Braithwaite: “Nem fogom kimosni a mezem Messi ölelése után”

Szombaton délután az Eibar ellen először lépett pályára a Barcelonában Martin Braithwaite, akinek alapvetően jól sikerült a bemutatkozása, boldog is volt miatta.

A dán csereként állt be, és a Barcelona utolsó két góljában jelentős szerepe volt – az ötödik gólt ő is belőhette volna, helyette Arthur talált be a kipattanóból. Egy edzés volt a háta mögött, de lelkesedésből nem volt hiány, mozgott sokat, akart, és végül voltak jó megoldásai. Tény persze, hogy egy lefutott meccsen szállt csatába, de csata már nem nagyon volt, mert az Eibar feladta lélekben a küzdelmet.

Milyen érzései vannak?

“Nagyon jól éreztem magam itt, csodálatos játékosokkal körülvéve, és igyekeztem is futni, sokat mozogni, amit tennem kell, hogy könnyebbé tegyem a társaimnak, hogy megtaláljanak a labdával. Ez sikerült is, úgyhogy nagyon örülök. Boldog vagyok.”

Éljenezte a közönség

“Nagyon különleges volt, ez olyasmi dolog, amit már láttam a tévében kiskoromban is, hogy hogyan üdvözlik az új játékosokat. Most hirtelen itt vagy, és megélni ezt a fogadtatást a közönségtől elképesztő dolog. Nagyon büszke vagyok.”

Messi

“Gratulált nekem, egy csodálatos srác. Arra törekedett, hogy érezzem magam jól, mindig keresett a passzaival. Nem fogom kimosni a mezemet azt követően, hogy megölelt (nevet). Őszintén, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült adnom neki egy gólpasszt.”