Bartomeu: “A duplázás történelmi lenne”

Az FC Barcelona elnöke, Josep María Bartomeu az együttes kupagyőzelme után értékelte a látottakat, és szólt az aktualitásokról is. Iniestával kapcsolatban megjegyezte, hogy örökre szóló szerződése van, így teljesen a saját kezében van a sorsa, illetve a klub első emberének a szezon értékelésénél adott válasza arra enged következtetni, hogy a…

Ki lesz a sportigazgató a nyártól?

A katalán 'El Mundo Deportivo' sportnapilap értesülései szerint még korántsem dőlt el, hogy ki fogja betölteni a nyártól a sportigazgató posztját a klubon belül, miután Robert Fernández jövője erősen kérdőjeles. Amennyiben igazak a hírek, úgy a nyáron szabaddá váló Jordi Cruyff is esélyes a posztra, ugyanakkor Pep Segura általános menedzser…

Igazolásokkal… a szakadék felé

A Barcelona 2011 nyara óta, a Wembley-ben elért Bajnokok Ligája győzelmet követő hét évben összesen 743,5 millió euróért igazolt játékost a Marca összesítése és számai alapján, melyek nagyjából fedhetik a valóságot. Ebből a pénzből a Barcelona 25 játékost vásárolt a mai napig, akiknek és a korábbi Barcelona játékosoknak köszönhetően a…

Egyezség az önkormányzattal az Espai Barça-projektről

Az FC Barcelona egyesülete a barcelonai önkormányzattal közösen egy nyilvános sajtóesemény keretében bejelentette csütörtök kora délután, hogy a két fél megállapodott az Espai Barça-projekt részleteiről, így az utolsó nagy akadály is elhárult a Camp Nou és környezetének a modernizációja elől. Barcelona város polgármestere, Ada Colau történelmi lehetőségnek tekinti a projektet,…

Bartomeu: „Szomorú nap ez”

Röviden értékelt Josep Maria Bartomeu is a Bajnokok Ligája kiesés után és természetesen csalódottságát fejezte ki a Roma elleni vereség után. „A Roma fölénk nőtt a pályán. Az elejétől fölényben voltak, nyomás alatt tartottak minket és hittek magukban. Ha nagyon keményen próbálkozol, elérheted a céljaidat” – nyilatkozta Josep Maria Bartomeu…

Bartomeu: “Készen állunk, hogy bajnokságot váltsunk” #Április1.

Katalóniában továbbra is rendezetlen a politikai helyzet, és az országrész esetleges függetlenedése Spanyolországtól hosszú ideje téma. Az is igaz, hogy a folyamatok nem feltétlenül a megfelelő irányba tartanak, amelyben egy fontos negatív elem volt mostanában Carles Puigdemont letartóztatása, aki korábban a katalán kormány elnöki tisztségét töltötte be. Frissítés: Boldog húsvétot…

Benedito elnökválasztásokat vizionál idénre

Agustí Benedito legutóbb akkor került a hírekbe, amikor az általa életre hívott, klubelnökség ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványa elbukott szeptemberben. Most ismét előállt, és merőben váratlan módon azt mondta: szerinte idén választások lesznek a Barcelonánál. A korábbi elnökjelölt szerint ugyanis Josep María Bartomeu elnök távozni készül a posztjáról, és már most…

Bartomeu: “Quini elrabolta a szívünket, amikor itt volt”

Kedden szívinfarktus következtében, 68 éves korában váratlanul elhunyt Enrique Castro Quini, a Sporting Gijón legendás játékosa, aki 1980 és 1984 között a Barcelonát erősítette, és sok szállal a mai napig kötődött a klubhoz. Hét alkalommal volt a Liga gólkirálya, ezek közül kétszer a Barça színeiben.  Quini sok szállal a mai napig…

Bartomeu: “Tárgyalunk a lehetséges névszponzorokkal”

Josep María Bartomeu klubelnök a csapattal tartott Londonba a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntő odavágójára, és ha már ott volt, interjút adott a 'Bloomberg' televíziócsatornának, melyben a klub egyedi játékfilozófiája mellett érintette a gazdasági aktualitásokat is.  "Egy olyan klub vagyunk, mely a jó futballt választja. Egyedi stílusunk van, Messi pedig a világ…

Világszínvonalú bajnoksághoz bohóc Liga

EUROBARÇA SZUBJEKTÍV A szerkesztőség véleménye Egészen megmosolyogtató állapotok uralkodnak jelenleg Spanyolországban, legalábbis erre a következtetésre lehet jutni a Gerard Piqué vasárnap esti, Espanyol elleni gólöröme által kiváltott reakciók láttán. A 'La Liga' elnöke, Javier Tebas szerint ez egyértelműen provokáló volt, így az illetékes bizottság kezébe adják a döntést, hogy szankcionálni…

