Rousaud: „Valakinek a keze belelóghatott a klubkasszába”

Korrupció gyanús szerinte a „Barcagate” ügy

Emili Rousaud, ex-alelnökként tovább teregeti a szennyest a Barcelona ügyei kapcsán, a lemondását benyújtó vezető ugyanis a korábbi nyilatkozataiban elmondottak megerősítése mellett ma délelőtt már arról is nyíltan beszélt, hogy korrupciót sejt a klub vezetőségében.

Rousaud a katalán rádió (RAC1) péntek délelőtti műsorában nyilatkozott és ezúttal már valóban komoly vádakat fogalmazott meg, miután már a korrupció esélyét is felvetette a közösségi médiás botrány kapcsán, amiről a PwC fog hamarosan egy auditot az elnökség elé tárni.

Túlárazott munka, nem tudni, ki állt mögötte

Ha az audit szerint majd kiderül, hogy egymillió eurót fizettünk összesen egy munkáért, aminek a piaci értéke százezer, akkor valakinek a keze belelógott a kasszába. Ez világos, mint a nap. Hogy ki áll mögötte? Nem tudom ki, nincs rá bizonyítékom.

A számlákat több részre szedték, hogy ne derüljön ki a túlárazás

„Az egész kulcsa a beérkező számlák szétaprózása. Nem tudjuk máshogy nézni. Az ezt vizsgáló auditnak két része lesz, az egyik, hogy lássuk, bizonyos emberek ellen tényleg folyt-e lejáratás, a másik pedig azokat az összegeket vizsgálja, amik kifizetésre kerültek és amik valódi értéke egyelőre még kérdéses. Az elnök lemondásra való felszólítása pont akkor jön, amikor az audit riport hamarosan megérkezik. A közösségi médiás ügy egy piszkos ügy.”

„Tagja voltam annak a bizottságnak, amelyik része a klub gazdasági csapatának. Ez a bizottság ellenőrzi a kifizetendő pénzeket 200.000 eurótól egymillió euróig. Az I3 Ventures szerződései szét lettek darabolva 200.000 euróig, hogy kikerüljenek az ellenőrzésünk és jóváhagyásunk alól. Az audit gyakorlatilag kész van és az elnök tudja, hogy mi lesz benne, ez az egyik oka annak, amiért most felmentene minket.”

Szerinte bizonytalan lehet a gazdasági helyzet a fizetések csökkentése mellett is

„A játékosokkal megkötött megállapodás a fizetések csökkentéséről véleményünk szerint elégtelen a járvány okozta gazdasági problémák kezelésére. Ezt elmondtuk a vezetőségi ülésen, benne van a jegyzőkönyvekben”

„Hűségesek vagyunk a klubhoz. Tudom, hogy ha egy hónapon belül elhagyjuk a vezetőséget, nem fogunk többet beszélni. Nagyon izgalmas volt a Barcelona egyik alelnökének lenni, de inkább szeretnék jól aludni és még tükörbe tudni nézni.”

„Bartomeu folytatni akarja, többször elmondta és azt gondolom, a mandátuma végéig folytatni akarja.”