Sorra távoznak a fiatalok | Strukturális problémák | Sötét a jövõ?
El lehet bagatellizálni a problémát, homokba lehet dugni a fejeket vagy csupán a tüneteket kezelni, lehet kritizálni a távozó fiatalokat pénzéhesnek nevezve õket, de ez csak a felszín. Aki a problémákat akarja megkeresni, annak mélyebbre kell ásnia. Túlzás lenne ugyan azt állítani, hogy a Barça sikerességének elõfeltétele a Masia, de azt minden további nélkül ki lehet jelenteni, hogy a klub akkor írta történelmének legszebb fejezeteit, amikor a saját nevelésû futballisták kulcsszerephez jutottak az elsõ csapatban.
Amikor napvilágra került, hogy Eric Garcia, a Masia egyik legtehetségesebb növendéke 16 évesen várhatóan elhagyja a klubot, és a Manchester Cityhez fog igazolni 1.7 millió euró ellenében, elsõsorban természetesen sokan magát a játékost találták meg. A paletta színes volt, a türelmetlentõl kezdve jelzõk garmadáján át egészen olyan érvek is felsorakoztak, minthogy akik eddig távoztak a klubtól ilyen fiatalon, komoly karriert nem tudtak befutni. Sõt, megtalálták a játékos ügynökét, a klublegenda Carles Puyolt is, aki Iván de la Peñával közösen képviselik Garciát. Egy kis kitérõ rögtön az elején, hogy tisztázzuk Puyol szerepét: Aleña, aki a napokban hosszabbított, szintén általuk képviselteti magát a játékospiacon.
Nem láthatunk bele minden egyes fiatal fejébe. Természetesen vannak türelmetlenebb típusok, akik nem gyõzik kivárni a sorukat, és távoznak. Olyan is akad, aki rendkívül tehetséges, az edzõk szerint egyenes az út a számára a Barça elsõ csapatába, ugyanakkor a posztján az adott idõszakban világklasszisok játszanak, így kénytelen máshol folytatni a pályafutását. Ahány karrier, annyi szempont, a körülmények is rendre változnak, szóval nem egyszerû egy-egy döntés meghozatala.
Ami viszont már messzirõl kérdõjeleket vet fel, az pontosan Eric Garcia ügye. A Masia egyik legtehetségesebb középhátvédje. Igen, ez az a poszt, ahova a Barcelona 2010 és 2016 között csupán a francia Jeremy Mathieu-t igazolta le, mert senkit nem talált megfelelõnek. Azért 2010-ig mentünk vissza az idõben, mert akkor érkezett Mascherano, akit ugyan nem erre a posztra szántak, de végül Guardiola átformálta az argentint a védelem tengelyébe. Ebbõl pedig az következik, hogy az egyesületnek mindennél jobban kellene óvnia, menedzselnie és gondoznia azt a fiatalt, aki meg tudja oldani a középhátvéd poszt érzékenységét évekre. Ráadásul, ha ténylegesen rendelkezik a kellõ képességekkel, még alkalmazkodási probléma sem lesz ugye, hiszen a Masián ugyanazt a szisztémát tanulta évekig, mint ami az elsõ csapatnál uralkodik…
Illetve uralkodna…
Luis Enrique sikerességét továbbra sem vitatjuk, nem lehet mindig nyerni, a tréner pedig felrázta a klubot a 2014-es mélypontról. Azt viszont továbbra is tartjuk, hogy a játékkoncepciót illetõen sokkal nagyobb dolgokra is képes lehetett volna a keret. Enrique az egyik sajtótájékoztatóján elárulta a játékfelfogásának az alapvetését: „Ha eljuthatok két passzal az ellenfél kapujáig, nem fogok eggyel sem több átadást csinálni.”
Erre mondja azt Guardiola, hogy minél hamarabb feljuttatod a labdát, annál hamarabb fog az visszakerülni a saját kapud elé. Ez pedig tökéletesen megfigyelhetõ volt: a Barça nem kontrollálta a játékot, nem tudott domináns lenni, szimplán egy csapat volt, mely az egyéni képességeire alapozott mind hátul, mind elõl. Persze inkább elõl, ahol Messi a brazil és uruguayi társával valamint Iniestával formálták az offenzívákat.
