Igen, kösz. (De hogy lehetett ezt félreérteni?) Volt olyan korábbi hozzászólás, amelyik lehülyézte azért, mert itt maradt, szerintem viszont elfogadható volt Puig elhatározása, hogy ebbe a csapatba akarta magát beverekedni, és nem mondjuk a Betisébe. Például Moriba másként döntött, de nem úgy látom...
Ő is tökösen indított mint Gavi és Perdi, sőt, még aktívabban és támadóan, kreatív volt és mindig történt valami a pályán ha jött. De ma már ebből nem sok maradt, néha-néha megvillan egy okos fordítással vagy mozgással szóval látszik hogy tudja ő ezt, de nem elég gyakan csinálja ezt, és cserébe sok...
Érdekes lenne, ha Deulofeu bármilyen játékban, amihez labda kell, hatékonyabb lenne, mint a brazil. A hideg kiráz, hogy egy évig itt kell nézni ezt a szögletes mozgású agyatlan gyereket. Neymarnak egyedül a kapu előtt kell határozottabbnak lennie. Igazából benne van minden az írásodban. Deulofeu ha...
Valóban szépen bevarrta és megérdemelte a végére a gólt, de egyet kell értsek noname-el, hogy rengeteg labdát elszórt és sokszor egy passz sokkal szebb lett volna mint elindulni a dzsungelbe 3 ember közé. Viszont Messi elég halvány volt tegnap, szóval nagy szükség volt Ney villogására. Hozzáteszem, ...
Szvsz Bartrának a legnagyobb gondja(a játékidő mellett), hogy mindenki Piquével akarja párban látni, jól muzsikálni. Ő pont az a játékos aki Piqué pihentetésekor egy Vermaelen-el pl jól helyettesíthetne, mert hasonló kaliber mint Piqué. Jó testalkatú, jól fejelő, jó megelőző szereléseket produkáló j...
A klub stábja a játékosok izmosítása terén remek munkát végez: Messi,SR,Neymar, sztem még Alba is felszedett pár kilót. Pont a tegnapi meccset nézve kezdtem el azon gondolkozni, hogy ez Munir gyerek egy kicsit mintha tömörebb lenne mint volt. Nekem úgy tűnik, hogy már most jóval nagyobb darab lett,...
Sajnálom, hogy megsérült, remélem hamar rendbe jön.
Sérüléstől függetlenül... csak nekem tűnik mostanában fáradtnak/elcsigázottnak a meccseken?
Nagyon nyúzott arca van hetek óta és pl félidőben is úgy mentek le, hogy nem a legnyugodtabb stílusban magyarázott még Aleix Vidal-nak...
@palesz77 Egész egyszerűen Pogbaban legjobban azt szeretem, hogy olyan fizikai tulajdonságai vannak, amik páratlanak és esze is megvan innentől az hogy most jobban vagy rosszabbul passzol az lényegtelen, mert meglehet tanítani focizni... Engem is meg lehet tanítani focizni, csak én nem kerülök 80 m...
Ebben az idényben nem jó ómen mesterhármast lőni a Barcelonának.
Mbappé mellett Pavlidis (Benfica), Guirassy (Dortmund) és Borja Iglesias (Celta) tette ezt meg - az adott csapat mindig kikapott/kiesett. pic.twitter.com/A0pzjwKVtE
Lamine Yamal ebben a szezonban mind a négy Real Madrid elleni mérkőzésen jegyzett gólt vagy gólpasszt.
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
⚽️ vs. Real Madrid (Szuperkupa)
️️ vs. Real Madrid (Copa del Rey)
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
3 gól, 2 assziszt. pic.twitter.com/2o4YPdXSqy
— EuroBarça (@eurobarcahu) May 12, 2025