Valverde: „Aki keveset játszik és nem boldog, annak harcolnia kell a helyéért”

Nem volt elégedett a meccsel és üzent Coutinhónak

Ernesto Valverde röviden elemezte a Levante ellen látottakat és elmondta, hogy nem volt elégedett a játékkal, tudta, hogy kockázatot vállal a fiatal és újonc játékosokkal a védelemben, de erre szüksége van a csapatnak, hogy lássanak mindenkit versenyhelyzetben. A játékosok kapcsán Murillóval elégedett volt, Coutinhónak pedig gyakorlatilag üzent azzal, hogy arról beszélt, meg kell ragadniuk a lehetőségeket, mint amilyen a mai is volt, és harcolniuk kell a helyükért azoknak, akik kevesebbet játszanak jelenleg. 

A meccsről

„A mérkőzés a legmagasabb szintű volt. Kihagytunk helyzeteket az első félidőben, ami megváltoztatta a második játékrész képét is. Nem voltunk túl jók, főleg az első félidőben, de Denis húzása nyitottá tette a párharcot. Meglátjuk, mit fogunk tenni a visszavágón, de lelkesek vagyunk és tovább akarunk jutni. Az a szándékunk, hogy továbbjussunk.”

Busquets visszalépése a védősorba

„Nem az első alkalom, hogy visszavonunk egy középpályást hátra, hogy segítsen a játékban. Ezt egészen jól csináljuk. A probléma a kezdetektől az volt, hogy nem domináltuk a meccset, túl sokat ragaszkodtunk a vertikális játékhoz, ami őket segítette. A Levante nekünk jött, magasan támadtak és szereztek két korai gólt. Volt lehetőségünk csökkenteni a különbséget, de nem voltunk elég élesek.”

Murillo és a fiatalok

„Az, hogy játszanak a nehéz meccseken, segít nekünk értékelni őket. De tudom, hogy ez egy kockázat. Ami Murillót illeti, elégedett vagyok vele, látszott a tapasztalata. A fiatalok kapcsán pedig, elég nehéz meccs volt ez. De ez van, nem?”

Coutinho helyzete

„Amikor Dembélét nem játszattam, mindenki róla kérdezett. Most Dembélé játszik többet, Coutinho nem, úgyhogy most fordítva történik mindez. De komolyan, egyikük szinte mindig játszik és sokszor mindketten játszanak. A játékosoknak dolgozniuk kell, hogy megfordítsák a helyzetüket. Ma mindketten játszottak. Ha valaki nem boldog, mert nem játszik, akkor harcolnia kell azért, hogy ez megváltozzon. Ma egy ilyen meccs volt. Coutinho sokat adott és ad nekünk és a jövőben is sokat fog adni, de ugyanezt tudom mondani Dembéléről is. Ugyanazt a kérdést teszitek fel mindig, csak a nevek változnak.”

Miranda lecserélése

„Nincsenek fizikális problémái. Azért változtattam, mert ez volt a legjobb, amit abban a pillanatban tenni tudtam, ezzel tudtam segíteni a csapatnak. Juan fiatal és a jövőben még sokat adhat nekünk. Azt gondoltam, az a legjobb, ha a kezdőben lesz és a félidőben pedig az, hogy lecserélem.”

***