Visszatérve a játékfelfogásra, Enrique játékából az következett, hogy nincs szükség a Masia növendékeire, hiszen mit is tudnak õk a legjobban? Passzolni, helyezkedni, gondolkodni és a játékot kontrollálni. Ennek szemléltetésére tökéletes az, hogy tavaly Sergi Samper kölcsönbe ment Gijónba, míg André Gomes érkezett a Valenciától, mint a piac kínálta lehetõség. Félreértés ne essék, nem állítjuk, hogy Samper lenne Busquets utódja, azt viszont határozottan kijelentjük, hogy még nem kapta meg az esélyt tartósan, holott azokon a meccseken, amikor játszott, nem vallott szégyent.
A fenti jelenség tökéletesen megfigyelhetõ továbbá a saját nevelésû játékosok elsõ csapatban kapott játékperceiben is. A Catalunya Rádio klubra szakosodott mûsora, az ’LaTDP’ által készített tanulmány alapján Luis Enrique utolsó, mögöttünk hagyott szezonjában a B keret tagjai 526 percet kaptak összesen, ami az elmúlt 22 évet tekintve a legalacsonyabb szám. Összehasonlításképpen: Guardiola elsõ szezonjában a Barcelona élén 4.543 percet biztosított a fiataloknak, míg Enrique az elsõ idényében 1.594 minutumot adott a B csapat fiataljainak. Évek óta csupán Sergi Roberto és részben Rafinha tudott stabil helyet biztosítani magának az elsõ keretben, mindeközben a klub több száz milliót költött el olyan játékosokra, akik csak kiegészítõ szerepet töltenek be. Pontosan azokat a feladatokat, amiket korábban a B keret fiataljai sokkal alacsonyabb összegért megoldottak.
Az írást az motiválta, hogy körüljárjuk a témát, nem alapcélunk tehát a klubvezetés kritikája, ez sokkal inkább az elemzésünk következménye. Szóval tegyük fel, hogy van egy ellenérv: biztosan azért nem jönnek felfelé a fiatalok, mert most van egy olyan generáció, mely nem eléggé képzett és tehetséges. Ez egy természetes folyamat lehetne, ugyanakkor nehezen tudjuk elképzelni a valóságalapját. Egyrészt egész Európa kapkod ezekért a fiatalokért: Eric Garcia a Cityhez igazol, Mboula a Monacót választotta, a legújabb pedig Mateu Morey a sorban, aki a Bayern Münchenhez áll közel. Ugyanakkor az egyesület ügyeiben jártas katalán újságírók egymástól függetlenül sorra számolnak be arról, hogy számos további fiatal távozhat hasonló okok miatt. Sõt, Mboula ügyében olyan értesülések is napvilágra kerültek, miszerint maguk a Masia utánpótlásedzõi tanácsolták a játékosnak, hogy nyugodtan fogadja el a Monaco ajánlatát. Másrészt amennyiben nem ütné meg a szintet mondjuk Morey, akkor nem reagált volna a klub villámgyorsan, kínálva neki egy új szerzõdést nyilvánvalóan ígéretesebb anyagi és sportszakmai kondíciókkal.
Tehát annyit mindenképp kijelenthetünk, hogy akadnak ígéretes, potenciált magukban hordozó fiatalok még a klubnál. A következõ probléma ugyanakkor a játékstílus után az, hogy a B keretet feltöltötték máshonnan igazolt játékosokkal. Marlon Brazíliából érkezett, Bueno Uruguayból, Perea a Rayo Vallecanóval megjárta az elsõ osztályt, Marc Cardonát szintén tavaly nyáron igazolták, de említhetnénk Falit, aki 2016 januárjában érkezett a Gimnastic Tarragonától. A legújabb hír pedig az, hogy a klub tárgyal Vitinho kölcsönvételérõl a Palmeirasszal. Természetesen kellenek tapasztaltabb játékosok és szükség van tehetségekre, akik máshonnan jönnek, és másfajta impulzust adnak, de a tendencia nyilvánvaló. Ez pedig nem jó üzenet olyan tehetségeknek, mint például Eric Garcia, aki válogatathat az ajánlatok közül.
