A harmadik akadályt is sikerrel vették az előszezon során: Stuttgart – Barça 0-3

A Barça a harmadik előkészületi mérkőzését is megnyerte. Memphis szerzett vezetést, aki ma is a csapat egyik legmeghatározóbb játékosa volt, a holland támadón kívül még Yusuf Demir és Riqui Puig tudott eredményes lenni – így a katalánok háromgólos győzelmet arattak Stuttgartban.

Ez a találkozó a Barcelona számára egy újabb előrelépés volt az előszezon során, a klub teljesítménye pedig felfelé ívelő tendenciát mutat. Az eddig lejátszott előkészületi mérkőzések közül talán a mai napon találkozott Koeman alakulata a legnagyobb erőt képviselő ellenféllel, ez még akkor is igaz, ha a németeknél pár játékos sérülés miatt, ketten pedig azért nem léphettek pályára, mert pozitív koronavírus-tesztet produkáltak a meccset megelőzően.

Érdekesség, hogy a mérkőzés eredetileg 18:00-kor vette volna kezdetét, de ezt az időpontot további egy órával eltolták, ugyanis a Barcelona csapatbusza egyszerűen nem tudott odaérni időben a Mercedes-Benz Arénába, ugyanis nagy volt a forgalom a német utakon, főleg a stadion környékén ezekben az órákban.

A katalánok Memphis Depay vezetésével nyerték meg ezt a mérkőzést, aki a Girona ellen és ma is nagyszerűen teljesített és egészen elképesztő volt az, ahogyan Griezmannal együtt érezték egymást a pályán.

A Barcelona jelét mutatta annak, hogy az utolsó darabok is kezdenek a helyére kerülni. A fiatal játékosok többnyire nagyszerűen teljesítenek az előszezon során és sokak előtt fényes jövő áll, ez pedig mindenképpen biztató a jövőre nézve. Demir, Gavi és Nico is sok lehetőséget kapott eddig az előszezon folyamán, többet, mint az első csapat néhány játékosa. A héten visszatérő Alba és Busquets az utolsó félórára állt be, Araújo valamivel előbb, ugyanis Lenglet percekig a gyepen feküdt, miután összeütközött a hazaiak egyik játékosával, Koeman és a szakmai stáb pedig inkább nem kockáztatta meg a francia hátvéd játékát.

A találkozó 21. percében szerezte meg a vezetést a Barça: Frenkie de Jong nagyszerű indítását követően Memphis először csodálatosan vette át a labdát, majd miután átemelte a labdát egy védő feje fölött, a hálóba lőtt.

A második találatot megelőzően pedig ismét Memphis volt az egyik főszereplő, aki sarokkal készítette le a labdát Antoine Griezmann-nak, a francia támadó középre centerezését követően Yusuf Demir volt eredményes. Ez a gól egy remek akció eredménye volt, annak ellenére, hogy a holland, a francia és az osztrák játékos nem sok időt töltött a pályán együtt ezelőtt. A mindössze 18 esztendős osztrák támadó középpályás az első találatát szerezte meg a Barça színeiben.

A Barça az egész mérkőzésen nagy mezőnyfölényben játszott, a németek három középhátvéddel és egy 3-4-2-1-es felállással léptek pályára, amely gyakorlatban inkább egy 5-4-1 volt, elöl Polsterrel, akit a csapattársai gyakran kerestek egy-egy hosszú indítással és ezután próbált lehetőségeket kialakítani a Stuttgart, a legnagyobb esélyük a gólszerzésre az első félidő végén adódott, amikor Dest vesztett el egy labdát, ezután Polster került helyzetbe, akinek a lövését Gavi végül blokkolni tudta.

A második játékrész már kevésbé volt intenzív, de egy katalán találat ebben a félidőben is született: Antoine Griezmann remek ütempassza után a csereként beálló Riqui Puig lövése végül a kapufa segítségével talált utat a kapuba.

Végeredmény: Stuttgart – Barcelona 0-3

Helyszín: Mercedes-Benz Aréna, Stuttgart, Németország

Stuttgart: Bredlow – Kempf, Nothnagel, Stenzel – Weil (79′ Michel), Karazor, Klement (79′ Maglica), Massimo – Klimowicz (70′ Wolf), Forster – Polster

Barcelona: Neto – Dest, Lenglet (50′ Araújo), Piqué, Sergi Roberto (78′ Pjanic) – Nico (61′ Busquets), Gavi (62′ Riqui Puig), Frenkie de Jong (61′ Alba) – Memphis (79′ Mortimer), Griezmann (79′ Manaj), Demir

Gólszerzők: Memphis 20′, Yusuf Demir 36′, Riqui Puig 73′

Folytatás jövőhét szerdán Ausztriában, a Red Bull Salzburg vendégeként.

***

A legjobb Barçás pólókat válogatottuk össze nektek – nézd meg a teljes kínálatot!