Bajnokok Ligája szint, az európai másodvonalban: Barcelona-United: 2-2

Az FC Barcelona, ahogy azt sokan jósolták, Bajnokok Ligájába illő mérkőzést játszott a Manchester United ellen. A találkozó 2-2-es döntetlennel végződött, ami igazságos eredménynek mondható, mégis a mérkőzés végére azt érezte az ember, hogy inkább a Barcelonának állt a zászló. A katalánok megmutatták, hogy a nemzetközi porondon is képesek a jó teljesítményre, de az egyértelmű, hogy ez a mérkőzés más szintet képviselt, mint a legutóbbi La Liga összecsapások.

A Manchester United 4-2-3-1-es felállásban futott ki a pályára, a Barcelona pedig papíron 4-3-3-as formációban, de a valóságban ismét négy középpályás kezdett. A meglepetést Xavi a bal oldalra tartogatta, ahol a bal oldali belső védő pozícióban Marcos Alonso, a bal szélen pedig Jordi Alba játszott. Alonso mellett Koundé, a jobb oldalon pedig Araújo szerepelt. A középpályán a hiányzó Busquetset ismét Kessié pótolta, mellette szokásosan Pedri, Gavi és De Jong kezdett. Elől Lewandowski és az egyre jobb formában lévő Raphinha feladata volt a gólszerzés. A katalánok nem pörögtek fel kellőképpen a kezdő sípszó után, ezért az első 5 percben inkább az angolok akarata érvényesült. A United fizikálisan nagyon erős csapat, gyorsak a játékosaik és remekül letámadták ellenfeleiket.

Az első katalán helyzetig a 26. percig kellett várni, amikor Frenki de Jong labdát szerzett, melyet egyből előre passzolt, de a helyzetbe kerülő Lewandowskitól az angol védők elcsenték a labdát. Ezután a Manchester United percei következtek. Az utóbbi időben alig foglalkoztatott Ter Stegen óriásit védett, Weghorst lövését hárította lábbal, majd nem sokkal később egy pontrúgást követően Casemiro fejesénél kellett résen lennie. Sajnos az megállapítható, hogy az Alonsoval és Albával felálló védelem nem volt elég gyors a manchesteri támadókkal szemben. A 37. percben volt egy gyanús szituáció a manchesteri tizenhatoson belül, amikor a kapura törő Jordi Albát Wan-Bissaka buktatta, de a játékvezető megítélése alapján ez nem ért büntetőt. Sajnos a Barcelona ezt a mérkőzést sem úszta meg sérülés nélkül, a 40. percben Pedri helyére érkezett Sergi Roberto. Pedri kreativitása nagyon hiányzott a továbbiakban a Barcelona játékából, Roberto pedig nem volt képes a pótlására. A félidőben 0-0-ás állás mellett mentek az öltözőbe a csapatok, ekkora az xG mutató a Unitednél 1,1, a Barcelonánél 0,45 volt, ennek ellenére az első félidőt a katalánok uralták.

A második félidő sokkal intenzívebb volt. Lüktető volt a tempó, a 47. percben Barcelona helyzetet jegyezhettünk, Raphinha tűzte rá távolról, de a labda, ha nem is sokkal, eltekeredett a bal kapufa mellett. A 49. percben az angolok veszélyeztettek, Araújo rossz labdakezelését követően Jadon Sancho került helyzetbe, de az oldalhálóba lőtt. Az első gólra az 50. percig kellett várni, ekkor a védelemben gyengén teljesítő Alonso, Raphinha szögletét követően okosan, lepattintva, a kapuba fejelt. Megsüvegelendő, hogy Alonso egy komoly traumát követően is (Múlt héten elvesztette édesapját, aki hosszan tartó betegséget követően hunyt el.) a csapata rendelkezésére állt, és még gólt is szerzett. Azonban a spanyolok öröme nem tartott sokáig.

