De Jong: “Messinek kell nyernie az Aranylabdát, ő a legjobb”

Tudják, hogy javulniuk kell | A holland szerint fognak is és szerda este nyernek

 

Frenkie de Jong állt a sajtó rendelkezésére a játékosok közül a Borussia Dortmund elleni BL-meccs felvezetéseként, és pozitív hangnemet ütött meg a gárda lehetséges fejlődési görbéjével kapcsolatosan. A holland ugyanis bízik abban, hogy hamarosan elindulnak felfelé, a BVB elleni kulcsmeccsnek pedig úgy fut neki, hogy javulni fognak, és begyűjtik a három pontot. 

“Tisztában vagyunk azzal, hogy miben tudunk fejlődni. Már nagyon sokat beszéltünk róla, és a tréningeken is dolgozunk a hibák kijavításán. Nem létezik olyan találkozó, ahol nem csinálhatnál valamit még jobban. Igazuk is van a culéknak, hogy számos aspektust tekintve fejlődnünk kell, ugyanakkor én mindig is azt mondtam, hogy sosem voltunk annyira rosszak, mint ahogyan azt egyesek beállítják. Szerintem holnap jól fogunk futballozni és nyerünk.”

Kitől próbál a leginkább tanulni a csapatból?

“Amikor egy olyan együttesbe kerülsz, mint amilyen a Barcelona, normális, hogy hatalmas a versenyhelyzet. Én azon vagyok, hogy olyan teljesítménnyel rukkoljak elő, ami láttán a vezetőedző a kezdőcsapatba jelöl engem. Ez volt a célom eddig is, és ez lesz a jövőben is. Nagyon elégedett vagyok, hogy ennyi játéklehetőséget kapok, és kiválóan érzem magam, szóval nincs szükségem pihenőre.”

Hol játszik szívesebben: a védelem előtt vagy a középpálya közepén?

“Ez egy érdekes kérdés. Már elmondtam korábban: nem fontos számomra, hogy melyik poszton is futballozom. Nekem az is elég, ha a pálya közepén játszhatok. Szóval ezt a kérdést talán a vezetőedzőnek kellene feltenni.”

Aranylabda

“Szerintem már erről is beszéltem: Messi a világ legjobbja, neki kellene nyernie.”

Megbánta esetleg, hogy Barcelonába igazolt?

“Megbánni? Dehogyis… Nagyon boldog vagyok itt. Egy kicsit játszhatnánk jobban is, de remélhetőleg ez szerda este össze is fog jönni.”