Xavi: „Egy ember élete fontosabb a futballnál”

Ha tragédia történt volna, nem játszották volna le a hátralévő időt

Továbbra is veretlen a La Ligában a Barcelona, szombat este Cádizban aratott 4-0-s győzelmet a katalán alakulat egy olyan mérkőzésen, mely a megszokottnál jóval később ért véget. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón ezúttal nem a játékról, hanem a sajnálatos lelátói eseményről esett több szó. Xavi Hernández beszélt a három pont megszerzésének fontosságáról, illetve a rotáció szerepéről is a hosszú idény során.

Xavi azt mondta, ha bármi történt volna a szurkolóval, nem játszották volna le a mérkőzésből hátralévő időt. Dicsérte azt, ahogy a játékvezető kezelte a helyzetet, és elmondta, hogy mindkét csapat egyetértett azzal, amit a játékvezető javasolt. „Nagyon kellemetlen helyzet volt, de szerencsére sikerült újraéleszteni a szurkolót. Reméljük, hogy ő és a családja is rendben vannak, gyors felépülést kívánunk neki! Ellentétes információkat kaptunk, volt olyan, amikor azt mondták, nem tudják megmenteni. Az öltözőben reménykedtünk, hogy újra tudják éleszteni. Minden azon múlt, hogy ez sikerül-e, szerencsére nem történt tragédia. Próbáltuk a játékosokat fókuszban tartani, de itt egy ember életéről volt szó, az fontosabb a futballnál.”

Cádiz-Barça: félbeszakadt és újrakezdett meccs, 4-0-s győzelem München előtt

A mérkőzésről

A Cádizról elmondta, tudta. hogy nem adják könnyen majd magukat, és különösen a rögzített szituációknál és a lecsorgó labdák összeszedésénél volt csapatának nehéz dolga, viszont dominálni tudtak és végül megérdemelten szerezték meg a három pontot. „Fontos győzelem volt egy nehéz ellenfél otthonában. A három pont most arra jó, hogy az élmezőnyben maradjunk. Jó ritmusban vagyunk, boldog vagyok az eredmény miatt. Az a kulcs, hogy mi szerezzük az első gólt, ha Raphinha lövése bemegy, minden másképp alakult volna. Türelmesen játszottunk, de az utolsó passzokba hiba csúszott. Összességében elégedett vagyok, nem ez volt a legjobb meccsünk, de örülök a győzelemnek.”

A rotációról

„Meg vagyok róla győződve, hogy mindenki elérhető, ha kell, és mindenki jó munkát végez az edzéseken. Nem számít, ki játszik. Ilyen lesz az egész szezon dinamikája. Játszanunk kell a játékpercekkel, lehetnek majd hiányzók eltiltás, sérülések miatt… Akkor is így csináltuk volna, ha nem a Bayern elleni meccs következne.”