközelebbi jó barátok. A Barcelona edzõi stábjának legfontosabb alakjai értékelték a klub hivatalos magazinjának a mögöttünk hagyott szezont, kiemelve a legfontosabb pillanatokat.
Gyerekkoruk óta ismerik egymást. Számtalan órát töltöttek a La Masia pályáin tanulva a futball mesterfogásait, de távozniuk kellett, hogy kiteljesedjenek játékosként. Josep Guardiola visszahozta õket Barcelonába, most pedig már vezetõ beosztásban dolgoznak azért, hogy a csapat minél sikeresebb legyen. 2012-ben, mikor Pep távozott, mindannyian feljebb léptek a ranglétrán, és a klub egyik legsikeresebb szezonját produkálták. Errõl az idõszakról meséltek a Barça Magazine-nak.
Decemberre már eldõlt a liga
Tito: „[Decemberre] … a legnagyobb nehézség az volt, hogy senki nem volt látótávolságon belül, aki komoly veszélyt jelentett volna, így nem volt nyomás a csapaton, hogy tovább nyújtson jó teljesítményt. Mikor a Madrid 100 pontos szezont futott, mi 91-et szereztünk. Aztán mi 99-et, õk 96-ot. Mikor biztossá vált az elsõségünk, érthetõ lett volna, ha egy vagy két meccset elveszítünk és nem lesz meg a 100 pont. Azonban nem így lett, ebbõl is láthatjuk, micsoda versenyszellem uralkodik a csapaton belül.”
Roura: „Azt mondják, könnyû volt, de a száz pont egyszerûen kivételes teljesítmény. Abban biztos vagyok, hogy nyerhetünk még bajnokságokat, de azt nem tudom, valaha elérhetõ lesz-e még ennyi egységgel. Szóval nem hagyhattuk elúszni ezt a lehetõséget, egyetlen profi sem hagyta volna.”
Tito: „Készítettem egy kimutatást a minap. A Barça nyert már bajnokságokat 68 vagy 70 ponttal, de a legtöbb közülük 80 [körüli]. A 100 viszont hatalmas mennyiség. Nagyon nehéz motiválni magadat, és minden évben nyerni, ilyesmi történik más sportágakban is. Például milyen nehéz egy NBA bajnoknak is címvédést végrehajtani, és annak is megvan az oka, miért nem nyerte meg kétszer egymás után ugyanaz a csapat a BL-t.”
Altimira: „Egy kis szerencsével többet is elérhettünk volna. Azok az utolsó pillanatban bekapott gólok a Celta ellen és Bilbaoban! Sosem volt az az érzésünk, hogy a bajnokság már a miénk. Tartok egy táblázatot az irodámban, ahol zölddel jelölöm a gyõzelmeket, narancssárgával a döntetleneket, pirossal a vereségeket. A szezon végén láttam a sok zöldet és tudtam, hogy jól végeztük a dolgunkat, ugyanakkor azt is észrevettem, hogy a szezon második felében nem nõtt az elõnyünk a második helyezett csapat elõtt. A Madrid sosem vesztett, mi viszont hagytunk pontokat itt is, ott is, tehát mindig tudtuk, hogy mennyire erõs az üldözõ klub, és tudtuk azt is, hogy nem lefutott a liga.”
Roura: „Nézzük csak meg a Betis elleni meccset. Ha akkor kikapunk, mindössze két pont elõnnyel érkeztünk volna a Calderónba. Habár ez csak elméleti fejtegetés, hiszen akkor õk már két mérkõzéssel többet játszottak, de ez lett volna a helyzet. A legnagyobb hiba az lett volna, ha elhitetjük a Madriddal, hogy meg tudják csinálni.”
Tito: „Tudtuk, hogy 11 pont elõnyünk van, de ha túlságosan is megnyugodtunk volna, elkezdtük volna leadni a fórból. Õk pedig erõt merítettek volna belõle, elkezdtek volna hinni a gyõzelem lehetõségében, nekünk pedig még ott voltak olyan ellenfelek, mint az Athletic Bilbao, az Espanyol vagy az Atletico Madrid.
