Idegenben is sínre kerülnek?

Rayo - Barcelona

Három sikerrel megvívott hazai mérkőzés után (Sevilla, Inter, Madrid), és lényegesen jobb benyomásokkal a birtokában a Barcelona szombaton este azért küzd a Rayo otthonában, hogy sikerül-e tartósítania a pozitív tendenciát, és főként sikerül-e idegenben is jobban futballoznia.

Intő példa a csapat számára, hogy még a sikeres hazai meccsek előtt nem sikerült nyerni Valenciában (1-1), és a Rayohoz hasonlóan Madridban, a Leganés ellen sem (1-2). A Leganéshez hasonlóan ráadásul a Rayo is a sereghajtókhoz tartozik, mégis igaz, hogy ettől még kerülhet bajba a csapat, és egyáltalán nem biztos, hogy felül tud kerekedni a nehézségeken. És mivel a bajnoki tabella szoros, nagyon sokat is jelentene a kiegyensúlyozottság, csak így lehetne ugyanis olyan előnyt fölépíteni a Ligában, ami már jó alap lehet a későbbiekre.

A fentiek miatt Ernesto Valverde nem fog komolyan rotálni a csapatán, különösen nem úgy, hogy a hét közepén a húzóemberek pihenhettek. Messi ugyan továbbra sem játszik, őt most is Rafinha helyettesítheti, de a többiek, így Suárez, Coutinho, Rakitic vagy Busquets feltehetően pályán lesznek. A védelemben Piqué párja ezúttal is Lenglet lesz.

A feladat alott, bizonyítani kell, hogy van olyan stabil már a Barcelona, hogy idegenben is tud jól és eredményesen futballozni, ami elengedhetetlen egy bajnokaspiráns esetében.

Limitált emlékpóló a Madrid elleni Ötösről. Már csak néhány napig rendelhető – ne maradj le róla!

Rayo Vallecano – FC Barcelona
Madrid, Vallecas
20.45
Vezeti: Hernández Hernández
TV: Paulaner Sörház | Spíler 2

Rayo: Alberto, Advincula, Gálvez, Amat, Moreno – Comesana, Kakuta, Imbula, Pozo, Embarba – De Tomás

FC Barcelona: Ter Stegen, Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Alba – Busquets, Rakitic, Arthur – Rafinha, Coutinho és Luis Suárez