Ugyanabba a folyóba, de még mélyebbre: 4-0

Kiestek a döntő küszöbén | A Liverpool teljesen megérdemelten jutott be a fináléba

Az FC Barcelona együttese 4-0 arányban kikapott az Anfielden a Liverpool otthonában a Bajnokok Ligája elődöntőjének a visszavágóján, így összesítésben 4-3-as összesítéssel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól, és nem sikerült bejutnia a fináléba. Az első félidőben a katalánok még csak-csak tartották magukat, ziccereik voltak, ám a második félidőben a Liverpool dinamizmusával, hitével és koncentráltságával az odavágón szerzett nagy előny ellenére sem bírt a katalán gárda. A római bukás nem csak megismétlődött, hanem a komolyabb előny miatt még tragikusabb végkicsengése lett a kiesésnek. 

 

 

Ernesto Valverde vezetőedző alkalmazta a győztes csapaton ne változtass taktikát, és ugyanannak a kezdőcsapatnak szavazott bizalmat az Anfielden, melynek egy héttel korábban a Camp Nouban, vagyis Coutinho kezdett a baloldalon, Vidal pedig maradt a csapatban a középpálya jobb oldalán. A spanyol tréner vélhetően a brazil kezdőcsapatba rakását megbánta, hiszen amellett, hogy Coutinho ismét nem nyújtott maradandót, még egy komoly helyzetet sem tudott értékesíteni az első játékrészben, márpedig a kulcsemberektől ilyenkor vár hidegvért a klub, a szakvezetés és a szurkoló.

Ennek ellenére természetesen nem áll szándékunkban a brazilra kenni a vereséget, ez bizony csapatmunka volt a javából… Valverde együttese az első félidőben egyébként nem is játszott feltétlenül rosszul.  A Barça ugyanis ismét próbálta féken tartani a Liverpoolt annyira, amennyire csak lehetett, kisebb labdajáratásokra gyors ellentámadásokkal reagált, és ugyan a Pool’ előtt is adódtak helyzetek, a vendég gárda is bőven odaért Alisson kapuja elé, elég csak a már említett Coutinho-zicerre, Messi lövésére vagy Jordi Alba nyilvánvaló gólhelyzetére gondolni a hosszabbításból. A gólt azonban ezúttal a Liverpool szerezte Origi révén, miután Jordi Alba gyermeteg hibát elkövetve Lenglet felé fejelt egy labdát, Mané számított erre, az ebből kiinduló támadás végén pedig a belga csatár a kipattanót a kapuba pofozta. Ráadásul a gól a mérkőzés elején született, vagyis lökést adott a csodában hinni akaró hazaiaknak.

A lélektanilag oly fontos gól a vendégektől ellenben elmaradt, nem küldte padlóra egy találattal a Liverpool hitét a Barcelona, a hazai gárda pedig a csereként beálló Wijnaldum duplája révén a második félidő elején egalizálta az összesített eredményt. Lélektanilag ekkor már egyértelműen Jürgen Klopp csapata volt fölényben, így az sem sokat segített, hogy Valverde azonnal meghúzta a Semedo – Coutinho cserét. A Barcelonának ugyan volt egy-két veszélyesebb helyzete, de érezhető volt, hogy amíg a Liverpool fejben sziklaszilárd, addig a katalánok nem így terveztek, nem erre számítottak. A Barça pedig hiába fejlődött mentálisan az elmúlt évtizedben, és a sikereinek köszönhetően hitte el magáról, hogy bármikor, bárhol képes nyerni, nem az a gárda, amelyik a semmiből képes győzedelmeskedni. Amikor terve van, és azt jól kivitelezi, nagyon nehéz legyőzni, de a pánikban, a káoszban nagyon gyenge.

Ezt a megzavarodott állapotot igazolta a negyedik gól, melynél az egész csapat csődöt mondott, és óvodás gólt kapott. Ezen a szinten nem figyelni egy rögzített játékhelyzetnél kriminális hiba. Nem is volt visszaút, hiába állt be még a találat előtt Arthur, illetve után Malcom. A Barcelona ugyan jobban festett az első félidőben, mint tavaly Rómában, de a végeredmény ugyanaz: kiesés a Bajnokok Ligájából arcpirító módon.

Nem ez a pillanat, amikor értékelni kell az egyéneket. Forró fejjel nem lehet. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a barcelonai vezetők nem tennék fel a kérdéseket Ernesto Valverde jövőjéről. A tréner formás, versenyképes csapatot faragott, felismeri a keret hiányosságait és igyekszik alkalmazkodni, látszik a keze nyoma a gárdán, katalán lapértesülések szerint a játékosok is maximálisan mellette állnak, de két éven belül két ilyen történelmi kudarcot nehéz kimagyarázni. Egyet is az volt, hát még kettőt…

Értékelni viszont tényleg nem most kell, hanem a szezon végén. Addig is marad a keserű pirula: a Barça háromgólos előnyt herdált el a párharc során végig nagy intenzitással és remekül futballozó, ráadásul a visszavágón két kulcsjátékosát, Salah-t és Firminót is nélkülöző Liverpool ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Liverpool – FC Barcelona: 4-0 ( 1-0 )
Liverpool, Anfield
54.000 néző
Vezette: Cakir

Liverpool: Alisson; Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson (Wijnaldum, 46′); Milner, Henderson, Fabinho; Mané, Origi (Gomez, 85′), Shaqiri (Sturridge, 90′).

Barcelona: Ter Stegen; Roberto, Piqué, Lenglet, Alba; Busquets, Vidal (Arthur, 74′), Rakitic (Malcom, 80′); Messi, Suárez, Coutinho (Semedo, 60′).

Gólok: 1-0, Origi, (7′); 2-0, Wijnaldum, (54’Ö); 3-0, Wijnaldum, (56′); 4-0. Origi, (79′).