Az 52. percben, pont a gólszerző Alonso mellett lőtt kapura Rashford, eléggé kiszorított szögből, de a labda mégis utat talált a hálóba. Ez a találat az eddig remeklő Ter Stegen számlájára írható, ilyen szögből a rövidre nem szokott gólt kapni. Pár perccel később a United szöglethez jutott, Rashford beadásából a mai napon gyengén játszó Jules Koundé szerzett öngólt, ezzel az állás 2-1 volt az angolok javára. A United hét perc alatt fordított, a Barça megzavarodott és az addig kézben tartott mérkőzés elúszni látszott. Xavi gyorsan reagált és hármas cserét hajtott végre. Kessié helyére Fati érkezett. Behozták Christensent Alonso helyére, amivel stabilizálták a védelmet, Jordi Alba helyett pedig bejött Baldé, aki a továbbiakban sikerrel bontotta meg a United védelmének jobb oldalát.

A Barcelona elkezdett nyomni, de sok labdát vesztettek középpályán, amikből a Manchester kontrákat vezethetett. A 68. percben a Barcelona szabadrúgáshoz jutott a kapu előtt, egy veszélyes helyről, amiből aztán Lewandowski egy kapura veszélytelen lövést eresztett el. Messi óta a Barcelona nem veszélyes szabadrúgásokból. Azonban a folyamatos nyomás meghozta a gyümölcsét. Az egyre javuló Raphinha a 76. percben a kapu előterébe ívelte a labdát, amire a United védői és Lewandowski startolt, de egyikük sem ért hozzá a játékszerhez, ami végül a kapuban kötött ki. Ezután a katalánok felbátorodtak és az utolsó 10 percben ők uralták a mérkőzést. A 80. percben Ter Stegen passzolt Raphinhának, aki csak éppen nem tudta átfejelni a labdát David de Gea felett. Ezután a brazilt érthetetlenül lecserélték Ferrán Torresre, aki a továbbiakban egy értékelhető beadást leszámítva semmit sem tett hozzá csapata játékához.

A 86. percben egyértelmű kezezés történt az angolok tizenhatosán belül, Fred ért felkarral a labdához, keze éppen csak nem zárt be derékszöget a testével, de a játékvezető és a VAR szoba megítélése szerint a játékos természetes testhelyzetben találkozott a játékszerrel, így a büntető ebben az esetben is elmaradt. A 87. percben még született egy Barcelona kapufa, és még a 93. percben is volt egy Ansu Fati lövés, de egyikből sem lett gól, így a csapatok 2-2-es döntetlennel várhatják a visszavágót. A mostanában divatos mérőszám, az xG alapján a Manchester volt a mai napon a kapura veszélyesebb csapat, ők dolgoztak ki több, nagyobb gólszerzési lehetőséget. A mérőszám az angolok esetében 2,12 volt, míg a katalánoknál csak 1,24. Ennek ellenére a játék összképét tekintve kiegyenlített mérkőzést láthattunk, sőt az utolsó 10 percben a Barcelonának volt lehetősége arra, hogy megnyerje a meccset.

A Barcelona a szezon egyik legnehezebb találkozóján megmutatta, hogy igazán kemény ellenféllel is képes felvenni a versenyt és van helye az európai porondon, akár egy szinttel feljebb is. A védelemben ma voltak rövidzárlatok, de összességében jól működik, a középpálya remekel, az támadósorból viszont hiányzik Dembélé, akinek a sebessége ma nagy segítségére lett volna a csapatnak. A mai mérkőzés hibáiból tanulni kell, és lehetőleg gyorsan, mert a 23-ai visszavágó az Old Traffordon egy sokkal nehezebb mérkőzésnek ígérkezik.

FC Barcelona – Manchester United 2-2 (0-0)
Európa-liga, legjobb tizenhat közé jutásért, odavágó
Spotify Camp Nou, Barcelona
Vezette: 
Maurizio Mariani

FC Barcelona: Ter Stegen – R. Araújo, Koundé, Marcos Alonso (Christensen, 67.), Jordi Alba (Baldé, 67.) – Pedri (Sergi Roberto, 41.), Frenkie de Jong, Kessié (Ansu Fati, 67.) – Raphinha (Ferrán Torres, 83.), Lewandowski, Gavi.

Manchester United: De Gea – Wan Bissaka, Varane, L. Shaw, Malacia – Casemiro, Fred – Sancho (Garnacho, 82.), Bruno Fernandes, Rashford – Weghorst.

Gólok: Marcos Alonso (50.), Raphinha (76.), ill. Rashford (53.), Koundé (59. – öngól)