Xavi: “Ez a meccs egy lehetőség. De a pályán kell bizonyítanunk.”

Egy sorsdöntő meccs vár a Barcelonára kedden

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a kedd esti Benfica elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája mérkőzést megelőzően beszélt arról, hogy milyen játékra számít, illetve azt is elmondta, hogy ő jelenleg csak a győzelemre gondol, más forgatókönyv nála egyáltalán nem jöhet szóba.

Remélhetőleg ez a lelkesedés a csapatra is átragad majd, mert mindennél fontosabb lenne egy győzelem, amellyel már egészen biztosan továbbjutna a Barça a csoportjából és ott lenne a BL nyolcaddöntőjében. Ha azonban nincs győzelem, komolyan veszélybe kerülne a továbbjutás megszerzése.

Milyen játékra számít?

“Ha logikusan követjük az eseményeket, akkor láthatjuk, hogy a minap szenvedtünk a meccs végén. De ha megnézzük a visszajátszást, a 82. vagy a 83. percig jók voltunk, de a meccs ezt megelőző szakaszaiban kétségtelenül jobbak voltunk. Volt személyiségünk, és ezt akarjuk. Kemény meccs lesz holnap. Nagyszerű csapatuk van, pár tapasztalt játékossal és nem utolsó sorban remek fizikai állapotban vannak. Nehéz lesz. A Bajnokok Ligájáról beszélünk, és a tempó és az intenzitás magas lesz. Úgy gondolom, hogy versenyben lehetünk, és ha nyerünk, akkor ott vagyunk a legjobb 16 között.”

A Barça jobb a Benficánál?

“Majd holnap meglátjuk. Könnyű beszélni. De ezt a pályán kell bizonyítanunk. Nem most van itt az ideje a dicsekvésnek, de miért ne lehetnénk optimisták. Ha nyerünk, akkor a legjobb 16 között vagyunk. Nekünk a meccsre kell koncentrálnunk, támadnunk kell, és meg kell próbálnunk megszerezni a három pontot. De idegenben 3-0-ra kikaptunk ellenük, és tudjuk, hogy nem lesz könnyű. Ez a valóság jelenleg, amelyben élünk.”

Holnap már nem lesz Ilias és Abde, a szélsőjátékosok hiánya megváltoztatja a hozzáállást?

“Meglátjuk, hogy Dest, Ousmane és Sergi Roberto hogyan vannak, játékra alkalmas állapotban lesznek-e. Vannak sérüléseik, de hamarosan felépülnek. Aztán majd mi döntünk. De igen, nincsen nagyon olyan bevethető szélsőnk, akinek ez lenne az eredeti posztja. Coutinho és Demir játszhat ott. De azokkal a játékosokkal futunk ki a pályára, akivel csak tudunk, a cél pedig az lesz, hogy támadjunk és végül megnyerjük a meccset.”

Ma lett hivatalos, hogy Pedri lett a legjobb 21 év alatti játékos 2021-ben és hogy megkapja majd a Golden Boy-díjat. Mikor láthatjuk újra a pályán?

“Majd meglátjuk. Ez a felépülésétől függ. Örülök neki, mert megérdemli. Ő egy rendkívüli játékos, aki sokat tett ezért. Ez egy fontos, rangos díj. És örülök neki, hogy megkapta, mert most egy nehéz pillanaton megy keresztül. Megpróbáljuk őt minél hamarabb visszaszerezni, mert ő egy kulcsfontosságú és differenciális játékos. Nincs konkrét időpont a visszatérését illetően, de az a fontos, hogy többé ne essen vissza, nyugodtan játsszon, és száz százalékosan felépüljön.”

A holnapi mérkőzést tartja rövid edzői pályafutása legfontosabb mérkőzésének?

“Igen, mert ez a soron következő. Ez a Barça, amely minden héten vagy háromnaponta versenyez. Holnap versenyezni kell, és én ezt lehetőségnek tekintem. Nem érzek semmilyen plusz nyomást. Igyekszem mindig őszinte lenni, és ezt egy remek lehetőségnek látom. Számunkra ez egy reváns lehetőség és a megerősítés lehetősége, hogy azt mondhatjuk, mi vagyunk a Barça. Ez egy kihívás, és én szeretem a kihívásokat.”

Hogy van Busquets?

