Riqui Puig: „Ha nem kapok lehetőséget, döntést kell hoznom.”

Először lengette meg a távozás lehetőségét, noha továbbra sem ezt akarja

 

Riqui Puiggal a soraiban ért el 0-0-s döntetlent az FC Andorra ellen a Barcelona B vasárnap este, a játékos pedig a meccs után nyilatkozott is a sajtónak, és kifejtette, hogy az első számú célja az első keretbe való bekerülés, de ha nem kap lehetőséget, hamarosan döntést kell hoznia. 

A harmadosztályban a legtöbbünk átutazóként akar jelen lenni: egyetlen egy saját nevelés sem akar éveket itt tölteni, hiszen a célunk az, hogy felsőbb osztályokban játsszunk. Távozás a télen? Elméletben nem, de meglátjuk még… Az igazság az, hogy játéklehetőséget szeretnék kapni az első csapatban, viszont tudom, hogy nagyon sokan vannak a középpályán, és hogy nagyon nehéz bekerülni. Ennek következtében nem tudom kizárni (a téli távozás lehetőségét). Ha nem kapok esélyt a bizonyításra, döntést kell majd hoznom.

Puig továbbá elmondta, hogy idén valamilyen okból kifolyólag nem edzhet annyit az első csapattal, mint a tavalyi évben, amikor szinte mindig Messiékkel tréningezett, a B csapathoz pedig csak a meccsekre ment le. Ugyanakkor nem panaszkodik, azt mondja, hogy „ez a labdarúgás része, el kell fogadni és két lábbal a földön maradni”.