Bartomeu: “Coutinho a világ egyik legjobbja”

Az FC Barcelona elnöke, Josep María Bartomeu is válaszolt az újságírók kérdéseire Coutinho hétfői bemutatásán, ahol hangsúlyozta a játékos erőfeszítéseit valamint megköszönte a Liverpoolnak a tárgyalási hajlandóságot. Bartomeu szerint a Barça a világ egyik legjobb játékosát szerződtette Coutinho személyében.  „Nekünk, culéknak nagyon nagy öröm, hogy megismerhetjük Coutinhót. Már a nyáron…

Bartomeu jön eggyel Valverdének

Ernesto Valverde vezetőedző szenzációsan kezdte a karrierjét a Barcelona kispadján, és ez a kijelentés még úgy is megállja a helyét, ha a Spanyol Szuperkupát kilátástalanul veszítette el a gárda még a nyáron. Valverde azonban felmérte a keret határait, gyorsan megtalálta az erősségeit, és azokra építkezve még veretlen a Barcelona. Ha…

“Tudjuk, hogy hoztunk nem népszerű döntéseket is”

Josep María Bartomeu elnök csütörtökön megtartotta a hagyományos karácsonyi találkozót a legfontosabb spanyol médiák képviselőivel, melynek során röviden értékelte is a 2017-es évet. Bartomeu elismerte: nem minden döntésük volt népszerű. "Intenzív év volt, mind sportszakmai szinten, mind szociális szinten. Tudjuk, hogy hoztunk olyan döntéseket is, amelyek nem voltak népszerűek, de…

A Messi-ügy háttere

Lionel Messi múlt pénteken ugyan aláírta az új szerződését a Barcelonával, és ezzel lezárult egy rendkívül sokáig tartó hosszabbítási ügy, de hogy miért kellett erre november végéig várni, arról senki nem beszélt bővebben. Bartomeu elnök úgy állította be az ügyet, hogy Messi távozására nem volt reális veszély, és csak a…

“Ez egy új szerződés, a piachoz igazítottuk”

Josep María Bartomeu elnök büszkén nyilatkozott azt követően, hogy Messi aláírta a szerződését a Barcelonával és így a jelenlegi idényen felül további három szezonra a Barçához kötötte magát. Új szerződés "Nagyon elégedettek vagyunk az új szerződésével. Júniusban már aláírtunk egy szerződést, amely érvényes volt, de most egy újban állapodtunk meg,…

Messi aláírt 2021-ig!

Lionel Messi aláírta az új, 2021-ig szóló szerződését az FC Barcelonával, ezzel pontot tett arra a hónapok óta húzódó ügyre, hogy valóban hosszabbít-e a nevelőegyesületével. Messi 2000 óta a klub játékosa, és eddig mindig simán mentek a szerződés hosszabbítási ügyei, ezúttal azonban bár a klub idén júliusban bejelentette, hogy Messi…

Elnöki ködfátyol, tragikomikus nyár

Habár a csapat idén jól szerepel, első a Ligában és már tovább is jutott a Bajnokok Ligája csoportköréből, sokan nem elégedettek azzal, ahogyan a dolgok alakulnak az egyesületnél. Az EurobarçaBlog következő írása az elnökség munkáját értékeli, méghozzá főként a nyári átigazolási időszak eseményein keresztül.  Hol van már Laporta aranykorszaka, és hol van…

Bartomeu: “Igazolás? Ha lehet erősíteni, fogunk is”

Josep María Bartomeu hétfőn este a Katalán Labdarúgás Gáláján beszélt az év katalán játékosának megválasztott Sergi Robertóról, de a csapat aktuális helyzetéről, és a közelgő átigazolási időszakról is szólt. Sergi Roberto - az év katalán játékosa "Nincs kétségem, hogy Sergi velünk fogja folytatni. Azok közé a meghatározó játékosok közé tartozik,…

Kluivert lenne Bartomeu aduásza?

Habár a bizalmatlansági indítvány végül nem lett sikeres, a katalán klub azóta sem feltétlenül a nyugalom szigete. Két elnökségi tag lemondott a politikai feszültségek következtében, az elsõ csapat intézményi és sportszakmai kapcsolataiért eddig felelõs Albert Soler távozott a posztjáról, a helyére Guillermo Amor került, Robert Fernández technikai vezetõ feladata pedig…

Ki jön Messi után?

Andrés Iniesta kipipálva, Lionel Messi viszont még mindig nem írta alá az új szerzõdését, pedig jövõ nyáron lejár a jelenlegi kontraktusa. De ha alá is írja, a klubvezetés akkor sem állhat le, mert más fontos játékosoknak 2019-ben, tehát bõ másfél év múlva jár le a kontraktusuk. Ilyen esetekben pedig ajánlott…