Van, amikor muszáj meglépni a legnehezebb döntéseket is

Alexis Sánchez távozott három idény után Barcelonából. Alexis sosem tudta meggyõzni teljes mértékben a Camp Nou közönségét, és habár az utolsó idénye parádésra sikerült egyéni szinten, a megújuló Barça mégis tõle vált meg. A chilei karakterét és egyéniségét tökéletesen tükrözi az, hogy megosztja a közvéleményt, mindezt úgy, hogy három éve alatt mindig mindent a csapatnak rendelt alá. Már a Barcelonába szerzõdésében is nagy szerepet játszott az elkötelezettsége – a City többet kínált érte az Udinesének és neki is többet ajánlott – , ami a pályán csak megsokszorozódott. Személyes hangvételû írás Alexis Sánchezrõl, távozásának okairól és a barcelonai pályafutásáról egy komplex képet nyújtva.

Alexis egy rendkívül szimpatikus figura. Küzd, hajt, mindent a csapatnak rendel alá, amikor pedig gólt szerez vagy gólpasszt ad, akkor nem integet ki a közönségnek, az ellenfélnek, hanem gyermekies örömmel ünnepli a jó megoldását. Mindig is ezt tartottam a követendõ útnak; ha valakin elégtételt is akarsz venni, bõven elég az, ha mindenki látja a gólodat vagy a csapatod gyõzelmét, nem kell azt gesztusokkal megfejelni. Alexis így is tett mindig, pedig bõven kapott kritikákat, melyek között természetesen sok jogos volt, ám a kritikák forrása rendkívül jogtalan és igazságtalan, és balszerencséjére ez rányomta a bélyegét egész barcelonai karrierjére.

Alexis Sánchez a tehetségét tekintve akkor érkezett Barcelonába, amikor Messi mögött a támadósorban õ számított a második legképzettebb, legügyesebb labdarúgónak. Messi pedig gólt szerez, méghozzá temérdek mennyiségû gólt, aminek következtében a sorban utána következõtõl egy kicsivel kevesebbet, de szintén gólokat várnak. Ez azonban nem Alexis Sánchez.

Alexis Sánchez ugyanis nem góllövõ. Az Udinese játékosaként az olasz bajnokságban 95 mérkõzésen 20 alkalommal talált be. Alexis sosem termelte futószalagon a gólokat, mint Leo Messi, mégis ezt várták el tõle. Fentebb írtam, hogy alapjaiban véve a kritikák jogosak voltak vele szemben, így például második idényében a kapu elõtt csaknem mindent kihagyott, ami elfogadhatatlan egy támadótól Barcelonában.

Ugyanakkor az elmúlt idény megmutatta, hogy Alexis, aki több rangadón is betalált, a kapu elõtt is hasznos eleme tud lenni a csapatnak, amennyiben mentálisan rendben van, s amennyiben az együttes nem csak Leo Messi kapu elõtti képességeinek a kiaknázására játszik. Alexis tehát egyszerre lett áldozata annak, hogy Barcelonában az érkezésekor nem volt egy befejezõ csatár, valamint annak, hogy az együttes már nem tudott egyensúlyozni Leo Messi képességeinek a kiaknázása és a csapatérdek között.

Meggyõzõdésem, hogy Alexis például Eto’o és Messi társaként tökéletes támadótriót alkotott volna a Barçában. Sõt, Messi és Suárez társaként is nagy hasznára lett volna a csapatnak, vagy akár Neymar és Suárez társaként is maradandót alkotott volna, mert ez esetben lett volna egy vérbeli góllövõ a támadótrióban. Adódik a kérdés azonban, hogy miért is kellett távoznia a jóra sikerült utolsó idénye után? Két okból kifolyólag: egyrészt a jelenlegi támadósorból õ volt az egyetlen piacképes, magas összegért értékesíthetõ játékos, akitõl a Barça megszabadulhatott, másrészt a Barçának vérbeli góllövõre van szüksége.

Messi a világ legjobbja, Neymar egy év alatt megmutatta, hogy bõven van benne potenciál, már csak tudni kell azt kiaknázni. Ezen két játékos mellé azonban kell egy góllövõ, mert egyedül Messi semlegesítésére már van taktikája az ellenfeleknek, Neymarnak pedig még nem sikerült megtalálni tökéletesen a posztját. Alexis ennek lett az áldozata. Nagy kár érte, mert a chilei támadóban egyedi képességek sorakoznak: amellett, hogy nagyon kreatív, az összjátékokba bátran bevonható, gyors futballista, a futás, a letámadás és védekezõ feladatok sem zavarják. Igazi kincs mindegyik sztárcsapat számára.

A Barcelona számára is az volt. Van azonban, hogy a körülmények nem teszik lehetõvé egy-egy játékos teljes kiteljesedését. Természetesen lehet arról beszélni, hogy ki ezért a felelõs és milyen mértékben; Alexis, a szakmai stábok vagy a vezetõség, ám ez már egy teljesen másik írás témája lenne.

A ‘barcelonismo’ megköszönheti Alexis Sáncheznek azt az elkötelezett és profi hozzáállást, amit a játékos mutatott az évek során. Meggyõzõdésem, hogy õ ténylegesen a szívét adta, és már-már úgy illeszkedett hozzáállásban a csapatba, mint egy saját nevelésû labdarúgó. 

Sok sikert Londonban, Alexis Sánchez! A viszontlátás tökéletes lenne mind a számodra, mind a katalán együttes számára egy 2015 májusában rendezendõ, berlini találkozón.