Messi-dupla, könnyed győzelem az Elche ellen

3-0 az Elche ellen

Bepótolta az utolsó elmaradt bajnoki mérkőzését is az FC Barcelona az Elche ellen szerda este a Camp Nouban. A katalánok az első félidőben szinte alig jutottak el komoly helyzetig, azonban a második játékrészben megrázta magát a Koeman-csapat, és Messi vezérletével 3-0-ra nyert. Az argentin zseni a három gólból kettőt vállalt, de a harmadikban is komoly szerepe volt, hiszen a kulcspasszt ő adta a gól előtt Braithwaitnek. Folytatás hétvégén a Sevilla ellen a Pizjuánban. 

A Cádiz elleni bosszantó döntetlen után fogadta hazai pályán az Elche együttesét a Barcelona. Koeman mester néhány embernek pihenőt adott, hiszen hétvégén már a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban játszik a csapat a Sevilla elleni bajnoki rangadón. Így Dest, Lenglet, Busquets, Dembélé és Griezmann is csak a kispadon kapott helyet. Az eredményt tekintve természetesen így is csak a győzelem volt az elfogadható.

Ti jöttök! – Barcelona-Elche pontosztás

A mérkőzés első félideje igencsak esemény nélküli volt. Nem sok komoly helyzetet lehetett feljegyezni. A hazaiak oldalán a támadásokban Trincao volt a legveszélyesebb. A portugál szélső előtt két komoly lehetőség adódott az első percekben. Mindkét lövésénél nagyot védett a vendégek kapusa, de azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a 20. percben gyönyörűen szlalomozott át az Elche védőin, az viszont kár, hogy a lövés pillanatában picit elcsúszott, így az ordító helyzet végül nem hozott gólt. Ezen kívül még Pedri volt az, aki majdnem összehozott egy büntetőt, de a játékvezető úgy döntött, hogy tizenhatoson belüli esése nem ért tizenegyest. Ezzel együtt az Elche előtt is adódott egy komoly helyzet még az ötödik percben, de a vendégek támadója az ötös vonaláról végül fölé bombázott. Az első játékrész tehát gólnélküli döntetlennel végződött, így mentek az öltözőbe a játékosok.

A második félidőben egyből változtatott Koeman a csapaton: Dembélét cserélte be Pjanic helyett, hogy lendítsen a játékon. Nem is sokáig kellett várni, hogy megtörjön a gólcsend. A 48. percben Messi volt az, aki megindult, majd Braitwaite felé passzolt, a dán pedig parádésan továbbította az argentin felé sarokkal a játékszert, Messi pedig közelről a kapuba talált, 1-0!

A gól után nyomott a Barça, de mindenféle eredmény nélkül, nem alakult ki nagyobb helyzet a vendégek kapuja előtt. Ezek után picit el is csendesedett a meccs, hasonlított a Cádiz elleni találkozóhoz, amikor a semmiből, a találkozó végén egyenlített a Cádiz. Itt viszont erről szó sincs, Messi duplázni tudott a 69. percben. De Jongot kell dicsérni, aki egy óriási sprint után adott pazar gólpasszt az argentinnak, 2-0! Időközben Busquets váltotta Trincaót, de történt ennél fontosabb dolog is a pályán. Néhány perccel Messi gólja után, az argentin most az előkészítésben jeleskedett. Braithwaite felé ívelte a labdát a hosszúra, majd a dán okosan visszafejelte a játékszert Alba elé, aki egy szép mozdulattal a kapuba talált, végleg eldöntve a találkozót, 3-0! A harmadik gól után hármat cserélt egyszerre Koeman mester. Piqué, Alba és Braitwaite hagyta el a pályát, akik helyett Lenglet, Dest és Griezmann jött, nem maradt több csere lehetőség a katalánok számára. Griezmann amint beállt, gyorsan ki is használta volna a játéklehetőségét. Két komoly gólhelyzet alakult ki előtte. Előbb kapufát talált, bár utólag befújták tévesen a lest, majd egy remek kiugratást követően eltolta a labdát a kapus mellett, de a kiszorított helyzetből már nem talált a kapuba, így maradt a 3-0, ezzel végződött a mérkőzés.

Végül egy mondhatni viszonylag könnyed győzelmet aratott a Barcelona a Camp Nouban az Elche ellen, de az igazi nagy feladat hétvégén lesz a katalánok előtt, amikor a Sevilla otthonába látogatnak a következő bajnoki fordulóban.

FC Barcelona – Elche 3-0 (0-0)
La Liga, 1. forduló (elmaradt mérkőzés)
Camp Nou, Barcelona
Zárt kapuk mögött
Vezette: Isidro Diaz de Mera

Barcelona: Ter Stegen – Mingueza, Piqué (Lenglet 77′), Umtiti, Alba (Dest 77′) – Pjanic (Dembélé 46′), De Jong, Pedri – Trincao (Busquets 67′), Messi, Braithwaite (Griezmann 77′)

Elche: Badia – Sánchez, Verdú, Barragán – Cifu (Fidel 60′), Mojica, Guti, Mfulu (Sánchez 81′) – Milla (Nino 72′), Rigoni (Morente 60′) – Boye (Carillo 72′)

Gólok: Messi 48′ és 69′, Alba 73′