A szombaton kényszerű okokból lecserélt játékosok elvileg rendben vannak. Mingueza, Nico és Busquets. De ma délután és holnap meg kell néznünk őket. De elvileg nem lehet probléma, hogy pályára lépjenek.”

Dembélé ott lehet holnap a keretben?

“Majd meglátjuk. Attól függ, hogyan érzi magát. Nem szeretnénk, ha a játékosok megsérülnének. Meglátjuk, ez Sergiño, Sergi Roberto, Ousmane érzéseitől függ. Ez tőlük függ. A játékos érzéseire hagyatkozom, és meglátjuk, hogy tud-e segíteni nekünk. Fontos lenne.”

Ha holnap nyernek, akkor sikerül kiharcolni a továbbjutást, és félre lehet tenni a BL-t februárig

“Holnap győzelmet képzelek el, miért is gondolnám másképp. És erre készülök. Hogy lássák, ez egy lehetőség arra, hogy a csapat bejusson a legjobb 16 közé. Pozitív forgatókönyvben vagyunk. Miért gondoljon az ember egy negatív forgatókönyvre? Szóval vágjunk bele.”

Mit üzensz a szurkolóknak holnapra?

“Először is, köszönöm nekik. Úgy tűnik, hogy megváltoztattuk a terepet. A szurkolók zseniálisak voltak. Olyan hangulatot, amilyet a Camp Nouban éltem át, még soha életemben nem láttam. Nagyon büszke vagyok a szurkolókra. És ez a Barça kell, olyan hangulat kell, hogy mindenki libabőrös legyen.”

Gondolkozik játékrendszer váltáson?

“Végeredményben, függetlenül a játékrendszertől, a lényeg az, hogy akarjuk a labdát, és nyomást gyakoroljunk egy labdavesztés után. Ezt akarom én is edzőként. Több lehetőséget kell kialakítanunk, és akkor szerintem nagyobb esélyünk lesz megnyerni a meccset.”

A hétvégén a United kirúgta Solsjkaert. Mennyire fontos egy edző szerepe a csapatdinamika megváltoztatásában?

“Az edző alapvető része a csapatnak, hogy átadjon egy elképzelést a játékosoknak; ő a csapat szellemi vezetője. Meg kell szerveznie, meg kell győznie őket. Végül is a főszereplők a játékosok, de irányítani kell őket. Azt szeretném, hogy boldogok és elégedettek legyenek, és jól érezzék magukat. És ha jól érzik magukat, a jó eredmények is nagyobb valószínűséggel jönnek.”

Araújo gyorsaságára holnap nagyobb szükség lehet?

“Majd meglátjuk. Az ellenféltől függ, attól, hogy hogyan támadnak és védekeznek. Ronald nagyon fontos lesz, akárcsak Lenglet és Umtiti. Úgy edzenek, mint az oroszlánok, és a szezon végéig szükségünk lesz rájuk.”

Abban a tudatban élsz, hogy azt hiszik, te lehetsz a megmentő, milyen érzés ez?

“Nos, nagyon boldog vagyok, nagyon boldog. Pozitív jellem vagyok. A világ legjobb klubjában vagyok, ezt pedig egy különleges dolognak érzem. És bárkivel felvehetjük a versenyt. Én hiszek ebben, de ezt be kell bizonyítanunk. A Bajnokok Ligájában, de a La Ligában is. Mi vagyunk a Barça, és a kiválóságra kell törekednünk. Jól vagyok… egyelőre.”

Hogyan látod a Benficát, hogyan állsz hozzá a mérkőzéshez?

“Az ő esetükben egy nagyszerű csapatról beszélünk. Csodálom és tisztelem Jorge Jesust. Ez egy lelkes csapat, rendkívül magas szintű védekezéssel. Egy élvonalbeli csapatról beszélünk, és nehéz dolgunk lesz. Megpróbáljuk a saját elképzelésünk szerint alakítani a játékot, magasan letámadni és a labda birtokában főszereplővé válni, de tudva, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor szenvedhetünk. Versenyezni fogunk.”

Támogatja azt a felvetést, hogy akkor is tegyünk valakit a szélre, ha nincsenek szélsőink?

“Azt szeretnénk, hogy megnyíljon a pálya, hogy lehetőségeket teremtsünk. Ha megnézzük a szombati meccset, volt egy tiszta szélsőnk, és Gavi vagy Jordi Alba adott teret a szélsőjátékra. És akkor több hely van belül. Számomra a pozíciós játék alapvető fontosságú.”