2. Tökéletes kezdés
Tito: „A jó kezdés fontos volt, de akadt egy nagy kérdés is. Mindaddig a játékosok csak másodedzõként tekintettek rám, nem voltam benne biztos, hogy elfogadnak vezetõedzõnek is. Nem ugyanaz helyettesnek lenni, mint fõnöknek. A játékosok ugyanazok, de õk csak asszisztensként emlékeznek rád.”
Altimira: „Az elsõ csapat szintû megbeszéléstõl kezdve láttuk, hogy elfogadják Titot vezetõként. Ahogy figyeltek a szavaira, láthattuk, hogy hisznek benne, és mindenki elismerte, hogy innentõl õ a fõnök.”
Tito: „Valamit tehetett a kisugárzásommal ez a kinevezés. Mikor másodedzõ voltam, nem volt ennyire bensõséges kapcsolatom a játékosokkal, mindig volt egy kis távolság köztünk; akkor úgy gondoltam, ez a helyes viselkedés. De végül ebbõl is elõnyt tudtam kovácsolni.”
Az év legrosszabb híre: Tito betegsége
Roura: „Sokként ért minket, senki sem számított rá… Aztán döntenünk kellett.”
Tito: „Mikor megbetegszünk, mindannyiunknak megvan rá az esélye, hogy rosszabbodjon az állapota. De az én esetemben sosem éreztem, hogy ez megtörténhet. Az operáció tökéletesen zajlott. A klubnak nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, én pedig akkor is megértettem volna a helyzetüket és támogattam volna õket, ha úgy határoznak, hogy mással kell megoldani a szituációt és új edzõt hoznak. Ahogy viszont végül határoztak [Tito biztosították a folytatásról és ideiglenesen Rourat nevezték ki] az csak ennél a klubnál történhet meg, hiszen a legtöbben itt nõttek fel; nem csak a játékosok, hanem a stáb tagjai közül is. Meggyõzõdésem, hogy más csapatnál ez lehetetlen lett volna.”
Roura: „Köszönhetõen a legújabb technikai vívmányoknak, folyamatosan kapcsolatban tudtunk maradni Titoval [akit New Yorkban kezeltek]. A döntések úgy születtek, mintha itt lett volna, közvetlen összeköttetésben voltunk.”
Tito: „Azt csináltuk, hogy minden negyed órában-húsz percben megírták az interneten, mit láttak, vagy elmondták telefonon és ezek alapján hoztunk döntéseket, mintha csak mindhárman ugyanott lettünk volna. Mindig néztem a csapatot és részt vettem a döntéshozatalban, az egyetlen különbség a korábbiakhoz képest a távolság volt. New Yorkban voltam, tehát nem Barcelonában, de ettõl még normális életet éltem. Sétálni jártam, elmentem kosárlabda vagy jégkorong-találkozókra. Ha Párizsban lettem volna, elmegyek minden Barça meccsre! Egy szezonnal ezelõtt hasonló volt a helyzet. Kemoterápia, utána edzés. Ha itt lettem volna, ugyanígy csináltam volna. De a távolság nem tántorított el. Végignéztem az edzéseket, az interneten keresztül kaptam az elemzéseket, majd visszaküldtem a véleményemet. A tv-ben néztem a mérkõzéseket, amivel tulajdonképpen többet láthattam, mint õk a pálya szélérõl.”
Gyõzedelmes visszatérés
Roura: „Mindannyian sokat tanultunk, de én tanultam a legtöbbet, mert én voltam a legújabb stábtag.”
Tito: „Mindig õszinték voltunk, a játékosok elé álltunk, ha mondanivalónk volt. Egyikük sem mondhatja, hogy Tito, Jordi, vagy Aureli nem volt õszinte velem. Tudjuk, hogy ha egyszer hazudsz nekik, minden hiteledet elveszted. Ez az, amit tettünk és ezután is tenni fogunk.”
