Valverde: „Nem dramatizáljuk túl Dembélé sérülését”

Sérülésekről és a csapatról is beszélt a spanyol edző

Városi derbi következik a Copa del Reyben az Espanyol ellen, ennek apropóján pedig sok téma szóba került Ernesto Valverde sajtótájékoztatóján, többek között visszatérése egykori csapata pályájára, a sérültek állapota, a játékosokkal való kapcsolata, illetve a csapat remek eredményei és fordításai.

Dembélé újabb sérülése

„Volt egy komoly sérülése a szezon elején a Getafe ellen, most egy kisebb problémája van nem messze az előzőtől. De nem fogjuk túldramatizálni ezt a sérülést. Az emberek elkezdenek beszélni róla, hogy egy játékosnak valami komoly baja van, aztán egyre többen el is kezdik hinni. Nincs kétségem afelől, hogy a Ousmane túl lesz ezen is. A mi részünkről mindent meg fogunk tenni, hogy ez az egész minél előbb csak egy anekdota maradjon.”

„Nem beszéltem vele a sérülés után. Úgy láttam, jó állapotban fejezte be a meccset, de ez van. Minden meccsel egy kicsivel többet játszott, apránként haladtunk előre. Ugyanígy lesz, ha felépül ebből a sérüléséből is. Reméljük, nem fog sokáig tartani.”

Az ellenfél, az Espanyol

„A számok azt mutatják, jó formában vannak, a távolság [a tabellán] pedig nem számít a derbiken, mert csökkenti azt az érzelmi faktor. Két meccset játszunk, holnap pedig megpróbálják kihasználni, hogy ők vannak otthon. Ez már kieséses párharc, nem lehetnek rossz pillanataid, mert megbüntetik őket. Tiszteljük őket, nehéz lesz elérni az elődöntőt.”

Umtiti felépülése

„A holnapi még kicsit gyors lenne, de jól van. Nem fogok pontos dátumot mondani [a visszatérésére], de hamarosan megtörténik.”

19 pontos hátrányban kizárná már magát a bajnoki versenyből?

„Nem gondolom, hogy bárkit is ki lehetne zárni. Ha tudjuk, hogy mennek a futballban a dolgok és van memóriánk, akkor tudjuk, hogy egyik nap jó helyen állsz, másnap pedig az ellenkezőjén.”

Visszatérni az Espanyol pályájára

„Jó ideje a futballban vagyok már, voltam már olyan pályákon ellenfélként, ahol játszottam vagy edzősködtem. A végén mindig jó érzés, mert olyan emberekkel lehetsz, akikkel dolgoztál együtt. De ezeket az érzelmi dolgokat félre kell tenni, ha egy ilyen meccset játszunk, mint a holnapi. Elemezhetnénk, hogy mit jelent nekem az Espanyol, de nem a holnapi meccs hevében. Az Espanyolban mutatkoztam be játékosként az első osztályban, fontos része volt a karrieremnek, de most a szakmai dolgokra kell koncentrálnunk. Kötelezettségem van a klubom felé, meg kell nyernem ezt a párharcot.”

Ellentétes félidők

„Valamit mindig lehet tenni [a szünetben]. Talán a stílusunk az oka [a kiváló második félidőknek], hogy az ellenfelünk nem tudja lezárni a területeket olyan hosszú időn keresztül. De nem játszadozunk az eredménnyel, nem ez a szándékunk.”

„[A reakció] a játékosokból jön, nem gyakoroljuk ezt edzésen. Ők vannak a pályán, én pedig boldog vagyok, ahogy reagálunk a nehézségekre. Vesztésre álltunk az Atletico ellen, Valenciában, a Getafe ellen… Képesek vagyunk felállni és megfordítani a meccseket vagy döntetlent elérni. Ez azért is jó, mert mintaként szolgálhatnak más meccsekre is.”

Az eddigi legjobb pillanata a Barcelona edzőjeként?

„Sok fontos pillanata volt már ennek az időszaknak: legutóbb a Bernabéuban, a Juve ellen otthon, a visszavágó, mert a továbbjutást jelentette… Remélhetőleg a legjobbak csak most jönnek majd.”

A kapcsolata a játékosokkal

„Próbálok segíteni a játékosaimnak, hogy jobbak legyenek. Néha azokat a dolgokat kell meglátni, amik jók, máskor azokat, amin javítani kell. Az edzők titka az, hogy a játékosokkal jó kapcsolatuk legyen és nekem nagyon jó velük.”

Yerry Mina

„Még nem teljes a transzfer, holnap még nem lehet velünk. A játékosok jól fogadták.”

Iniesta kisebb sérülése

„Szerintem nem hagyott ki még sok meccset, óvatosan bánunk vele. De úgy gondolom, ő is vigyáz magára és ezek csak kis problémák. Tudja, hogyan vigyázzon magára.”

Cillessen

„Nagyon jól edz, ez a titok. Ő egy nagyszerű profi, minden nap kiváló szellemben jön dolgozni.”