“Öltözőn belül gyakoroltunk önkritikát. Most már nincs mit mondani”

Az Alavés elleni magabiztos győzelem és a csütörtökihez nem hasonlítható játék, valamint hozzáállás után érdekes volt újból Lionel Messit hallgatni közvetlenül a meccs után.

Mert ezúttal is a csapatkapitány nyilatkozott a pálya széléről, még a kérdező személye is ugyanaz volt, így óhatatlanul akadtak visszautalások Messi legutóbbi nyilatkozatára. Az argentin világossá tette, hogy az öltözőn belül voltak beszélgetések, és egyfajta békülés is, hogy egységben próbáljanak meg készülni a Bajnokok Ligájában.

Váltottak

“Ma egészen más csapatot lehetett látni, nehéz meccs volt abból szempontból, hogy milyen helyzetben kellett lejátszani, az időpont és a meleg miatt is. A csapat egészen másként válaszolt most attitűdben és odaadásban. Ez egy fontos lépés volt előre, arra tekintettel ami ránk vár.”

Több kedv volt a csapatban

“A legelső az volt, hogy mindannyian önkritikát gyakoroltunk a zárt öltözőben, ahogyan annak történnie kell. Nem futottunk nagy szezont játékban és eredményekben. Ma tettünk előre egy lépést a hozzáállásban és az önfeláldozásban. Senki nem múlhat felül bennünket játékkedvben, ezt követően pedig jönnie kell az eredménynek pont emiatt.”

Közös felelősség

“Ez egy fontos pillanat, mert lényeges dolgokért fogunk még játszani. Nem szükséges viselned a karszalagot ahhoz, hogy észrevedd, mit csinálunk. Kiegyensúlyozottak kell legyünk. Voltak nagyon jó pillanataink, ezt fenn kell tudni tartani.”

Gólkirályi cím

“A díjak és egyéni címek másodlagosak. Lehet, hogy szép adat hétszer megnyerni. De úgy örültem volna neki, ha a bajnoki trófeával együtt nyerem meg.”

Napoli

“Egy kis nyugalomra van szükségünk a most következő kis szünetben. Most már nincs szükség arra, hogy bármi mást mondjunk a szituációról. Az a fontos, hogy tisztítsuk ki a fejünket és még több kedvvel térjünk vissza, mint korábban valaha. Önkritikát gyakoroltunk, most stabilizálnunk kell magunkat és a legnagyobb célért mennünk.”

 

Messi a legnagyobb? Legyen az a te szobádban is. Óriás Messi falmatrica csak az EuroBarça Shopban!