Ter Stegen és Araújo mentették meg a csapatot: Cádiz – Barcelona értékelő

A Granada után a Cádiz együttese ellen is csak 1 pontot szerzett az FC Barcelona. A 2. félidő első 15 percét leszámítva nagyon gyenge teljesítményt nyújtott a csapat. Araújo és Ter Stegen egyértelműen kiemelkedtek a társak közül. Pontozni ezen elvek alapján szoktunk.

Vezér nélkül, helyzet nélkül: 0-0

A kezdőcsapat:

Ter Stegen: 8

A német hálóőr 3 védést mutatott be, ebből 2 óriási bravúr volt. A passzpontosság tekintetében sem okozott csalódást, 34 átadásából 29 csapattársat talált. 12 hosszú passzából 8 volt pontos. A mérkőzés legjobbjának választották meg, teljesen megérdemelte. A bravúrjai nélkül még pontot sem szerzett volna a csapat, szóval a társak óriási hálával tartoznak neki.

Dest: 5

A 20 éves védő ezen az estén sem tudott hatással lenni a támadójátékra. 4 cselezési kísérlete közül csupán egyetlen egy, 3 beadása közül szintén egy volt sikeres, továbbá 11 párharcából csupán négyet nyert meg. Háromból három sikeres szerelést mutatott be. Több alkalommal is próbált Memphisszel összjátékot kezdeményezni, azonban ebből nem alakultak ki gólszerzési lehetőségek. A gyengébb teljesítményt részben az magyarázhatja, hogy kényszerből a bal oldalon futballozott. Ebben a szezonban nem igazán lehet látni a játékán a fejlődés jeleit.

Araújo: 8

Az uruguayi játékos kiváló, hiba nélküli teljesítményt nyújtott ezen a meccsen. 10 párharcából kilencet sikerrel vívott meg és végrehajtott 5 tisztázást. A levegőben is domináns volt, hatból hat győztes párharc fűződik a nevéhez ebben a tekintetben.  Képtelenség volt átjátszani, kicselezni, mindenhova odaért. Óriási szükség van rá, már most a csapat egyik legfontosabb játékosa.

Piqué: 8

Piqué a jobban teljesítő játékosok közé sorolható. 9 párharcából hatot megnyert, blokkolt 1 lövést, 5 alkalommal tisztázott, illetve a levegőben őt sem tudták megverni. Egy óriási hibát vétett, ugyanis Negredo lövése a második játékrész elején abból alakult ki, hogy nagyon felelőtlen módon eladta a labdát. Az utolsó percekben kialakított 1 helyzetet Depaynak, aki azonban sajnos nem tudta gólra váltani a ziccert.

Mingueza: 6

Mingueza átlagos teljesítményt tett le az asztalra. Nem láthattunk tőle kiemelkedő, kulcsfontosságú momentumot, megmozdulást, de komoly hibát sem vétett. Kidolgozott 1 helyzetet és adott 1 kulcspasszt is. Párharcainak csupán a felét (3/6) nyerte meg és 4 tisztázást hajtott végre.

Busquets: 5

Ő adta a legtöbb pontos passzt, de ezek között nem akadt olyan átadás, amivel akár csak helyzetbe kerüléshez segítette volna a csapatot. Nem igazán tudta hozni a tőle elvárt szintet, nem tudott pozitív hatással lenni a csapat teljesítményére. Azonban, mindenképpen kiemelendő az, hogy 8 labdát szerzett.

Frenkie de Jong: 5

Nagyon vegyes a kép a holland középpályás játékát illetően. Egyrészt, addig, amíg a pályán volt, a csapat egyik legjobbja volt. Kidolgozott 1 helyzetet, adott 1 kulcspasszt és többször is labdát szerzett az ellenfél térfelén. A 61. és a 65. percben is sárga lapot kapott a játékvezetőtől, ezért már fél órával a találkozó vége előtt mehetett zuhanyozni. A 2. sárga lap minimum vitatható, ugyanis az összecsapás előtt elpöckölte a labdát és próbálta visszahúzni a lábát. Ennek ellenére óriási felelőtlenség és kockázat volt egy ilyen mozdulatot megpróbálni egy sárga lappal a birtokában. A kiállítását követően kiveszett a 2. félidőben látott lendület és az irányítás a Barcelona kezéből.