Mennyire fontos Ter Stegen az Ön elképzelésében?

“Ő alapvető. Marc, Neto, Iñaki és Tenas mindannyian képesek egymástól függetlenül jól teljesíteni, bármikor készen állnak a játékra. Ter Stegen egy világklasszis kapus. Számomra ő a világ három legjobb kapusa közé tartozik. Van személyisége és karaktere. Ő nem kapitány, de az lehet a jövőben. Számomra ő a garancia. Örülök, hogy a csapatban van.”

Szeretnél egy fizikálisabb, erősebb középpályást igazolni a jövőben?

“Már megvannak. De Jong fizikailag kivételes. Nicóra pedig csak rá kell nézni. Busquets, anélkül, hogy nagyon erős lenne, az egyik legtöbb labdát szerző játékos a világon. Nem kell 2,00 méter magasnak és 85 kilósnak lenned. Iniesta szezononként 200 labdát vett el az ellenféltől, és 1,70 méter magas volt. Nekem nem az a prioritásom, hogy fizikailag erősek legyenek, de nekünk is van ilyen játékosprofilunk.”

A második meccseden máris döntőt játszol, elemezted már, hogy miért vagy ilyen stresszes helyzetben?

“Kikaptunk a Bayerntől és a Benficától, akik az első két játéknapon voltak az ellenfeleink. Meglátjuk, meddig jutunk. Ez a valóság, de én inkább a győzelem hipotézisében gondolkodom. Aztán, ha nem nyerünk, holnap újabb sajtótájékoztatót tartunk, és akkor majd beszélünk róla. Már most elképzelem, ahogy nyerünk. És ha ez nem történik meg, akkor javítanunk kell a dolgokon.”

Ha holnap veszítene a csapat, mi lenne az üzenet?

“A választ majd akkor adom meg erre a kérdésre, ha megtörténik, de még nem történt meg. Ez számomra egy nagyon negatív hipotézisről beszél. Ha nem nyerünk, majd holnap beszélünk róla. De én inkább egy másik hipotézisről szeretnék beszélni. Amit Barcelonában tapasztaltam, az a győzelem, a továbbjutás, a címekért való küzdelem. Nem gondolok a negatívumokra. Nagyon pozitív ember vagyok, és a győzelmet, a góllövést vizualizálom. Ez az én álmom. Hadd álmodjak.”

Az ellenfél kapuja előtti hatékonyság fontosabb, mint valaha?

“Gól is van bennünk. A második hullámnak segítenie kell nekünk. Középpályásokkal és szélsőjátékosokkal fogunk segíteni ennek érdekében. A stratégiában is tudunk gólt lőni. A gólok szerzése mindenkire vonatkozhat. Aggódnék, ha nem teremtenénk lehetőségeket. Nekünk kell létrehoznunk őket, hogy hatékonyabbak legyünk. Nincs kétségem afelől, hogy vannak gólok a csapatban.”

Tényleg érdeklődik Bounedjah leigazolása iránt? [az Al-Saddnál együtt dolgoztak és a médiában felmerültek olyan hírek, miszerint érkezhet – a Szerk.]

“Bounedjah játékosként rendkívüli. De nem, nem, nem nyúlok az Al Sadd játékosaihoz…”

Mennyire fontos, hogy tudj jól védekezni a labda birtokában, ha jó az eredmény?

“Nagyon fontos. Számunkra ez létfontosságú. És még inkább, ha a mi javunkra áll a mérkőzés. Megértjük, hogy ha nálunk van a labda, az ellenfelünknél nincs, és mi tudunk lehetőségeket kialakítani. Számomra edzőként ez a legjobb pillanat. A labda birtoklása. Sok mindenben van még min javítani.”

Elégedett lennél egy egygólos sikerrel?

“Természetesen elégedett lennék. De szeretnék egy nagy meccset. De nem akarunk semmit elajándékozni. Elégedettek lennénk vele. Az eredményt a játék következményének tekintjük. Bármi, ami holnap győzelmet jelent, örömmel fogadjuk, de minél jobban játszunk, annál jobb.”

Többet alszik, mint korábban?

“Azt kell mondanom, hogy még többet is alszom, mint korábban. Elmagyaráztam a játékosoknak a tisztelet értékeit, a mi játékmodellünket. De ez az út.”

***