Valverde: „Az első félidőben kivételesen jók voltunk”

Nem aggódott nagyon a Lyon szépítése után

Röviden értékelte a Lyon elleni továbbjutást Ernesto Valverde és elmondta, nagyon elégedett volt az első félidei játékkal, de 2-0 után hagyták visszajönni a meccsbe az ellenfelet, pedig nem érezte azt, hogy lazított volna a csapata. A negyeddöntőt is megemlítette már és utalva a többi párharcban született meglepetésekre kiemelte, hogy bárki is jön ellenfélként, könnyű meccs már biztosan nem lesz.

A továbbjutásról

„Ez egy Bajnokok Ligája meccs, így teljesen normális, hogy vannak pillanatok, amikor nagyobb lesz a feszültség és a nyomás rajtunk. De az eredmények végül általában igazságosak.”

Megvolt a jó kezdés

„Az első félidőben rendkívül jól játszottunk, az egész idő alatt domináltunk, több gólt is szerezhettünk volna. A második félidőben feljebb jött a Lyon és gólt is tudtak szerezni.”

A BL-ben nem lehet megpihenni

„A Bajnokok Ligájában nem lazíthatsz, a 2-0 sem volt döntő eredmény még. Problémáink voltak azzal, hogy nem tudtuk elérni a labdával a támadóinkat. A meccsben volt is egy olyan érzés, hogy egy gólra vannak a továbbjutástól, de a félelem nagyobb volt, mint a Lyon helyzetei.” 

Messi teljesítménye

„Mindannyian sokat gondolunk erre a sorozatra [hogy megnyerjük], Leo is. Hihetetlen meccset játszott ma is.”

Arthur játéka

„Amikor irányítjuk a meccset, megnyugtatja a játékával a csapatot, mindig nyugodtságot ad nekünk.” 

A következő ellenfél

„Lehetetlen csak egy csapatra figyelni, mindenkinek megvan az érdeme a továbbjutásban. Meglátjuk, kivel játszunk, bárki is lesz az, nem lesz egyszerű.”