Idén 11 saját nevelésû játékos nem tud majd a klubnál maradni, a Barça C újraélesztését pedig kizárta a klubvezetés, ha jól értesült Ramon Besa, az El País újságírója. Csak emlékeztetõül: a Barça C-t még az elõzõ elnökség idejében szüntették meg 2007-ben, melynek tagja volt Pedro Rodríguez is. Épp távozni készült, mikor Pep Guardiolát nevezték ki a B keret élére. A többi történelem.
Elérkeztünk a fonal végéhez: vannak még tehetséges fiatalok, a kiválasztás mûködik, a képzés funkcionál, a fiatalokat csábítják szerte Európából, ugyanakkor hatalmas a szakadék a Masia és a klubvezetés között, ami a bizalmat és a tehetséggondozást illeti. Az elsõ és a második csapatnál sem – ahogy fent illusztráltuk számokkal is – a saját nevelésekre helyezik már a hangsúlyt, elfordultak a klub esszenciájától, és a mindenkori eredmények sokkal nagyobb jelentõséggel bírnak.
A bizalom hiánya mellett komoly strukturális problémák is akadnak: a klub utánpótlásbázisa ugyanis három részre van felosztva. A legfiatalabbaknak képzést nyújtó részleget vezetik Roura és Altimira, a B-hez vezetõ út képzését fogja össze Pep Segura, míg a professzionális futball Robert Fernández sportigazgató felügyelete alá tartozik. Ez a három rész pedig nincsen megfelelõen összefogva. Amint azt pedzegettük, Fernández inkább vásárol még kiegészítõ játékosokat is, mintsem nyúl a fiatalokhoz. Egy sportigazgató, aki tisztában van azzal, hogy például hároméves távlatban az elsõ keretnek mire van szüksége, átfoghatná az alatta levõ két utánpótlásbázist, és tudatosan figyelhetne azokra a tehetségekre, akik a jövõben az elsõ keret hiányosságait megoldhatják. Csakhogy a fenti példát továbbvigyük: ha alig tudok a piacon árban és képességeket tekintve megfelelõ hátvédet találni, akkor a legtehetségesebb középhátvédek – például Eric Garciát – fejlõdését kiemelt figyelemmel követem, lehetõséget adok neki a fejlõdésre, és érzékeltetem vele, hogy itt komolyan számítanak rá.
Sötét a jövõ?
Ahogy a 2015-ös triplázást sem mondta volna meg elõre senki sem január elején, úgy nehéz hasonlóan komoly szavakat használni ebben az esetben is. Ugyanakkor a jelenlegi folyamatokból racionálisan az következik, hogy a közeljövõ igencsak rázósnak ígérkezik.
A klubvezetés a hírek szerint a kritikákat nem veszi komolyan, a jeleket pedig nem tartja aggasztónak, és a reakciója csupán arra korlátozódik, hogy az adott játékosoknak gyorsan jobb szerzõdést kínál, valamint azt tervezi, hogy megemeli a fiatalok kivásárlási árát 3 millió valamint 12 millió euróra. Ez azonban nyilvánvalóan csak tünetkezelés, a fenti strukturális problémákat nem oldja meg, a szemléleten pedig nem változtat. Sõt, az elnökség szerint a Masia360 – átfogó program a fiatalok segítésére mind a pályán, mind azon kívül – valamint az Innovation Hub – tudásmegosztás más klubokkal – projektek jelzik, hogy komolyan veszik az utánpótlást.
Mi több, hangsúlyozza a vezetés, hogy 16 korosztályos bajnokságból 14-ben a katalán klub fiataljai diadalmaskodtak. Ez valóban szép és jó, de csak azt jelzi, hogy a már említett kiválasztás és képzés jó. Ettõl függetlenül még a tehetségek menedzselése, az, hogy nem kínálnak számukra perspektívát, lehet borzasztó. És az is. Jelenleg a spanyol U21-es válogatott Európa-bajnokságon levõ keretében egyetlen egy saját nevelésû játékos található. Denis Suáreznek hívják, aki 2013-ban, vagyis 19 évesen igazolt a Barça B-be. Vagyis még az is megkérdõjelezhetõ, hogy egyáltalán saját nevelésû labdarúgónak tekinthetõ-e.
Egy szó, mint száz: még a problémát sem értik. Azokra a problémákra pedig, melyekkel nem vagyunk tisztában, melyeket nem ismerünk fel, eléggé nehéz megoldást találni.