Második edzés a hétvégi bajnoki előtt

Az első idegenbeli mérkőzés következik a Valladolid otthonában

Mint arról már korábban beszámoltunk, szombaton 22:15 -től a Barcelona a Real Valladolid otthonába látogat. A hét második tréningje is már azt szolgálta, hogy a csapat megfelelően készüljön fel erre az idegenbeli találkozóra.

A szombati mérkőzés az idei szezon első idegenbeli összecsapása lesz a Barcelona számára. A Ciutat Esportiva Joan Gamper edzőközpontban szerda reggel megtartott edzésen Valverde vezetőedző rendelkezésére állt a teljes keret, valamint a B csapatból Riqui Puig és Miranda is. A 2013/14 -es szezon óta most játszik először a Barcelona a José Zorilla-ban a Valladolid ellen.

Sergi Samper megsérült

A saját nevelésű Sergi Samper ismét megsérült, miután ezúttal a bal bokájának belső szalagja húzódott meg. A gyógyulásának üteme határozza majd meg az edzéseken való további részvételét. A tavalyi szezonban kölcsönben szereplő középpályás a teljes előszezont a Barcelonával teljesítette, ám már az amerikai túrát is kihagyta sérülés miatt, júliusban a bal térdével voltak problémái. Valverde nem számít rá, ám a klub hajlandó neki mezszámot adni, ha végül egyetlen egy kérő sem jelentkezik érte, ám ez egy újabb hátráltató tényező a játékos számára.