“Ez a legfontosabb 90 percem? Kiesés ellen is meccseltem már…”

Valverde vezetőedző megtartotta a Pool' előtti sajtótájékoztatóját: kulcspontok, Messi, a bajnoki cím...

Ernesto Valverde vezetőedző kedd kora este megtartotta a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonását felvezető sajtótájékoztatóját, melyen a pálya közepe feletti uralmat jelölte meg a párharc kulcsának. Valverde már a Camp Nouban is győzne a Liverpool ellen, ugyanakkor megfontolt és higgadt játékot vár az együttesétől, elkerülendő a hazai pályán kapott gólt, gólokat. 

“Nagyon erőteljes csapatról beszélünk, amelyik nagy intenzitással és mélyen letámadva futballozik. Nagyon nehéz lesz ellenük továbbjutni. Csupán egyetlen egy mérkőzést veszítettek el az idei szezonban, amely megmutatja, milyen komplikált feladat előtt is állunk. A célunk a győzelem lesz szerda este is, de pontosan tisztában vagyunk vele, mennyit is érhet, ha sikerülne kapott gól nélkül lehozni a találkozót. Ennek ellenére két jó meccsre lesz szükségünk a továbbjutáshoz, nem fog eldőlni semmi sem szerda este.”

Összeszokott Liverpool 

“Vadásznak a hibáidra, és vércseként csapnak le, ekkor pedig 15 perc alatt szétfuthatnak. Meg kell akadályoznunk, hogy ezt az erényüket kidomboríthassák. A Liverpool nem igazán változott tavaly óta, a kapusuk és Naby Keita kivételével nagyjából ugyanarról a keretről beszélünk. Azt sem hinném, hogy az elveszített döntőjük tavalyról bármilyen hatással lenne erre a találkozóra.”

 

 

Messi friss állapotban

“Mostanában többet pihentettem őt, mint általában, ám ha a versenynaptárra nézünk, ez érthető: kétszer is volt olyan hét, hogy három találkozón léptünk pályára. Miközben be akartuk húzni a bajnokságot minél előbb, az is a szemünk előtt lebegett, hogy erre a párharcra a lehető legjobb állapotban érkezzen meg. Úgy vélem, sikerült megtalálnom az egyensúlyt.”

A Pool’ még komoly harcban a bajnoki címért

“Az, hogy mi már megnyertük a Ligát, némi előnyt jelent a számunkra. Azt viszont nem gondolom, hogy a fáradtság ebben a szakaszban komoly szerepet játszana. A Liverpool előszeretettel nyomja meg a félidők első 15 percét, ekkor kell nagyon résen lennünk. Ekkor be akarnak darálni. A támadóhármasuk fantasztikus, nagyon gyorsak, de még fontosabb, hogyan is jut el hozzájuk a játékszert. Szóval a középpályán kell megnyernünk a csatát, és meg kell akadályoznunk, hogy egyáltalán labda jusson el a kivételes képességű csatáraikhoz.”

Európa két legjobb formában levő csapata találkozik most?

“Nem tudom, hogy azok lennénk-e… Egy dolgot viszont tudok: mindkét gárda ott van a Bajnokok Ligája elődöntőjében.”

Az edzői pályafutása legkomolyabb összecsapása előtt áll?

“Azoknak, akik szerint ez a legfontosabb találkozó az edzői karrierem során, elmondanám, hogy kiesési rangadót játszani, ahol csak a három ponttal menekülhetsz meg, is eléggé éles helyzet… Nem szeretem túldramatizálni a dolgokat. Emiatt a Pool’ elleni párharc miatt nagyon sok tréner cserélne velem a világon.”

*AKCIÓS termék: -40%! Olyan Barcás dekorációt keresel a szobádba, ami eredeti és sosem veszíti el az aktualitását? Ezzel a poszterrel megtaláltad. Rendeld meg kedvezménnyel!