Gavi: 7

A mindösszesen 17 esztendős játékos jó benyomást tett, a jobban futballozók közé tartozott. 90%-os passzpontosságot produkált, 4 hosszú passzából csupán 1 volt pontatlan. Sokszor avatkozott játékba, aktív volt, 86 alkalommal ért labdához 73 perc alatt.

Demir: 5

Az osztrák játékos ezen a találkozón is teljesen észrevehetetlen, hasztalan volt. Alig avatkozott játékba, 16 pontos passzal, illetve 25 labdaérintéssel zárta az első 45 percet. Nem tett hozzá semmit a csapat játékához, csalódást keltően játszott.

Depay: 4

A holland támadó ezen az estén is a csapat támadásainak fókuszpontja volt. Rengetegszer lépett vissza azért, hogy elkérje a labdát. Próbálkozott becsülettel, de sajnos nem igazán jöttek be a megoldásai. Csupán 75%-os pontossággal passzolt (39/52), 6 cselezési kísérlete közül csak kettő volt sikeres, illetve 7 beadása közül 4 pontatlan volt. Nem tudott gólra váltani 2 óriási gólhelyzetet, a szép átlövését pedig Ledesma bravúrral hárította. Pazarul játszott az első alkalmakon, az utóbbi összecsapásokon azonban ő sem tudta győzelemre vezetni a csapatot. Nagyon egyedül van, szinte mindent neki kellene megoldania, amire hosszú távon nem biztos, hogy képes lesz, ezért több segítségre lenne szüksége a jelenleg játékra alkalmas állapotban lévő, illetve a sérülésükből hamarosan visszatérő támadóktól is, hogy egy kis terhet levegyenek a válláról.

Luuk de Jong: 3

A Sevilla együttesétől kölcsönben érkező játékos eddig minden egyes mérkőzésen pocsék módon futballozott. Az egyetlen erősségét, a fejjátékát sem sikerült kihasználni: Vagy pontatlanok a felívelések, beadások vagy ő ügyetlenkedi el. Az előző 2 mérkőzésen több, mint 80 beadást jegyeztek fel a katalánoktól, ő pedig egyikkel sem találkozott. A 2. félidő elején szépen hozta helyzetbe Depayt, de a honfitársa nagy ziccerben a labdát sem találta el. Ez a passz az egyetlen értékelhető megmozdulás egyelőre a Barcelona színeiben tőle, meglátjuk, a jövőben képes lesz-e ezen változtatni.

Cserék:

Sergi Roberto: 6

Nem alkotott maradandót, nem tudott lendíteni a csapat játékán, de komoly/sok hibát sem láthattunk tőle.

Coutinho: 5

A 68. percben állt be csereként, nem igazán voltak említésre méltó megoldásai.

Puig, Nico González: –

A többi cseréhez hasonlóan ők sem tudtak lendíteni a Barcelona szekerén.

Ronald Koeman: 4

Ezúttal sem lehetett megfejteni azt, hogy mi volt a holland menedzser terve, elképzelése. A labdajáratás nagyon lassú volt, nagyon kevés volt a mozgás, nem helyeztek nyomást a hazaiakra, akik így kényelmesen védekeztek a saját térfelükön. Ezt nem lehet csupán a sérültekkel és fiatal játékosokkal magyarázni. A cseréi sem ültek.

Elhoztuk neked a legstílusosabb, legmenőbb és legjobb FC Barcelona termékeket! Nézz be a Shopba!