Xavi: „Kiábrándító, hogy a második helyért játszunk, de ez a valóság”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a Real Sociedad elleni csütörtöki mérkőzés előtt beszélt a csapat aktuális helyzetéről. A spanyol bajnokság 33. fordulójában a katalán alakulat San Sebastiánba látogat. Xavi beszélt a Piqué-Szuperkupa ügyről, a csapat formájáról, a célokról, hitről, a játékvezetőkről, múltról és jelenről.

Hit

„Talán könnyűnek tűnik, és nem tulajdonítunk neki elég jelentőséget. A Cádiznak volt hite, nekünk pedig nem volt. A játék jó volt, de a hit hiányzott.”

A Sociedad elleni mérkőzés

„Ők más ellenfél, mint az Eintracht. A Real Sociedad nagyszerű csapat, Imanol pedig egy nagyszerű edző. A játékstílusuk hasonlít a miénkhez. Évek óta nagyon jól működnek és példát mutatnak nekünk. Nehéz meccs lesz. Jól helyeznek nyomást az ellenfelükre. Megpróbáljuk megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel ki tudunk bújni a nyomásukból. A düh véget ért. Újra van remény és sikeréhség. Ki kell kerülnünk a negatív spirálból.”

A csapat teljesítménye az elmúlt meccseken

„Úgy gondolom, hogy a Levante ellen jók voltunk, győzelemre játszottunk. A Frankfurt elleni párharc nem volt jó, míg a Cádiz elleni mérkőzés mentális probléma volt. Szembe kell néznünk a valósággal és össze kell szorítanunk a fogunkat, hogy megszerezzük a második helyet, amely a Szuperkupába jutást biztosítaná számunkra. Kiábrándító, hogy a második helyért játszunk, de ez a valóság.”

A változtatás a Cádiz ellen

„A Cádiz ellen az utolsó percekben változtattunk a rendszeren, de azt gyakoroltuk. Megoldásokat keresünk. Nem kétségbeesésből tesszük ezt. Megoldásokat keresünk és kockázatot vállalunk.”

Piqué helyzete

“A nem sportszakmai kérdésről. Ő ilyen. Szereti ha beszélnek róla, szereti ha ő a téma. Én és ő teljesen mások vagyunk. Én inkább szeretek szerényen a háttérben maradni, ő nem egészen ilyen. De ő Piqué. Ha ez elterelné a figyelmét a munkájáról, akkor én lennék az első, aki figyelmeztetné. De neki pontosan az ilyenek adnak plusz erőt, neki ez olyan, mint a drog. Ez az plusz adrenalint.”

Piqué a Cádiz elleni mérkőzés után azonnal nyilatkozott a Twitchen

„Ez egyáltalán nem zavar. Az zavar, ha nem a munkájukra fókuszálnak, ha nem adnak bele mindent a pályán. Ő Gerard, jól ismerem őt. Tudom, hogyan kell őt kezelnem és ő is jól kezeli saját magát. Szüksége van olyan dolgokra, amik felpiszkálják, plusz lendületet adnak neki, hogy jobban versenyezzen a pályán. Nincs vele problémám.”

Rubiales – Piqué ügy etikai vitája

„Ez nagyon nehéz kérdés, és az én véleményem nem változtat semmin. A két ember egyike Twitchen beszélt, a másikuk pedig sajtótájékoztatót tartott. Rubiales egy derék ember, mindenki javát nézi. Az AFE-ben is segített nekünk, és bízom az őszinteségében. Szerintem mindketten a nagy többség javát nézik. Ha nem így lenne, egyikük a saját posztján, másikuk a másik posztján, nem tették volna ezt. Ezt szeretném gondolni.”

Hogyan lehet lelkesíteni a közönséget?

„Mindent bele kell adni, jó futballt játszani, meccseket nyerni. Újra kell építeni magunkat. Még ha nem is lenne cél a Barcelona történetében, hogy másodikok legyünk, ez az, ami most a cél kell legyen, mert nem vagyunk a legjobb pillanatban a klub szempontjából intézményügyileg, sportszakmailag és szociális területen sem. Újra meg kell éreznünk a sikeresség, a siker iránti vágy érzését. Újra magával kell ragadjuk a szurkolókat. A nagyszerű történetek egy jó kezdés után íródnak. Újraindulunk és visszaszerezzük azt, ami pár meccsel ezelőtt megvolt.

A játékvezetők tevékenysége

„Már mondtam, hogy nem beszélek a játékvezetőkről, mert bízom az őszinteségükben. Vannak napok, amikor így érzed magad, és vannak napok, amikor másképp. De a mérleg nyelve szinte mindig kiegyenlítődik minden csapat számára.”

Játékosok visszajelzése a teljesítmény visszaesése miatt

„Egyetértettek velem. Erre való a párbeszéd. Nálam nem diktatórikus vezetés van. A problémák megbeszélése, javítása fontos. Jobban kell versenyeznünk, ez a valóság.”

Edzőként megélni

„Most rosszul élem meg, nyilvánvaló. Én nyerni szeretek, szeretek trófeákat nyerni. De ez a realitás. Én a legpozitívabb emberek egyikének tartom magam, és ez nem fog változni, ahogy az elképzeléseim sem. Megvertük az ország nagy csapatait, az Atléticót, a Sevillát, a Madridot. Ezért kell továbbra is hinnünk ebben. Én konok vagyok, de ez része az edzői hivatásnak. Nem marad más eszközünk, csak hogy erőltetjük a dolgokat.”

A jobbhátvéd poszt

„Dest nagyszerű meccset játszott a Cádiz ellen. Mindkettőjüknek voltak problémája. Daninak a Levante elleni meccs óta gond van a bokájával. Sergiñonak ugyanígy. A játékosok hozzáállására nincs panaszom, de az igaz, hogy sokaknak vannak egészségügyi gondjaik.”

Pedri hiánya

„Nagyon fontos számunkra, létfontosságú a játékunkhoz. Ő a világ kevés olyan középpályása, aki a lehető legjobban érti a játékunkat. Ez egy fontos veszteség, mint Ansu vagy Gerard. Természetesen a csapat is megérzi.” 

Eric García, mint szűrő

„Ericet még nem próbáltuk ki szűrőként. Ki mondta ezt? Még sosem próbáltuk ki.”