A kapkodás elég jó szó rá, ami remélhetőleg néhány év stabilabb játékkal sikerül elengednie. Alapvetően szerintem vannak nagyon jó kvalitásai a harcosságán kívül is, nagyon dinamikus és direkt játéka van. Ha ehhez egy kicsi higgadtság is társul, akkor nagyon hasznos játékos lehet belőle hosszú távon...
Érdekességképp néztem egy videót Messi egyik korai meccséről, mintegy összevetni azzal, ahogyan akkor játszott a kis zseni a mostani Yamallal, hogy várhatunk-e tőle hasonló szintű korszakos dominanciát? Nyilván, ezt nem lehet előre megmondani, inkább csak magam szórakoztatására. Az ötlet onnan jött,...
A srác is megérdemli a dicséretet, kifejezetten jó meccset játszott, amíg el nem fáradt, illetve amíg kevésbé tudott nyomni a Napoli. Kifejezetten direkt játékos, az ilyen nyílt meccseken bármikor el tudnám képzelni akár kezdőként is, mert jól érkezik, jó ütemben veszi át a labdát (de elég lazán, ez...
https://www.reddit.com/r/soccer/comments/1bdbsda/barcelona_dressing_room_following_cubars%C3%AD_17/ MOM, így fogadták az öltözőben. Elképesztő a srác, a védekező stabilitásán felül olyat hozott vissza, amit nem gondoltunk volna, hogy Piqué elvesztése után nélkülözni fog a csapat. És ezek a tűpontos...
Vicces, mennyire szidva volt az elején, és hogy mennyire nem lett neki hely találva, ennek ellenére többször, több pozícióban is remek teljesítményt hoz. Mindezzel együtt szerintem az elmúlt két meccsen elég sokat hibázott és továbbra sem követi jól az embert védekezésben. Aztán adott egy olyan pass...
Nagyot meccselt ma a mester. Elképesztően domináltuk az első félidőt, alig kapott levegőt a Napoli. Utána az első valamiféle támadásból nyelünk egy gólt (szépen csinálta a Napoli, de azért zavaró, hogy így át tudnak menni rajtunk). Egészen addig ingatag volt a csapat, amíg bele nem nyúlt jó cserékke...
Na én ezt hívom Barca DNS-nek, amit a harmadik gólnál leművelt. Az, ahogyan megindult a labdával, amilyen ütemben megtalálta azt a rést, ahol tud érkezni a labda (pacsi Gündogannak, hogy odarúgta így, az is kell hozzá) és végül az önzetlenség, hogy a 95%-os helyzetből 100%-os legyen. Hatalmas taps j...
Na igen, ezt vártuk volna Xavi Barcájától. Bravó fiúk! A fiatalok elképesztőt mennek eddig megint, beleértve Fermint is. Jól láttam, hogy az első gól előtt Cubarsi adta azt az elképesztő félpályás indítást Cancelo felé?
Xavi nem tanul semmiből. Fati kuka, Gavinak is annyi, Pedri dettó. Most Yamal van a soron. Kár érte mert kiváló ügynök volt. Kíváncsi vagyok a következő edző is folytatja-e a fiatal tehetségek tönkretételét. Azért ezt elég nevetséges Xavi nyakába varrni. Először is, Pedrit nem ő járatta csapágyasra...
Az a baj, hogy ilyen teljesítmény mellett folyamatosan pályán kéne lennie, de ez elég kockázatos egy ilyen idős srácnál. Remélem, hogy nem lesz agyonhajtva ő is és amikor elkezd úgy rendesen testesedni, nem lesz olyan sérülékeny, mint egy bizonyos Pedri, aki hasonlóan elnyűhetetlennek tűnt az olimpi...
Pedri sérülésével szerintem őt elvesztettük, sose lesz belőle megbízható játékos, Gavi kérdéses, hogy vissza tud-e jönni? Azzal, hogy előreláthatóan nem nagyon igazolhatunk a nyáron ismét, rohadt nagy bajban lesz a csapat. Lehet Torrét vissza kéne hozni és megpróbálni használható kp-t gyúrni belőle,...
Szegény srácnak valszeg ennyi volt az egész karrierje. Mióta visszajött nem volt az igazi, óvatosan játszott és így is megsérült, látszólag ugyanaz megint. Fati 2.0 ezen a ponton. Nagyon fájó, hogy így leépül, miközben eredetileg elnyűhetetlennek tűnt. Talán illene figyelni arra, hogy milyen változá...
Még mutassátok 6x szerencsétlent. Legalább Inigo kapcsolt. Eredménytől függetlenül mi lehetünk a legnagyobb vesztesei a fordulónak. Pedri majdnem 2 hete nem játszott, és belesérül egy passzba, ez nagyon nem bíztató. Előtte kapott egy rúgást ugyanarra a lábára, miközben támaszkodott rajta. Nem lenné...
Ááhh igen, a klasszikus, amikor már kezdett minimális variációs lehetőség lenni a csapatban kidől egy újabb kulcsember egy teljesen balszerencsés sérüléssel egy kulcsösszecsapás előtt... Komolyan hihetetlen, ami ebben a szezonban van.
Kijöttek az új fizetési keretek: A mienk 270-ről 200 millióra ment le. A Realé 727 millió, az Atleticoé 300. 70 milliós lefaragáshoz kb a wc-s néniket is el kell küldeni. Laporta most lesz igazán bajban a kampány előtt. Amúgy azt meg tudja nekem valaki magyarázni, hogy ezt mégis mi alapján hozzák?
Ez a srác valami elképesztő kincs. Az egyetlen játékosunk, aki megbízhatóan, stabilan veszélyes ÉS képes masszív nyomást gyakorolni a védőkre, ha nincs nálunk a labda.
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]