Kínkeservesen, büntetőkkel, de döntőben a Szuperkupában

Nem játszott jó mérkőzést, és 120 percre, valamint büntetőrúgásokra is szüksége volt a Barcelonának a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében a Real Sociedad ellen, de végül sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Messi nélkül, jó, és kevésbé jó periódusokkal, kevés igazán jó teljesítménnyel, végeredményben a szerencse, és jobb tizenegyesek kellettek a sikerhez.

A hétvégi bajnokin kisebb sérülést szenvedett Messi nélkül állt fel a Barça a Real Sociedad ellen, ami eleinte nem is volt jó hatással a csapat teljesítményére, A Real sokkal jobban kezdte a meccset, lényegesen nagyobb intenzitással, gólra törekvően. Az első 25 perc egyértelműen a baszk csapaté volt, helyzetekben is, de főként mezőnyben, szinte minden párharcot megnyerve.

A katalán csapat később ébredt, de a félidő második felében már dominálni tudott. Ekkor is akadt még helyzete időnként a Sociedadnak, de a Barcelona ekkor már tartósan ott tudott ragadni az ellenfél térfelén, és főként Dembélé, illetve Pedri révén játékban is javult. Ennek pedig gól is lett az eredménye, a 39. percben Griezmann remek beadása után De Jong igazi 9-esként érkezett középen, és közelről, hátra hajolva sikerült a léc alá fejelnie. Nagyon szép gólpassz Griezmanntól, és valóban középcsatárhoz illő befejezés De Jongtól. Ez volt Griezmann ötödik gólpassza a szezonban, De Jongnak pedig a harmadik gólja.

Így ment szünetre a két csapat. A Barcelona értelemszerűen nem cserélt, mely alapvetően az a csapat, volt, mint a hétvégi is, Koeman csak a védelemben változtatott, mert már rendelkezésére állt Araújo, Mongueza pedig ezúttal a jobbhátvéd posztot kapta meg Dest helyett. A középpályás és támadó posztokon pedig csak Messi hiánya okozott változást, így került a kezdőbe Braithwaite.

A második félidő azonban nem kezdődött jól, Oyarzabal beadásába könyökkel beleért De Jong és a játékvezető a VAR-ral együtt végül büntetőt ítélt, amit szintén Oyarzabal magabiztosan belőtt. 1-1!

A gól után úgy tűnt, hogy a Barcelona képest újra átvenni az irányítást a meccs fölött, akadtak helyzetei, de ez nem volt tartós, mindkét csapatnak akadtak veszélyes támadásai, rendezetlenül, kicsit kontroll nélkül zajlott a meccs. Érdekes volt az is, hogy egyik edző sem akart cserélni, talán kényszerből, talán más okból. Koeman egyetlen egyet váltott, Trincao állt be Braithwaite helyett, Imanol a másik oldalon még többet várt, de akkor támadó cserét hajtott végre Barrenetxea beállításával.

A meccs végül lement újabb gól nélkül, a hosszabbításra. A Barcelona nem tudott domináns maradni, és nem volt egy vezére, aki kérte volna a labdát, aki megoldást kínált volna.

Így jött a ráadás, ahol túl sok lehetősége nem volt egyik csapatnak sem, a Sociedad egy távolabbi lövéssel próbálkozott, a Barcelonából Dembélé volt a legveszélyesebb, neki viszont a döntései nem voltak a legjobbak akár a befejezéseknél, akár a passzoknál. A hosszabbítás második félidejében Griezmannak lehetett volna nagyobb szerencséje egy kapáslövésnél, ahogy a Real Sociedadnak is egy kapufán végződő szabadrúgásnál.

A büntetőknél az első sorozatban mindkét játékos hibázott, a Barcelonánál De Jong kapufára lőtt, a második sorozatban előnybe került a katalán csapat Dembélé büntetőjével, mert Ter Stegen másodszorra is védett. A harmadik sorozatban is hibáztak a baszkok, Pjanic pedig eredményes volt. A negyedikben viszont fordított módon alakult, mert a Sociedad volt eredményes, Griezmann hibázott. Így a döntés az utolsó párra maradt, itt ugyan Januzaj belőtte a büntetőjét, de Riqui Puig sem hibázott. Így büntetőkkel, nagyon nehezen, de a Barcelona nyerte a büntetőpárbajt, és került így a szuperkupa döntőjébe.

Finálé a hétvégén.

Real Sociedad – FC Barcelona: 1-1, büntetőkkel 2-3 (0-1, 1-1)
Spanyol Szuperkupa, elődöntő
Córdoba, Nuevo Arcángel
Vezette: Munuera Montero

Real Sociedad: Remiro; Gorosabel, Zubeldia, Le Normand, Monreal; Guridi, Merino, Guevara; Oyarzabal, Portu és Isak (Willian José 91′).

FC Barcelona: Ter Stegen; Mingueza, Araujo, Lenglet, Jordi Alba; Pedri (Puig 91′), Busquets (Pjanic 91′), De Jong; Griezmann, Braithwaite (Trincao 78′) és Dembélé.

Gólok: De Jong (39′), Oyarzabal (51′, büntetőből)