Helytelen kommunikáció | Az elnökség folytatása is kényes húzás

Az FC Barcelona elnöke immáron nem a csütörtökön leköszönõ Sandro Rosell, hanem az eddigi sportszakmai alelnök, Josep María Bartomeu. Most mindenki a Neymar-ügyre tekint, ám ez csak a betetõzése egy olyan folyamatnak, amit a jelenlegi elnökség hiába próbál az ellenfelek kétségbeesettségére és irigységére fogni. Az pedig, hogy nem lesznek új választások, szintén mutatja a jelenlegi elnökség mentalitását, és nem különösebben meglepõ. A Rosell-elnökség saját dicsõ korszakot akart, teljesen figyelmen kívül hagyva Joan Laporta személyét.

Hangzatos címek jelennek meg szerte a világban, hogy habár Sandro Rosell egy korszakot meghatározó egyéniségnek igazolta Neymar da Silvát, végül a brazil támadó lett a korábbi elnök végzete. A konkrét ügy természetesen ezzel kapcsolatos, Jordi Cases, a klub pártolói tagjának indítványára Pablo Ruz bíró a Neymar-transzfer dokumentumait kérte be a bíróságra, de az ok-okozati összefüggéseket hiba lenne kifelejteni a kirakósból.

Elõször is szeretném leszögezni, hogy egyfelõl érthetõ Rosell lemondása, mert a legfrissebb hírek szerint december végén egy lövedéket találtak a házának az ajtajában, ami már nem az a kategória, amikor támadó leveleket és fenyegetõ üzeneteket kap az ember. A családja és közeli barátai már hetek óta gyõzködték arról Rosellt, hogy nyújtsa be a lemondását, és vélhetõen számára – attól függetlenül, hogy bûnös-e vagy sem az ellene felhozott vádat illetõen – ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Egy döntésnek mindig van következménye

Gazdasági szakember lévén ezt pontosan kellett volna tudnia Rosellnek, de úgy festett, hogy nem volt tisztában a jelentõségével. Ha pedig mégis e szerint cselekedett, akkor nagyon egyedi utat választott az elnökségének és saját magának.

Rosell óriási fölénnyel került hatalomra 2010-ben a távozó Joan Laporta után, hiszen amíg õ és a csapata a voksok 61.4 százalékával nyert, addig a második helyre befutó Agustí Benedito csupán a szavazatok 14.1 százalékát kapta meg. Ez a felhatalmazás igencsak stabil, és nagy támogatottságot jelentett, és utólag nézve Rosell ez alapján gondolhatta azt, hogy teljesen a saját szabályai szerint vezesse az egyesületet.

A pénzügyi kérdésbe nem fogok belemenni, mert a számokkal sokat lehet bûvészkedni, illetve kívülrõl nem lehet helytállóan véleményt formálni. Ezáltal nem fogom, mert nem tudom eldönteni, hogy Laporta és Rosell közül melyiknek volt igaza a klub adósságállományát illetõen, illetve ha volt adósságállomány, annak a mértékébe sincs igazán belelátásunk. Rosell tehát rögtön megtámadta Laportát, a korábbi sikerelnököt, aki történelmi mélypontról húzta vissza a klubot Európa tetejére.

Ez már eleve nem volt a legdiplomatikusabb húzás, de azt gondolom, hogy az adósságállománnyal kapcsolatosan érzelmileg mélyre még nem hatolt a Laportát kedvelõ pártoló tagoknál. Azzal viszont már nagyon, hogy bírósági perrel támadta a korábbi elnököt, valamint azzal, hogy már az elsõ napjaiban elvette Johan Cruyfftól a tiszteletbeli elnök címet, mondván ilyen poszt az egyesület hagyományaiban nincs. Ez rettentõen kicsinyes volt.

Pep Guardiola sikeredzõ távozása sem a véletlen folyománya, és nem csupán annak az eredménye, hogy Guardiola elfáradt. Afelõl, hogy Pep elfáradt, nincs kétségem, mert a vele szoros viszonyt ápoló Cruyff azt mondta a 2011-es Bajnokok Ligája gyõzelem után, hogy szerinte most fog távozni a katalán tréner. Azért viszont rengeteget tehetett volna Rosell, hogy Pep még egy-két évig kellõen friss tudjon maradni a Barcelona kispadjához. Guardiola egyedül képviselte a klubot abban az idõszakban, amikor José Mourinho és a Real Madrid állandóan, minden sorozatban és minden nyilvános fórumon támadta a katalán klubot. Rosell pedig mikor szólalt meg? Amikor azt nyilatkozta, hogy számára Cristiano Ronaldo a világ 12. legjobb játékosa, mert a Barcelona kezdõcsapata elõtte van. Ha ez szándékos volt, akkor ügyes, ha nem, akkor alapvetõ elnöki képességek hiányoznak.

Rosell ráadásul – szintén minden szponzorációs egyezség megkötésekor Laportára mutatva – mezszponzort hozott a klubhoz, és megtörte a szurkolókban azt az érzést, hogy ez az egyesület több mint egy klub. Amint az ismeretes, a szlogen valójában történelmi eredetû, és annak szólt, hogy a katalánok csupán a stadionban fejezhették ki véleményüket az õket elnyomó Franco-diktatúra ellen, ám Joan Laporta jó érzékkel és az ’Unicef’ mezen való megjelentetésével a fiatalabb generációk számára is értelmet adott ennek a szlogennek. Rosell hiába hangsúlyozta, hogy a ’Qatar Foundation’ tevékenységi köre tökéletesen illik ebbe a szerepbe, azért ez nem ugyanaz.

Rosell 2012 nyarán azt nyilatkozta, hogy „az FC Barcelona a legátláthatóbb és legtisztábban mûködõ klub”, míg idén már úgy fogalmazott a Neymar-transzfer kapcsán, hogy „az ilyen jellegû szerzõdéseknél néha szükséges, hogy ne legyenek nyilvánosak a részletek”. Ellentmondás, az idõzítés pedig egyenesen rémes, hiszen Neymar leigazolása kapcsán, amivel kapcsolatban vádolják sikkasztással, változtatta meg a véleményét, és mondott teljesen mást.

Sandro Rosell elnökségében tehát rengeteg az ellentmondás, és ez még úgy is folytatódik, hogy Rosell távozott, mert helyét a korábbi alelnök, Bartomeu veszi át. Ez sem a legbölcsebb döntés, mert 2010 nyarán a pártoló tagok a Rosell vezette csapatnak adtak felhatalmazást a klub irányítására, és nem a Bartomeu vezette csapatnak. A vezetõ minden szervezeti egységben kulcsfigura – legalább olyan fontos, mint a csapatban levõ szakemberek.

Rosell azért hozta ide Neymart, hogy egy korszakot meghatározzon, de mégis õ lett a végzete. A helyzet pedig groteszk, mert Jordi Cases, az indítványt benyújtó pártoló tag a következõképpen fogalmazott a panaszáról:

„Nekünk, pártoló tagoknak jogunk van tudni, hogy a klub a pénzét hogyan költi el, ezért megkérdeztem az egyesületet, hogy mi történt pontosan Neymar leigazolásánál. Ha azt mondják nekem, hogy semmilyen koncepció nem volt, de ha nem cselekszünk így, Neymar nem csatlakozik hozzánk, elfogadtam volna, és kész. Ugyan még mindig azt gondoltam volna, hogy hazudnak nekem, de én csak egy választ akartam. Nem kaptam, ezért mentem a bíróságra.”