Szerintem lassan ideje lenne, hogy megkövessük őt. A hanyatlás már az ő kezei alatt megindult (sőt, igazából már LE utolsó szezonjában) De ő volt az, aki még szinten tudta tartani a csapatot, és az ő távozása után nagyon látványosan felgyorsult a hanyatlás. A BL-zakók csúnyák voltak, de két meccset...
Hozzáillő búcsú. Beleszállt nagy mellénnyel a választások akadályoztatásába, aztán úgy tűnik el mint az utóbbi években a csapat a BL-ből. Remélem távozásával ez megszűnik.
Szóval akkor ha beírjuk Dembélé nevét nem a You Tube-ra akkor már tényleg látszik és kitisztul a kép. "Amikor Dembélé 2017 nyarán minden eszközzel megpróbált változtatást kényszeríteni , a Borussia Dortmund rendkívül trükkös helyzetbe került. Hogy a klub hogyan manőverezte ki magát ebből, Michael Zo...
Szóval akkor ha bármely barca játékos nevét beírjuk a You Tube-ra és az utóbbi évekre szűkítünk, akkor Dembélé igen látványosan veri a mezőnyt, pozitív értelemben. Persze most nem játszhat mert pont valami rosszat csinált. Ha meg nem csinált rosszat akkor sérült. Ha meg játszott akkor miatta esett k...
Olvasom, valahol ilyenek is vannak jelenleg: „Ezt a hangulatot csak kevés helyen élheted át. A szenvedély és a hagyomány egységbe kovácsol mindenkit” Fájó, hogy mennyire nem jellemző jelenleg a Barcelonára valami hasonló impulzus halvány szikrája sem. Sajnos ez az ember is itt most csak egy spekulác...
CR 7 beilleszthető lenne szerintem, régebben is voltak olyan sztárok akik mindkét csapatban játszottak. (Eto, Louis Enrique, Hagi, Prosinecki, .....). Persze nem mindenkinek jött ki jól. Ha Messi elfogadja, akkor mindenki elfogadja. Én inkább a 11-es számú versenyzőnk lehetséges MU.-be való igazolás...
Elnézést mindenkitől akit érzékenyen érint de komolyan gondoltam. Soha nem voltam oda érte, skatulya fiókaként tekintettem rá. Ma olvastam a Bayern nyilatkozatot, hogy nekik nem kellene mert "egy kicsit túl öreg". Aztán csak úgy józan paraszti ésszel végiggondoltam több szempontból. Az biztos, hogy ...
Mivel nem vagyunk egyformák de egy klubnak szurkolunk, ezért gondolom a saját leglátványosabb emlékem Valvedréről is megfér itt. https://www.youtube.com/watch?v=VUAp0nF7KCc" target="_blank
Ha jól emlékszem, amikor a klub megvásárolta a vételár nem került egy összegben kifizetésre függővé tették a lejátszott meccsek számától, BL győzelemtől, stb. (bónuszok) Minden idők legfiatalabb játékosa aki elérte a 10 gólt a francia bajnokságban. Az idén előbb érkezett vissza az alapozásra. Szerin...
Ernőbá kapja a hideget, meleget a tegnapi eredményért, de azért megszeretnék itt néhány dolgot említeni: 1, Ez a csapat ugyan az volt amelyik 6 napja 3-0 ra verte meg e Pool-t(lehetett volna 4, de ugye Dembe.... 2, Tegnap nem Ernőbá volt ott, Alba mellett, hogy mondja neki hogy ívelt lassú labdát f...
Volt egy Ronaldo Luís Nazário de Lima nevű játékosa a csapatnak több mint 20 évvel ezelőtt. Valamiért sokaknak nem is rémlik, hogy játszott itt is. Lehet, hogy Dembélé is ilyen lesz? El nem tudom képzelni ,hogy a két játékost mi alapján sikerült összekapcsolni. Ronaldo (az igazi) egy olyan szezont ...
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]